23. fejezet - Se veled, se nélküled /Extra pt. 2/

Cím: 21st Century Bros

Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma

Páros: YoonKook (Yoongi x Jungkook)

Besorolás: (+18!)
Figyelmeztetés: Trágár beszéd

Író: Rossy

Tartalom: (Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki.  A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.)

Hozzáfűzés: Jó szórakozást kívánok! :)

Taehyung

„Nem mondhattam semmit, apró lakatot esküdtem számra s szívemre. A saját makacsságom miatt szenvedünk, de meddig leszek még ilyen önző? 
Szép gondolatok. Milyen gyáva volt az a Taehyung... Gyermekien nevetek rá, ha visszatekintek önnön balgaságomra..."

A zsebembe bújtatott cetlit szorongattam, halkan lépkedve az öregtölgy lépcsőfokain. Csak reménykedtem s imádkoztam, hogy ne vegyen észre a kanapén szunyókáló Jimin. Mély levegőt engedtem be orromon, óvatosan téve meg minden egyes mozdulatot. Már a folyosóra pillantva láttam az üvegajtóban őt, szívem pedig kétszer gyorsabb ütemet kezdett diktálni. Mély sóhaj... 

*

  Gyengén nyitogattam pilláimat, erőtlenül hajtva fel, végtelenül lassan azokat. A fejem sajgott, mi miatt egy kisebb grimaszba húztam arcom. Úgy éreztem, hogy szemhéjaim engedetlenül vissza akarnak csukódni, megtagadva erőlködésemet, hiába akartam kinyitni azokat. Lágy melegség öntötte el testem minden egyes szegletét, bőröm pedig kellemes hőfokkal szolgált. 
Aprókat nyöszörögve próbáltam megfordulni, mikor kezdtem realizálni, hogy nem hiába van itt ilyen jó idő. A tenyeremmel a sötétben tapogatózva magam sem tudtam, hogy mit keresek, amíg egy mellkashoz nem értem. Azonnal kihajtottam pilláimat, laposakat pislogva az álmos szemeim előtt megtelepedett domborulatra. Odadermedt a kezem, mikor fentebb néztem a mellkas tulajdonosára, kinek karjaiban pihentem.  
Szelíd mosollyal fürkészett, s valószínűleg végigkövette reggeli kómám. 
- Miért nézel így...? - suttogtam rekedtes hangomon, elhúzva a kezemet mellkasától. A közelség kissé zavarba ejtett, az pedig, hogy ilyen fejet vág nekem, még inkább frusztrált.  
- Neked is jó reggelt. – Kuncogott, átsimítva karját derekamnál, közelebb húzva magához, mire kelletlenül is felnyögtem, ugyanis ágyékunk keményen összeért, arról nem is beszélve, hogy még mindig meztelenek voltunk. Nem bírtam felfogni, hogy mibe keveredtem... 
- Hoseok... - sütöttem le szemeimet egy pillanatra, ahogyan a képek tömkelege áramlott elmémbe. Mi történt? Felhozott magához, aztán... ez zavaros.  
Először éreztem azt, hogy a gerincem kettészakad, mégis emlékszem, nem volt olyan rossz az egész...  
Mikor kényeztetni kezdett, simogatni, csókolgatni... Hogy veszíthettem el ennyire a józan eszemet? 
Az emberek rebesgették, hogy vigyázzon mindenki Hoseokkal, mert egy mocskos buzi és az ágyába csábít, de nem gondoltam volna, hogy pont én leszek az, aki itt köt ki. Mégis összezavarodtam. Jól éreztem magamat vele, nem mellesleg, olyan dolgokat mutatott meg, olyan érzésekkel megajándékozva, amikről eddig soha még csak fogalmam sem volt, hogy léteznek. Gyengéd volt egy ideig, mégis volt egy pont, amikor kissé bedurvult huzamosabb idő után.  
Amint az emlékek kezdtek fáradt elmémbe áramlani, úgy szaltózott egyet gyomrom is. Hoseok megkefélt. Kurvára megkefélt Jung Hoseok. Ez létezik? Nem, nem hiszem el. Hogy a picsába tudnám ezt még csak normálisan is átgondolni, szavakba önteni? Jung Hoseok törődően kefélt meg a farkával? Megdugott? Bedugta a péniszét az én... Na jó!  
Egy orbitálisan hatalmasat sóhajtottam, ahogyan enyhén megfájdult a fejem. Kisebb sokkot kaptam. 
- Hé, minden rendben? – csúszott lentebb, homlokát az enyémnek döntve, mire szívem egy ütemet kihagyott. 
Hát persze... ezért lágyultam volna meg? De én nem vagyok meleg... Még csak... Ez nem is normális! 
- Nem tudom. Kicsit sajog a... - nyeltem egyet, ahogyan egy-két centiről mustrált, gyengéden pillogva rám. Emlékszem, hogy a bál estjén ittam egy-egy pohárral a szétkontárkodott puncsból, így próbáltam arra fogni gátlástalanságomat és a bátorságomat ahhoz, hogy feljöjjek ide. Bár, tudtam, hogy az a puncs mennyiség nem volt valami hatalmas, mégis erősen kapaszkodtam abba, hogy a pia hibája volt az egész. 
- Ilyen ez... elfog múlni – kuncogott, felsimítva arcomhoz, mire úgy éreztem, hogy égető nyomot hagy minden centiméteremnél. – Pihennél még egy kicsit? – kérdezte halkan.  
- Hát... már nem – vontam fel félig a szemöldökömet, mire nevetve húzódott el forró testével, arcomból pedig egy kérdőjelet lehetett volna kivenni. 
- Remek – nyújtózkodott egyet, égbe emelt karokkal, kinyújtva elfeküdt tagjait. 
Nem tudtam, mit mondhatnék. Egyszerre éreztem magam gyengéd extázisban s zavarban, nem mellesleg tele voltam kérdések tömkelegével. Kötődni kezdenék hozzá, amiért lefeküdtünk? Nonszensz!  
A gondolatra felröhögtem volna. Te idióta balfasz...  
A lányok manapság sokkal gonoszabbak voltak velem, s valami megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag, úgy éreztem, talán ezek mind összebeszélnek ellenem. Ribanc banda...  
- Kérsz valamit inni? – rántott ki gondolataim hálójából a felsőéves, amint eltávolodó alakját figyeltem a szekrények felé. Épphogy bevirítottak a reggeli fénysugarak, pont elég világosságot adva kókadt szemeimnek. 
- Nem... köszi – nyeltem egyet, amint a másik meztelen testét figyeltem a fából készült ruhás szekrénynél válogatva. Enyhén napbarnított bőr, kócos, vörös fürtök... Nem is tudtam, hogy mit gondoljak. Nem is a barátom, még csak nem is tartozom úgymond az ő körükbe. Konstatálok. Miért történt mindez?  
Kezdtem azt hinni, hogy tényleg megőrülök. Talán tényleg vannak ferdehajlamaim...  
Talán én is buzi vagyok? A faszt, nem! Mégis mit képzelne Jungkook? Apropó, Jungkook! 
Azonnal a telefonomért nyújtózkodtam, fél testtel lelógva az ágyról, egy nyögés kíséretében vágódva vissza, amint elértem azt a nadrágom zsebéből ügyesen. Alig bírtam a vigyoromat visszafogni, amint beugrott valami.  

Taehyung - Üzenetek

"Huh, Jungkook! Olyan éjszakám volt, hogy el sem hiszed! Ülni alig tudok!"
- Taehyung

Kuncogtam fel két üzenet között, majd beugrott. TE HÜLYE!
Azonnal tovább pötyögtem.

"Persze a lány sem panaszkodhat, még mindig nem ébredt fel."
- Taehyung

  Tovább kuncogtam egy kicsit. Higgye csak azt, hogy nagyon király estém volt, ami nem állt távol a valóságtól. Nem kell tudnia a részletekről... 
Belül tudtam, hogy felvágásból írtam azt, amit a fiatalabbnak, de ha rájött volna, hogy kivel feküdtem le, menten elástam volna magamat szégyenembe s gyávaságban. 
Ez volt a pontos kifejezés az érzéseimre. Nem mertem volna elmondani senkinek ezt az egészet, mert legbelül szégyelltem. 
Automatikusan sodródtam az árral este, hiszen olyan tapasztalatlannak éreztem magamat, mint még soha. Csalódott voltam, egy kis törődésre éhes... Talán hagynom kellene, hogy Hoseok vezessen, rábízni magamat...  
- Teljesen megbolondultál? – suttogtam saját magamnak, esetlenül temetve tenyerembe homlokomat, miközben letettem a telefont. 
- Hm? Szóltál valamit? – sétált vissza Hoseok, mellém ülve, mire kiszáradt ajkam legörbült. Nem akartam tőle vizet kérni. Nem akartam tőle semmit. Idegennek éreztem magamat ebben a szobában. Mintha a levegő fogyóban lett volna, úgy kezdtem idegeskedni. 
- Nem! Nem. – Kaptam fel a fejemet, hevesen pillogva szemeibe. – Nézd, én... nem is tudom, hogy mondj... - szakított félbe Hoseok, hátamra döntve.  
- Ne aggódj... mesés volt az este – könyökölt arcom mellé, úgy támaszkodva meg felettem. Nem találtam a betűket, melyekből szavakat formálhattam volna. Éreztem, ahogyan a déjà vu rám tör. – Mesés vagy... Biztos nincs semmi baj? – gyengéden simított hüvelykujjával arccsontomon, ragyogó szemekkel vizslatva. Aggódó szemei s bókjai még jobban zavarba ejtettek. 
Erőt kellett vennem magamon, mert ha nem tettem volna, elsüllyedek. Fullasztó itt a légtér...  
A csuklójára fogtam, szégyellősen oldalra pillantva. Nem bírtam a tekintetét, egyszerűen... felszabdalt.  
- Szeretnék... hazamenni. – Ejtettem ki a szavakat hatásos hangsúlyba fektetve azokat. 

Hoseok 

„Nem felejtem el soha azokat a pillanatokat. Mikor a legelején egymásba gabalyodtunk. A bál estjét, ahogyan csak egy újabb kalandként fogtam fel, egy élettapasztalatnak, szimpla szórakozásnak, hogy összeszűrtem vele a levet. Mégis, hol gondoltam volna arra, hogy valaha megszeretem? Vagyis... inkább honnan nem? A szívem mindig is egy kismadár volt. Törékeny, de őszintén szerető. A Jung srácok sem maradhatnak örök hiperaktívak s komolytalanok. Emlékszem, azután a reggel után, Taehyung kizárt az életéből. Legalábbis, azt hittem! Jó sokáig nem is keresett és igazából, nem is vártam, hogy ezt tegye. Milyen hihetetlen... Az idő így elrepült?"

*
 

- Soha nem gondoltam volna... - motyogott Namjoon, ujjait mélyen kabátja zsebeibe rejtve, míg a vagon ajtajában ültünk, annak szélére nehezedve. Az égre bambultam, hiszen olyan nyugodt árnyalatú volt, hogy el nem tudtam volna mondani, hogy előzőnap hóvihar tombolt ebben a városban. Ha a tóba ejtek egy kiskövet, azonnal fellendíti a hullámokat, ezzel egy véges áramlatot indítva. Úgy éreztem akkor, hogy semmi nem torzíthatja el az eget, egy csepp víz, egy apró hópehely, se egy felhő.  
Hümmögtem egyet megtámasztva államat, ahogyan a Holdat kémleltem.  
- De tényleg, Hoseok. Téged nem lep meg ez az egész? Mármint, én legyek a legutolsó ember a Földön, aki elítél bárkit, szó sincs erről! De le a kalappal... Yoongi és Jungkook... 
Aprót sóhajtottam, fejemet a szerelvény szélére döntve.  
Nem tehettem róla. Taehyung járt az eszemben.  
- Én örülök a boldogságuknak, cuki-mukik együtt – kuncogtam kicsit erőtlenül, melyet egy mélyebb sóhaj követett. – Őszintén, engem nem lep meg, hogy egy másik sráccal kezdett Yoongi. A történtek után pláne nem. – Fordítottam a tekintetemet Namjoon felé, aki csak összefont karokkal fülelt. Az arcából leszűrtem mindent, amit kellett. 
- Tudod, hogy az csak az illumináltság miatt történt... - felelte, kissé komolyabban.  
- Joonie, hidd el, tudom milyen, ha be van állva az ember. Én sem akartam összefeküdni egy nővel – ráztam a fejemet. Baromság. – Mindegy. Jungkook tényleg aranyos srácnak tűnik, az pedig, hogy Yoongit ilyen dolgokra készteti, az sokat jelent!  
- Nem is tudom... Mióta az anyja elköltözött, nagyon nem kötődött még így senkihez, szerintem. Még Jiminhez sem. Tudod, amikor a szemeibe nézek, látom bennük a tiszta békességet. Érted, a valós, tényleg mélyről fakadó békességet, ahogyan a kölyökre néz – felelte Namjoon, én pedig csak bólintani tudtam.  
- Bent a vagonban, igen. Láttam ám én is – mosolyodtam el. Édesek együtt, be kellett vallanom. 
- Apropó, mi a helyzet veled? – boxolt bele a vállamba, mire az ütés helyére simítottam felszisszenve. – Szűkszavú vagy ma. Annyit sóhajtozol, még a végén azt fogom hinni, hogy szerelmes vagy. 
Ott volt a pont. Nem tehettem róla, bármennyire is akartam palástolni, nem tudtam.  
- Nem vagyok szerelmes... Csak nehezen viselem az egyedüllétet – vigyorogtam el, fogaimat megvillogtatva a holdfényben.  
- Pont te? Úgy tudtam, ezerrel numerázol – vigyorgott Namjoon, mire felhorkantottam, lassan nyújtóztatva ki elgémberedett lábaimat. – Na, gyerünk már. Mi történt? 
- Ah, igazán semmiség. Hidd el, nincs semmi baj! – emeltem fel a kezemet, jelezve, hogy bízzon a szavamban, ha én mondom. Bár láttam, hogy még mondana valamit, de inkább elvetette az ötletet. Tudta, hogy ha nagy a gáz, előbb-utóbb úgyis elmondom, de itt éppenséggel nem erről volt szó.  
Letört voltam? Talán, egy kicsit. Elvégre a saját csapdámba estem bele megint. Jung Hoseok, a nagy melegvezér... Hát persze. Mindenki csak egy jól szórakozott langyinak tartott. Nos, igazuk volt, de azt senki nem tudja a barátaimon kívül, hogy milyen érzékeny vagyok ettől függetlenül. Hogy miként visel meg egy szakítás, vagy az egyéjszakás kalandok utáni elválás. Nem hibáztathattam Taehyungot, amiért elment tőlem. Előző éjszaka még hetero fenékkel élte a minden napjait, természetes, hogy felzaklattam, de azért valljuk be; nemet is mondhatott volna. Végül, mit is tett? Eljött hozzám. Nemet mondott? Nem. Kérlelt engem? Hogy a picsába ne! Azok a gyengéd, ellágyult pillantások, a ködfátyolos kis könnyes szemei... gyönyörű fiú. Ha már most ilyen varázslatos, vajon, hogy fog kinézni felnőttként? Valahogy eltudom képzelni, hogy képes lenne überelni ezt a bájt az idő haladtával... 
- Csak hülye vagyok... mindig elfelejtem, hogy heterokkal kezdeni olyan, mintha a bátyámnak azt mondanám, hogy szerelmes vagyok belé. – Döntöttem oldalra a fejemet, úgy mustrálva Namjoon összevont szemöldökű arcát. 
- De neked nincs is bátyád... 
- Ott a pont! – keltem fel eddigi ülőpozíciómból. – Kim Namjoon intelligens elnökünkben soha nem csalódunk! Nincs értelme ennek! – tártam szét karjaimat, miközben leugrottam a sínek közötti kövekre.  
- Hosi... 
- Csak felejtsd el, tesó – mondtam neki hátra hessegetve, míg a kövek között szlalomoztam. – Remélem, hogy Yoongit boldoggá teszi a kis cukorfalat. Pont rá nem számítottam mellesleg, hogy a „bátyjába" szeret bele – nevettem fel, kihangsúlyozva azt a szót, úgy fordulva vissza kintről a másik felé.  
Az idősebb hallgatott, nem mondott semmit, én pedig így terveztem lezárni a beszélgetést. Nem tehettem róla, mindig ilyen voltam, ha kényes témát feszegettünk az én irányomba. Inkább ellöktem, minthogy tisztázzuk vagy megoldást keressünk rá közösen, ezt pedig már jól ismerte Namjoon. 

Aminap túl sok minden történt. Taehyunggal ébredtem a bál éjszakája után, délután pedig a vagonba hívnak és közlik velünk a barátaink, hogy egymásba gabalyodtak. A szívem végtelenül repesett értük, de nem tudtam teljesen átadni izgatottságom a friss híreknek. Ha tudnák, hogy Taehyunggal voltam, mit tennének? Engem kurvára nem érdekelt. Pláne a vallomásuk után, de ez már mind nem is fog kiderülni. Felesleges köröket futok... Nincs közöttünk semmi. 
- Csak tudnám, miért vagyok ilyen... - sóhajtottam egyet, enyhén letört ajkakkal. Hős szerelmes. Tényleg ideje lenne megkeményedni, fasz ki van az egyéjszakás kalandokkal! 

*
 

  Ahogyan teltek a hetek, úgy feledtem el minden bánatomat, ahogyan a tél viharos szele enyhülni kezdett. Békés időszak volt számomra, ugyanis mostanság nem túl sokat jártam a Galsaeg-be, így furcsa mód a filmezéssel kompenzáltam a dolgozós perceimet. Imádtam újabb praktikákat tanulgatni, keresgélni a neten, ahogyan eddig is tettem. Feltörni egy blog fiókot? Közösségi oldalt? Kispályásoknak való feladat, én viszont már jóval mélyebben, a krémjében mozogtam. Be kellett vallanom, sokat nem gondolkodtam a jövőmön, hiába álltam érettségi előtt, úgy voltam vele, hogy majd lesz, ami lesz. Ha az élet úgy hozza, úgy viszonyulok. Elég felelőtlenül hangzik, bár tényleg nem érdekelt. Programozó munkán gondolkodtam eddig egyedül... 
A lépcsőn dünnyögtem le a zajos folyosóra, zsebre dugott kezekkel kopogtatva a csempéket. Menet közben ismét elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, jó időbe jöttem-e.

Yongsoo – Üzenetek 

„11:40-kor az ebédlőben. Bejárati ajtóval szemben baloldalt leszek, a sarki asztalnál. <3"
- Yongsoo

  Elmosolyodtam enyhén. Nem hiába ráztam le Jimint és Namjoont, mindig együtt ebédelünk, Yoongiról szót se ejtve. Mióta összejött a kis cukival, azóta Isten se látja soha!  
Irigyeltem őket egy kicsit, bármennyire is furcsa a helyzet. Örültem a boldogságuknak, bár lehet, hogy csak én voltam ezzel így. Talán csak a megérzéseim csaptak be, valamiért rossz előérzetem keletkezett abban a pillanatban. 
Egy sóhajjal csúsztattam vissza a farmerem hátsózsebébe a telefonom, majd léptem be a túlzsúfolt terem nyitott ajtaján. Ajjajj... csak nem hamburger van ma, hogy ennyien behányódtak?!  
Úgy kellett machinálnom, hogy a testemmel véletlenül se lökjek fel senkit, olyan sokan meneteltek a tálcával, míg én próbáltam a kiszemeltemet keresni. A nagy hangzavar kellős közepette vettem észre, ahogyan felém intett a távolból. Édes!  
Ilyenkor szemétláda vagyok, mert kerülöm a barátaim. Mikor randizok vagy randi partnert találok, aki potenciális lehetőség a szexuális együttlétre, olykor olyan vagyok, mint egy keselyű. Addig repkedek a préda körül, míg le nem vadászhatom. Nem értettem soha magamban ezt a kettősséget, még csak össze sem illett. Volt egy oldalam, ami csak a szükségleteimet s a vágyaimat akarta kielégíteni mindig, tök mindegy, kiről volt szó. A másik pedig, aki a szerelemre vágyott. 
Mint a hibáiból nem tanuló kisfiú, olyan voltam. Újra és újra azt a baklövést követtem el, mint mindig: megsértettem magamat. A régi kishajóm is így úszott el a patakban. Pedig milyen sokáig hajtogattam, mire tökéletes lett... 
- Hé, szia! – húztam ki a széket vele szemben, mire édes, vigyori pofival s csokoládébarna szemeivel ragyogott rám.  
- Helló, Hobi! – kuncogott egyet, majd visszakönyökölt az asztalra, melyen csak egy narancslé és egy félig megevett szendvics foglalt helyet fóliába csomagolva. – Kérsz valamit? Elég szegényes a felhozatal, de látom, nem hoztál ebédet – fektette tenyereibe arcát, teljesen rámhangolódva, amint behúztam a széket alattam. 
- Neeem, köszönöm! Kedves vagy, de nem vagyok kajás – támaszkodtam meg én is a fémlapon, amint összegabalyodtak a szemeink. Egy apró sóhajt eresztettem meg, amint belekezdtem mondandómba. Tudtam, hogy ide is elérünk, de azt, hogy hogyan tovább, már nem. Elvégre, mindig itt cseszem el az egészet, nemde? – Nézd, én... - fogott csuklómra, mire szemeimet lecsúsztattam a kellemesen meleg tenyerekre. 
- H-Hoseok... - köszörülte meg halkan a torkát, haloványan elpirulva, lesütött szemekkel. – É-Én... köszönöm a tegnapit... fantasztikusan éreztem magamat veled – pillantott fel szégyenlősen, engem pedig azonnal elégedettség töltött el s megnyugvás. Egy orbitális kő zuhant le a szívemről, amint meghallottam félénk tónusú hangját. 
- Én is így érzem. Talán... megismételhetnénk valamikor – váltottam kissé komolyabbra a szót. Igazság szerint, tényleg jó volt vele a szex, ügyesen elterelte a gondolataimat ez a fiú, viszont legbelül kicsit tudtam, hogy mind ezt erőltetésből teszem. Oké, akkora erőltetés nem kellett, mert szép teste volt, csinos kis pofija, az pedig mellékes, hogy jó az ágyban, hiába csak egy kis elsős tizenöt éves, mégsem fogott meg annyira ezeken kívül semmi. Egyedül csak az üresség kongott bennem legbelül, ha nem volt velem. Többre vágytam, de valamiért nem kerestem benne azt, amit megakartam kapni... 
Akárhogyan is... adtam egy esélyt ennek az egésznek, hiszen egy ideje már összeszűrtük a levet, viszont nem tudott ennél jobban megfogni semmivel Yongsoo.  
Egy megfáradt sóhaj követte a többit. Hogyan tudnék megváltozni? 

Taehyung
 

„Sokat szórakozott, másokkal találkozgatott, később pedig elmondta, hogy csak azért tette, hogy féltékennyé tehessen. Őszintén, az voltam. Pláne, amikor mindenhová azzal az egy sráccal járt, akiről gőzöm nem volt, hogy ki a fene lehet, idővel pedig azon kaptam magamat, hogy a fiú után kémkedtem, nyomozgattam. Visszagondolva, vicces... Hoseok ejtette őt, amint én visszatértem a képbe. Hihetetlen, igaz? Nem akartam elfogadni, hogy Hoseok olyan vívódást idézett elő a lelkemben, mint még soha senki. Úgy éreztem, elveszítem a saját agyamat, összezavarodva dobbantva minden egyes szívverést valakiért, akit még nem is ismertem igazán. Szóval... Elhívtam randizni."

- Viccelsz velem – horkantott fel röhögve, míg én oldalba ütöttem, a partra koncentrálva, a békés hullámokra, hátha átveszem én is ezt a könnyedséget. – Hihetetlen vagy, Kim Taehyung. Hihetetlen... 
Kipirulva pillantottam rá szemem sarkából, makacsul keresztbe téve karjaim. Még a holdfényben is gyönyörű volt, szeretően kémlelve, ezer meg annyi törődéssel a szívében...  
A tengeri szellő fuvallata simított végig arcomon, míg egy sóhaj szökött ki makacsul összepréselt ajkaimon. Megenyhültem, hogy végre elmondhatom neki... 

*
 

  Az idő olyan mocsok lassan telt, mint még soha. Azt hittem, megesz a fáradtság és az agónia. Miért is? Fingom nem volt. Azt hittem beteg voltam, de mégsem. Jungkook folyamatosan zaklatott, erőlködött, hogy mondjam már el, mi van velem, mert így nem tud semmit se kezdeni a depimmel. Őszintén? Még mindig nem mondtam el neki, hogy lefeküdtem Hoseokkal, s ez az egész, amíg tudatosult bennem, egyre jobban döbbentett meg. Ezernyi kérdés zaklatott, össze voltam zavarodva, azt se tudtam, mit akarok. Egyedül csak nyugalmat kerestem, hátha abbamarad az a sajgás, ami a mellkasomban kerekedik minden alakalommal, amikor meglátom vagy csak rá gondolok.  
Az osztálytermünkben ücsörögtem, az ablakmelletti helyünkön nyomkodva telefonomat a pad alatt, míg Jungkook a táblára koncentrált. Matekóra volt, én viszont nem bírtam elengedni magamat. Feszengtem és gondterhelt voltam. Úgy éreztem, hogy a világ legnagyobb problémái nyomódnak rajtam, pedig ez nem így volt. Egyedül én nagyítottam fel mikroszkóppal a legkisebb gondot is. Olyan volt, mint a drog. Féltem hozzáérni, féltem, hogy megtudják, de amint megtettem, elszállt minden aggályom.  

Üzenetek - Hoseok

„Ha ma átjössz, nem hagyom, hogy elmenj. Szépen itt maradsz. Nem hagylak egy szemhunyásnyit se aludni... Szeretnék már beléd harapni és finoman megízlelgetni... Remélem, hogy a kis TT is bírja majd a gyűrődést, baby..." 

- Hoseok

Hát igen. Ez volt ő, Jung Hoseok. Ez voltam én. Olyan volt az egész, mint egy kibebaszott bumeráng. Eldobom. Elrepül. Várok egy kicsit. Visszaszáll. 
Félreértés ne essék, nem feküdtem le vele, egyáltalán nem hagytam neki többször. Oké, egyedül csak Jiminéknél, amikor kihasználta az illumináltságom. Igen... az volt a végszó. 
A pofám rákvörössé válik, amint eszembe jutnak a képfoszlányok a történtekről. Ha Jimin tudná, hogy meg lett szentségtelenítve a billiárdasztala szilveszterkor, azonnal lesápadna.  
Végül is, mit tehettem volna? Jungkook részeg volt, elhúzott valahová Yoongival vagy már magam sem emlékszem... pedig csak pár napja történt... Ahh. 
Annyira furcsa visszagondolni, hogy Hoseok szilveszterkor betoppant a házamba, amikor videó-chateltem Jungkookkal. Még mindig nem tudom elhinni, hogy csak úgy bejött, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még jó, hogy nem volt otthon senki! 

Kurvára szégyelltem magam. Úgy belezúgtam Hoseokba, hogy nem voltam képes elfogadni a saját érzéseimet. Mindig valahogy egymás ágyában lyukadtunk ki... hol baszhattak el ennyire a szüleim? 
Az üzenetekből kilépve kikapcsoltam a telefont, majd megköszörülve a torkomat hátra dőltem. Francos érzések...  
Izgatottan kaptam a tollamért és füzetemért, s direkt nem adtam semmiféle érdeklődést Jungkook reakciójára, akit a szemem sarkából láttam, hogy fél szemmel figyel, akár a sas. Nem fog megtörni. Nem szeretném, hogy gyengének lásson vagy zavartnak. Ott égnék el helyben, ha kiderülne, hogy milyen ingatag vagyok valójában...  

*

- Ho-Ho-Hoseok... ahh... – feszítettem hátra a nyakamat, már-már verejtékezve a másik alatt. – Ne... Ne kínozz! – szorítottam össze a szememet, görcsösen markolva a másik pólójába, míg felhevült bőrömre kuncogott.  
- Ma nagyon érzékeny vagy, baba – hintett apró csókokat nyakamra, lassan vezetve fentebb s fentebb ajkát, míg elérte államat. – Pedig még nem is értem hozzád. Ha hozzád érek, azonnal elmész...  – emelte felém arcát, míg könnyes szemekkel, heves sóhajjal, kábultan próbáltam realizálni, amit mondott.  
- Te rohadék... - pillogtam rá felajzva, majd hosszú ujjaimat felvezettem nyakán, átfordítva az egész helyzetünket. Már ölén telepedtem le, kezeimben szorítva nyakát, de ő még mindig csak önelégültem vigyorgott, felsimítva csípőmre.  
- Ma nagyon heves vagy, Taetae... Ennyire hiányoltad a farkamat? Pedig csak két napja volt utoljára, hogy... 
- Kuss! – szorítottam meg egy kicsit, mire felköhintett, de ő is megmarkolta csípőm. – És ez az én hibám? Hm? – ejtettem le kezeimet nyaka mellé, megtámaszkodva felette.  
- Hát, ha nem titkolóznál, talán tovább is maradhattam volna... - forgatta meg a szemeit, mire összevontam a szemöldökeim. Egy rövid csend telepedett ránk, míg egymás szemeit fürkésztük, majd egy apró sóhajjal lekászálódtam róla.  
- Most mi van? – kérdezte azonnal felülve, míg én a hátizsákomat kerestem a cipőmmel együtt. – Miért pakolsz? Taehyung, ne játsszuk már el ugyanazt folyton folyvást!  
- Miért kell elrontani mindig a pillanatot? – ráztam a fejemet, ahogyan felháborodva fordultam meg. – Mindig ide térünk ki. Miért kell mindig felhozni ezt az egészet? – számonkérő volt a hangom s frusztrált. Elegem volt. Csak álltam ott, széttárt karokkal figyelve, várva a válaszát. 
Bármikor bármi történik, Jung Hoseok kiprovokálja, hogy összevesszünk. Előgenerálja a balhét, folyamatosan ugyanazzal fellépve. Mindig ugyanaz a baromság.  
- Mert ez kurvára megnehezíti az egészet, én soha nem hazudtam a saját barátaimnak arról, aki vagyok. Nem értem, miért kell ezt az egészet szőnyeg alá söpörni – emelkedett fel pár lépésre tőlem.  
- Mit vársz tőlem, amikor másokkal is találkozgatsz? Nem én fektettelek meg a bál után, nem én akartam ezt az egészet! – kaptam a mellkasom elé felháborodva, s fel sem fogtam, mit ejtettem ki a számon. Magamnak sem akartam bevallani, hogy önzőn takargatom Hoseokot mások elől. Nem tudtam, hogy egyáltalán mit akarok, miért tettem azt, amit, mit kerestem Hosoek lakásán minden álló héten, amikor nem is voltunk együtt. Ő más srácokkal is összefekszik, miközben én rendszeresen átjárok hozzá és mégis elvárta, hogy bevalljam a barátaimnak ezt az egészet? Hogy Jung Hoseok kefélget, amikor kedve van vagy éppen én vagyok kanos? Még mit nem. Ez kurvára nem fer, egyáltalán nincs semmi értelme.  
- Jól van, értem. – Bólintott egyet, gúnyosan felnevetve. – Szóval elég vagyok neked csak egy dugó pajtinak, amikor magányos vagy, de előbb nézz te is tükörbe, Taehyung. Ha kidob valami csaj, azonnal kinek a vállán sírod ki magadat?! Ki az, aki foglalkozik veled, amikor téged valaki megbánt vagy összetör? Ez egyáltalán nem jut eszedbe. Felhozhatod, hogy én másokkal randizok, de soha nem beszéltünk arról, hogy mi mik vagy kik vagyunk egymásnak. Mindig terelted a témát, terelsz, mert magadnak sem akarod bevallani, hogy kibaszottul oda vagy értem. Itt nem nekem kell elgondolkodni azon, hogy ki vagyok. 
A szavak szinte leforráztak. Olyan düh uralkodott el rajtam, mint még soha, s hiába volt igaza, nem akartam bevallani. Egyszerűen nem akartam szembesülni a tényekkel, mert féltem, hogy bárki elítél. Olyan forróság szántott végig nyakamon s tarkómon, hogy tudtam, ha nem húzok el innen azonnal, elbőgöm magam.  
Felkaptam a táskámat a hátamra dobva, majd az ajtó felé vettem az irányt, de Hoseok elkapta a csuklómat. Nem mondtam semmit, csak összeszorított állkapoccsal szívtam be ingerültem a levegőt orromon. 
- Hányszor fogjuk még ezt eljátszani? – ejtette ki a szavakat megtört hangon. 
Egy határozott rántással húztam ki karomat szorításából, majd egy pillantás s szó nélkül téptem fel az ajtó zárját. Már tudtam, hol a kijárat, ismertem a konyha haloványkékes bútorlapjainak minden zugát, a bézskanapé legkényelmesebb pontját, a köralakú szőnyeg fekvését... Mégis menekültem. Mint mindig.  

Hoseok 

- Hé... - cirógattam az álla alatt, a nyakánál, s tulajdonképpen mindenhol, mely a kis pofija alatt volt. – Csikizel... - motyogott, míg tenyeremet ajkaira illesztettem, elmerengve a holdfényben. A tenger zúgott, a sós levegő forrt, a kisszemcsés puha homokszemek pedig vibráltak, melybe előszeretettel vájkáltam lábujjaimat. És persze Taehyung, aki a combomra dőlt, mellkasomnak nyomva buksiját. Minden tökéletes volt és békés.  
- Taetae – szólítottam meg, s épphogy nem nyomta el a lágyszellő hangom.  
- Hmm? – hunyta be szemeit, mire lepillantottam arcára. A megszelídített kistigrisem. 
- Már tudom, hogy mit szeretnék a jövőben csinálni. – Mosolyodtam el a mondatom végére, lepillantva a kékre festett tengerre.  

*

  A Galsaeg melletti sikátorban tengődtem, zsebemből előrántva a piszkos dobozkát, melyből előhúztam a bűzrudat. Senki nem tud róla, de időnként félrehúzódok sutyiban dohányozni, ugyanis senki nem szereti a környezetemben, s főként Yoongi miatt rejtem káros szenvedélyem. Ki tudja, mit váltana ki belőle, ha félreértené a dolgot... 
A guggolásomból felegyenesedve nyögtem egyet, kinyújtózva kicsit, hátamat kiroppantva. A kikövezett falnak döntöttem magam, egyik lábamat nekitámasztva, míg ajkaimhoz emeltem a cigarettát. Már két és fél hete, hogy utoljára beszéltem volna Taehyunggal. Egyszerűen... nem keressük egymás társaságát, mióta összezörrentünk utoljára. Igazából... mind a ketten rendesen odaszóltunk a másiknak, viszont az is tény, hogy ő sokkal érzékenyebb lelkű. Mégis magamat hibáztatom...? Nem! Elvégre, nem én akartam letagadni a... kapcsolat? Magam sem tudom, minek nevezhető dolgunkat a legjobb barátaink előtt. Már annyiszor felkapta a vizet vagy megsértődött s lépett le, hogy már számon sem tudtam tartani, viszont egy dolgot nem vehettem biztosra. Ha annyira nem akarja elfogadni, hogy mit érez, miért járogatott vissza hozzám? Ha ennyire élvezi a szexnek ezt az oldalát, hát legyen. Én eljuttatom a csúcsra, bárhová, ahová szeretné. Persze, mert Hoseok erre való... Ő mégis más volt, mint az egyéjszakás kalandjaim s talán ez bántott a leginkább. Vágytam rá, hogy keressen, arra is, hogy visszajöjjön mindig, amint ideje adódik rá, hogy ugyanolyan gyengédséggel közelíthessek felé... hogy megérinthessem a pírban égő arcát, a csillogó szemeit. Ha közömbös lennék neki, nem így nézne rám. Ugye? Lehet, hogy csak a szépsége babonáz meg, nem tudom. Egyszerűen nem tudtam. Se azt, hogy mire volt jó ez az egész, hogy mi volt ez az egész, és hogy lesz-e ebből még valami. Pontosan ezért tengettem az időmet a Galsaeg-ben, kicsit lerészegedni, talán felszedni valakit. Felejteni... De nem tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok-e arra, hogy elfelejtsem.  
- Hé, nem jössz be? – szólított egy viszonylag tompa hang, melyet nem ismertem fel. Talán az eső nyomta el, lehet azért nem tűnt fel, hogy tulajdon barátom szólított. 
- De. - Adtam egyszerű választ Jiminnek, mire a falba nyomtam el a bűzrudat, majd sarkon fordulva követni kezdtem a bejárat felé.
Tarkómra simítottam egy aprót sóhajtva, mikor becsoszogtam a hangos szórakozóhelyre. Barátom csak megkérdezte, hogy kérek-e egy koktél, mire természetesen nem mondtam nemet.
- Egész sokan vannak ma este - állapította meg a fülemhez hajolva Jimin, ugyanis a hangzavar és a zene keveréke nem kedvezett a társalogni vágyóknak. 
Csak hümmögtem válaszképp, majd tudattam vele, hogy inkább keresek egy asztalt, mielőtt kikéri az italokat. Így is lett. A sok csápoló ember között szambáztam el az egyik legtávolabbi pontra, melyet kiszúrtam, hogy üres székek vesznek körül árván.
Ledobva magam az egyik fém ülőalkalmatosságra húztam elő telefonomat, hogy végig görgessem az üzeneteimet, hátha jött valami, de természetesen semmi. Mit is várok?
Ekkor, mintha csak a sors jólszórkozott valója játszana velem ismét egy gúnyos játékot, megint megtörtént.
- Bocsi, elkérhetném ezt a széket, hogy... - szűrtem ki a mély hangot azonnal, mire felkaptam fejemet döbbenten s ő is elhallgatott szintén megilletődve. - Hoseok... 
- Taehyung - ejtettem ki a nevet ajkaim között, s szinte biztos voltam benne, hogy eltompult a hang a háttérzaj miatt. 
- Hé, remélem nem baj, hogy vodkanarancsot hoztam neked, szerintem szólok a sofőrnek, mert ma nagyon kedvem támadt beba... Taehyung? - fordult a fiatalabb felé a vöröske meglepett mosolyra húzva ajkait. - Te jó ég, hol voltál eddig? - vált izgatottá a tónusa, mikor letette az italainkat, én pedig csak pillogtam bambán a fiatalabbra.
A barnahaján pihenő bandana jobban felfedte homlokát, mely piszok vonzó volt. A ruhája pedig... szakadt farmernadrág és fehér ing, vörös nyakkendővel. Másra sem tudtam gondolni, szinte irigyeltem a ruhákat, hogy azok hozzáérhettek ahhoz a bársonyos bőrhöz velem ellentétben. 
Hogy lehet mindig ilyen gyönyörű? 
- Sziasztok - ejtette ki a szavakat kissé zavartan a fiatalabb, mely nyilvánvalóan a jelenlétemnek volt betudható. Lesütöttem szemhéjaimat egy nevetést eresztve meg, mire rámpillantottak mind a ketten. 
- Kimegyek levegőzni inkább - s azzal a lendülettel keltem fel zsebredugott kezekkel iramodva a kijárat felé, mintha csak nem öt perce jöttem volna be azon, ha nem kevesebb.
Meg se vártam Jimin reagálását, szótlanul szántottam végig ismét a részeg, jólszórakozott népen. Legalább valakiknek ma jó éjszakája van. 
Az ajtót becsapva magam után kezdtem el elindulni az utcában. Magam sem tudtam merre, csak el onnan, ahol ő volt. 
Hihetetlen, hogy nem bírok szembenézni vele. Túlságosan hiányzik... Nem szabad mégegyszer ugyanazt a hibát vétenem.
Már fel sem tűnt, hogy a cigaretta ismét a kezemben éktelenkedett, amint körbenéztem az úttesten. Éjszaka olyan környéken, ahol a madár se jár... 
Szám közé kapva bűzrúdamat eredtem meg az úttesten, hogy a másik oldalra átérhessek. A park egy padján állapodott meg szemem, mire egy mélyebbet szippantottam a cigiből. 
Miért menekülök? Mintha bármi rosszat tettem volna. 
Lehuppanva nehezedtem rá alkarjaimmal combomra, míg homlokomat simítottam meg. 
- Miért vagyok ilyen gyenge... - nevetett fel saját maga szánalmasságán. 

Taehyung

  Azt hittem, hogy az alkohol miatt leszek rosszul, hogy az rázta fel gyomrom tartalmát, hogy azért érzem magam ennyire szomorúnak, mert be vagyok csiccsentve.
Észre sem vettem, hogy mikor zúdúltam ki a Galsaeg elé, úgy kerestem kétségbeesve Hoseok sziluettjét az éjszakai fényekben. 
Csak kerestem és szaladtam, hátha a környéken lesz, s gyanúm beigazolódott. A közeli park egyik padján ült és... dohányzott. Szinte azonnal elfogott a düh s a számonkérés érzése, hogy mégis, miért szívja azt a szart, de hamarabb realizáltam, hogy nekem nincs jogom ehhez. Nincs jogom számkérni. 

A háta mögé lépkedtem lassan, félve minden egyes mozdulatnál, hogy talán hibát vétek. Oh, ennyi hiba után már mi számít nem annak?

- Miért dohányzol? - ennyit tudtam mondani. "Okosan" a legelső dolog, ami kiesett a számból.
A másik nagyon elmerenghetett a gondolataiban, ugyanis döbbenten ugrott meg, úgy fordítva rám tekintetét hátra. 
Ne nézz így. Kérlek.

A csend csak pár másodpercig állt fenn, de az intenzívebb volt mindennél, ugyanis a szemkontaktust nem engedte el egyikőnk se. Beleszívott mégegyszer az utolsó adagba, majd elnyomta azt a földbe s feltápászkodott.
- Mert a függője vagyok - mondta odadobva a szavakat, oldalra pillantva. - Miért vagy itt? A Galsaeg-ben kellene lenned, nem? - mosolyodott el haloványan. Ne csináld ezt, Hoseok. 

Összevont szemöldökkel álltam előtte, végigsimítva kissé hideg felkaromon. Elvégre kabát nélkül szaladtam utána...
- Én... - kezdtem bele, de őszintén magam sem tudtam, hogy mit beszélek vagy mit fogok mondani bódult állapotomban. Túlságosan is elragadott a légkör, melyet Hoseok jelenlétének tudhatok be. - Hiányoztál. - Elkeregedtek a szemeim a saját kijelentésemen, majd rápillantottam. - Mármint... Én csak... régen láttalak és... hülyeségeket beszélek, ne haragudj - ejtettem bele tenyerembe fejemet. Ekkora egy nyomoronc idiótát, mint én. Miket beszélek? Namjoonnal jöttem el ma este, hogy dumáljunk egy kicsit, ha már Jungkook nem ért rá. Jól éreztem magam mióta a bárban voltunk, erre egyik pillanatról a másikra itt vagyok megint. Hoseokkal szemben. Túl gyors volt minden, mégis valóban hiányzott a másik jelenléte az életemből. Miért vagyok ilyen hülye?

- Taehyung. Mit szeretnél? - csúsztatta bele bőrdzsekijének zsebébe ujjait. Meglepetten pillogtam fel rá, kissé összeszedetlennek érezve magam. 
- Mi? - suttogtam, ahogyan közelebb lépett hozzám. 

- Azt kérdeztem: mit szeretnél? - állt meg előttem fél méterre, mire akaratlanul is nyelnem kellett egyet. 

- Nem tudom. Én csak... - ráztam meg a fejemet, míg a földre pillogtam s mindenfelé, csak ne kelljen Hoseokra nézni.

- Hé - nyúlt állam alá, hogy tekintetünk egybe fúródjon. - Ha valakinek, akkor nekem őszintén elmondhatsz bármit. Te is tudod, hogy ez mindig így volt - sóhajtott egy aprót, elhúzva ajkát. 
Egyszerűen lélegzetelállító volt még most is. A szemei ragyogtak s vöröskés szája szinte könyörgött azért, hogy megkóstoljam. Az agyam megint szórakozik velem. Megőrülök...

- Hoseok... - csuklott el a hangom, majd csuklójára fogtam legnagyobb meglepetésére. Bele se gondoltam már semmibe, csak mellkasának vágódva bújtam hozzá forró testéhez. A parfüm illata megcsapta orromat, egyszerűen hiányzott az édeskés illata, a közelsége. Úgy szorítottam magamhoz, mintha csak az életem múlna rajta, ő pedig egy kis idő után simított hátamra. 

- Mit csinálsz? - kérdezte kuncogva, simogatva hátamat, majd hajambafonva ujjait, kényeztetni kezdte fejbőrömet. Egy jóleső nyögéssel reagáltam tettére behunyt szemekkel, magam sem tudom hány percig. - Tae... - simított le ismét hátamon, míg ölelésem nem enyhült. 

- Hmm... csak egy rövid időre... - pillogtam fel rá, kissé pirospozsgás arccal, megbabonázva Hoseok által. - Hozzád felmenni vagy... É-Én csak...

- Ezt nem teheted velem. - Mondta, mire elkerekedtek szemeim.
- Hogy...
- Döntsd el, mit szeretnél. Nem akarok rosszat neked, ezért dönts. Addig szerintem... nem kellene beszélnünk. Vagy találkoznunk... Vagy bármit hagyni, hogy történjen, ha kettőnkről van szó. Neked... tisztáznod kell önmagadban saját magad. - Szúrta oda kertelés nélkül őszintén az idősebb, mire egy mély sóhajt eresztettem meg bordaketreceim között bújó tüdőmből.

Ekkorra ugrott be minden.

- Hoseok... Te szeretsz engem? - tettem fel a kérdést, mire a másik szemei szintén kikerekedtek s apró pírt vett fel arcának árnyalata. 
Egyszerűen megőrültem. Mit kéne tennem? Mit tegyek? Oly világos most már a szándéka, mint a nap. Egyszerűen, hogy nem vettem észre eddig? - Én...

- Nem. - Köhintett egyet, majd elfordította arcát előlem. Hitetlenül álltam szemben vele. - Vagyis... nem tudom. Túl sok kérdés és aggály vetődik fel bennem miattad. Nem tudom, Taehyung. Szerintem... ezt hagyjuk. Úgyse működne. És... van is valakim. 
Ezer szilánkosra tört bennem valami, mikor kiejtette ezeket a szavakat a száján. Egyszerűen megtört bennem valami és borzalmasan éreztem magamat. Mintha csak felfordult volna a világ fenekestül. Mégis miért voltam ennyire megdöbbenve és elkeseredve?
A mellkasom szorított s tényleg úgy éreztem, hogy szédelgek és hányni fogok bármelyik pillanatban.

Közlemény!

Sziasztok!

Szeretném bejelenteni, hogy átköltöztünk Wattpadra. Miért? Könnyebb elérni, vezetni, s tulajdonképpen az egész rendszere sokkal kézenfekvőbb. Fontosnak tartom még elmondani, hogy a történeteket is átpakolgatom, amint lesz időm rá! 
Akiket még egy kicsit is érdekelnek a történetek s annak folytatásai, az NE itt, hanem ezen az oldalon keresse majd azokat, ugyanis a blogot idővel inaktívvá teszem. 
Köszönöm, hogy elolvastad!
Wattpad:

22. fejezet - Se veled, se nélküled /Extra/ (+18!)

Cím: 21st Century Bros

Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma

Páros: YoonKook (Yoongi x Jungkook)

Besorolás: (+18!)
Figyelmeztetés: Trágár beszéd

Író: Rossy

Tartalom: (Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki.  A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.)

Hozzáfűzés: Ez egy kicsivel különlegesebb fejezet lesz, mert most nem Yoongi és Jungkook szemszögből lesz írva a történet, és nem is ők lesznek a központban, hanem Taehyung és Hoseok!
Jó szórakozást kívánok! :)

KATT-> ~ Képgaléria ~

Taehyung

- Szóval, cica... – kuncogtam, ahogyan a kezemet tartottam fel, hogy nyugodtan fogja csak meg. Az éjszaka folyamán mást is megfoghat nyugodtan… hehe. Milyen izgi, hogy a bálon vagyunk és éppen elsunnyogunk egy terembe. – Én nem vagyok olyan ám, mint a többi srác. – Folytattam a csábítását Jihunak, kinek már hatalmas kacér mosoly kerekedett a pofiján. 

- Igen, Taehyung. Te tényleg nem vagy olyan, mint a többiek… - nézett rám pajkosan, amint a folyosó legutolsó terem ajtajában álltunk. Sötét és fülledt volt a levegő a tornateremben, itt viszont a fénytelenséget őrizte meg ez a szép hagyomány az események lefolyása alatt. Tök sötét volt, talán csak akkor láttam szürkésen a lány arcát kirajzolódni, amikor benyitottam az osztályterembe, ahol szintén korom feketeség uralkodott volna, ha néhány kinti fénycsóvából beszökő világítás nem vetül volna be. A kezemet máris az ajtó melletti villanykapcsolóra emeltem volna, de Jihu a kézfejemre fogott, s mikor ránéztem, megrázta a fejét egy huncut mosoly kíséretében. Ez a kis csajszi… Úhh, de tüzes!

Hát úgy tettem, ahogyan ösztökélt. A karomat a testem mellé ejtettem vissza, kisfiús ajakgörbülettel spékelve meg tekintetem. 

- Hát rendben, ahogy kívánja a hölgy.
Én sötétben is szívesen szexelek. A küszöbön álltam fél lábbal, s az ajtó keretnek támaszkodva az oldalammal, úgy húzva magamhoz a derekánál, mire megszeppent hirtelen. – Oh, nem bántalak – kuncogtam, mire a nagy szemeivel nézve, ismét visszatért a kéjjel teli kis arcocskája. Szépen ívelt szemecskéi voltak, aminek a szemhéján most lila szín foglalt pompás helyet, mely kiemelte bájos arcát. Akár egy őzike! Kedvem támadt nagyon szépen kipirítani a kis bőrét, amíg lihegve nem könyörög, hogy nyaljak bele a csuprába. Hmm, biztos mézédes…

- Tudom, hogy nem bántasz, de… - vezette végig két ujját alkaromon, mely a derekát érintette, majd szép lassan lefejtette az ujjaimat, miközben egyre fentebb próbált hajolni, én pedig már kaján vigyorral csücsörítettem, lehunyva a szemeim, mikor egy hatalmas lökés taszított hátra, megdöbbenésemre a padlóra seggelve úgy, hogy azt hittem, kitört valami az alfelemben. Ilyen létezik?!

- Te meg...!

- Kezdj a saját súlycsoportoddal, kretén gyerek. Abban se vagyok biztos, hogy a farkad rendesen kifejlődött-e – libbentette meg a haját a félhomályban, s mire összeráncolt szemöldökkel, idegesen fújtatva válaszoltam volna felhevülten a hirtelen történt események után, rám csapta az ajtót valami olyan erősen, hogy azt hittem, beleremeg a fal is. Ez a...! A ROHADT KURVA ÉLETBE!

- Nekem kifejlődött már, de a te emlőid is... Melleid is fejlődhetnének már!
Igen, jobb nem jutott eszembe, túl spontán volt és meglepetés az egész!

- Látod, ekkora aggyal nem hiába nem fekszik le veled senki. Tényleg azt hitted, hogy majd én leszek a befutó? - kacagott az ajtó mögött, olyan irritáló módon, ami még két perce tünci-büncinek hangzott, s mikor sikeresen feltápászkodva porolgattam magamat, a kilincsre fogva máris nyitottam volna az ajtót, hogy visszaszóljak neki, de ekkor kattanást hallatszódott.
– Mint egy naiv kisfiú... ejj-ejj, Taehyung. Belegondolni is felfoghatatlan, hogy te és én! Tényleg elhitted egy percre is, kreténke?

- Te bezártál, baszdmeg!? - kiáltottam utána az ajtóra csapva, amint a lépteit hangjával együtt kezdtem el egyre távolabbról hallani. – Ribanc! Hát ezt nem hiszem el! – csaptam a félfába ököllel, idegesen összeszorítva a szemeimet. Homlokomat a fának nyomtam, úgy érezve, mindjárt szétrobbanok helyben. – Már megint...! – suttogtam magam elé feszülten. Mi. A. Fasznak. Vagyok. Én. Még. Ebben. A. Suliban. Ilyen. Kurvák. Között?!
– Remek... – sóhajtottam fel pár perccel később, majd a kilincsre fogva próbáltam machinálni, nem-e kinyílik valahogy, de akárhogyan nyomkodtam, nem történt semmi. A zenét halk neszként fogtam fel, ami távolról szólt a tesiteremben, míg én a sötétben, csendben, bezárva raboskodok egy picsa hülyesége miatt. Fortuna, miért szeretsz ennyire? Biztos, mert te is nő vagy.
Sóhajtva fordultam meg, amikor irritáló zacskóhang ütötte meg a fülemet pár méterre tőlem, mire nem tudtam, hogy megkellene-e ijednem vagy sem. Mintha egy kis patkány elrejtőzött volna a falban, az szokott ilyen zajt csapni, de nem.
Hunyorított szemekkel próbáltam kiszűrni, hogy honnan jöhet a hang. A fülemre hagyatkozva fordultam meg, majd a falra tapasztva bal kezemet, próbáltam megtalálni, hol lehet a villanykapcsoló.
- Hahó...? – nézelődtem, míg a tenyerem végre jó helyre futott, s azonnal feloltottam a villanysort a teremben. Mikor pillogni kezdtem a sötét után, még kellemetlennek érzékelve az intenzív fényt, megkönnyebbülve konstatáltam, hogy végre kezdek valamit látni is, de mikor felnéztem, hirtelen fagytam le.
- Mi a f… – kaptam tenyeremet a szívemre ijedtemben mikor megláttam, hogy Hoseok a padban ülve rágcsál egy zacskó valamit.
- Te is kanos vagy?
- Mi van? – vontam össze a szemöldökeimet idegesen.

Hoseok

  Ótvar, béna, érdektelen, szar az egész úgy, ahogy van. A bált régen nem nekem találták ki, ezt pedig mindenki tudta a barátaim közül.
Az első... Már ott kezdődik a bibi, hogy egy csajszit meg kell hívni, nincs reklamáció, se egyéb lehetőség. Ugyan, dehogy van, miért is lenne? Elvégre, aki nem igazán tud azonosulni az ellenkező nem habitusával, az szophatja. Nem hiába voltam ideges, amikor külön összeszedtem magamat, hogy beszélhessek az osztályfőnökkel arról, hogy nem lehetne-e más lehetőség, esetleg mást nem hívhatnék-e el társamnak, de felesleges erőfeszítés volt. Jobban jártam volna, ha otthon leteszem a seggemet, és inkább tovább informálódok a blogokat átnyálazva. Inkább kutattam volna, mikor jön ki a Far Cry 5 és egyéb adatok, trailereket keresve, minthogy... minthogy itt zsibbasszam magam. Még az egyik munkát is megcsinálhattam volna már régen... De nem, én inkább eljöttem.
A többiek szétszóródtak, Namjoon és Jin a kajás pult irányába tagolódtak, Jimin az újgazdag partnerével osztódott társaságokba bájcsevegni, míg a kis hősszerelmes elszaladt megkeresni a kisbabáját, aki valahol díszelgett, vagy fellépni készült, már én sem tudtam. Mindenesetre, nem kellett sokáig húzni a dolgokat, én is elhúztam volna a csíkot, de mivel az iskola bejáratán visszatartott az igazgató, hogy maradjak még, hiszen most kezdődött az egész rendezvény, ezért fellátva iramodtam meg a lépcsőkön, míg odakint már régen elbújt a Nap a horizonton túl. Meghitt érzést keltett bennem a sötét iskolai séta a lépcsőkön, átívelve a folyosókon, míg véletlenszerűen nyitottam be az egyik terembe. Ez a hely nappal is egy aranymasnival megkötött szar, akkor az éjszakára, mit lehetne mondani?
Nem mondanám, hogy kiöltöztem, egy zakó és egy csokornyakkendő pihent meg rajtam, míg olajzöld oldaltáskámban csak a telefonom, fejhallgatóm, a töltőm, s egyéb más dolgok tudhattak otthont maguknak. Asszem' van itt még valami nasi is...
Laposakat pislogva csaptam be magam mögött az ajtót, mire konstatáltam magamban, hogy a teremből nem is lehet hallani, hogy milyen parti megy a tornateremben. Hála istennek, egy kis csend!
A padsorokon keresztül csoszogtam, míg az ezüst, színterezett fémpadra simítva ki nem húztam onnan a széket. Nem voltam fáradt, de amilyen sóhaj elhagyta a tüdőmet, az ember is megkérdezné, hogy: mi a gond, fiatal barátom?
Valójában, nem volt szokásom már felhúzni magamat ilyeneken, mégis rosszul esett kicsit. De ez is csak körülbelül tíz perces bánat. Hol érdekel, ha nem hozhatok fiút a bálra? Hozok majd lakásra, kit érdekel...
A táskámat felcsaptam az asztalra s talán csak az ablak mögül beszűrődő fényáradat adott elég világosságot, hogy még lássam, amit kell. Szerettem a sötét helyeket, mert ott senki nem láthatja, vagy tudhatja, hogy mit csinálok, de valójában ez megnyugvás volt számomra.
Már régen a csomagom tartalmát rágcsáltam, kifelé bambulva az utcára, ahogyan egy-két autó még átszántott az úton. Monoton bambulásba kezdtem volna, félig kilógó nasival a számból, mire ajtónyitódást hallottam. Kiesett a chips az ajkaim közül s fejemet odakapva a hang irányába, érdeklődve konstatáltam, hogy váratlan vendég jelent meg.
A sötétséggel egybeolvadva, már-már vigyorogva hallgattam végig azt a hatalmas surmóságot, ami eléggé kiszámíthatónak bizonyult már az elejétől fogva. Istenem, ki lehet olyan naiv, hogy ilyen mézes-mázas dumának bedől? A heterok néha furcsák.
- Hahó...? - hallottam egyre közelebb a hangját, ahogyan bentebb topogott. Ez nem Taehyung?
Nem értem, hogy azonnal miért nem ismertem fel a hangját, mellesleg meglepett, hogy tényleg ő volt az. Mosolygásra késztetett, hogy olyan gyorsan kapcsolt az agyam, mint még soha. Mikor felkapcsolta a villanyt, kisebb infarktust kaphatott.
- Mi a f... - kapta tenyerét a mellkasa elé s látszott, hogy teljesen megleptem. Hát még ezután, hogy meglepem majd én!
A kisördög is belém bújt, mikor lekövetkeztettem agyam adatbázisában a tényeket. Átverték, nincs csaja, és ha jól hallottam be is zárták. Ejj, Taehyung... ha én nem lennék, melyik póknak a hálójában akadtál volna még fenn? 
- Te is kanos vagy? - dőltem hátra, kinyújtózva a székemben, hogy picivel "felfrissültebben" kelhessek fel. Elvégre... komoly a kérdés. Nem bírtam magammal. Ez túl vicces szitu volt, hogy ne ragadjam meg.
- Mi van? - grimaszolt egyet idegesen, mikor már a padom előtt fordultam ki.
- Azt kérdeztem, hogy te is kanos vagy? - vezettem fel a kérdést, mintha valóban nem hallaná, esetleg nem értené a szavaimat. Pedig biztos voltam benne, hogy felfogta.
Igazából, nem tudnék kertelni, ha már ilyen helyzetben vagyunk, kihasználom egy kis szórakozásra, most... miért ne?
- Neked meg mi bajod van ma? - vonta össze szemöldökeit, a mellkasa előtt összefonva karjait, miközben a tanári asztalhoz trappolt, le se bagózva engem. - Ne idegelj te is, Hoseok - forgatta szemeit. Én idegelem?
Utána lépkedtem, de közel sem olyan indulatosan, mint ahogyan ő távolodott. Teljes nyugodtsággal dugtam zsebre a kezeimet, míg figyeltem, ahogyan a telefonját nyomkodja az asztalon ülve. Nem miattam baszta ám fel magát, ezért próbál kitérni az egész szitu alól, mert gáznak tartja, aminek "szem" és "fül" tanúja voltam. Ez aranyos.
- Szépen kibasztak veled, barátom - dőltem fenékkel a vele szemben lévő padnak minimálisan. - De emiatt ne legyél ideges, Taehyung - alig bírtam ki, hogy ne húzzam mosolyra az ajkam. Olyan kis esetlennek tűnik, pláne, hogy az a kis pír ott ül az arcán. Ha sikerül megpuhítanom, esküszöm, hogy elfeledtetem vele egy éjszakára minden bánatát! Eddig nem gondoltam ilyenre, de most miért ne? A többiek úgysem tudnának róla, gondoskodnék Taehyungról, hogy tartsa a száját. Mondjuk... ez nem fontos jelenpillanatban.
- Nem vagyok ideges, érdekli a faszomat az a picsa - rázta a fejét, miközben előrehajolva, az arcát támasztva tenyerében, nyomkodta a telefonját felfuvalkodva. -, hülye lennék egy ilyennel lefeküdni, csak nézz rá! - pillantott fel szikrázó szemekkel. Oh, ez az, Taehyung! Szidd nekem, add ki magadból a bánatodat, a vállamra is dőlhetsz akár, beleülhetsz az ölembe is, ha úgy esik jól a szívednek, nyugodtan folytasd, jobb lesz tőle!
- Ez így van, nem kellett volna játszadoznia veled, de a flúgos nők nem is érnek sokat, ha csak nem a narancsuk kell. - Mondtam, pillogva az ablak irányába.
- Mi? Narancsuk? - vágott értetlen fejet, mikor visszafordultam. - Te most arról beszélsz, ami a szoknyájuk ala...
- Ja, arról. Kit érdekel - ráztam a fejemet enyhén, legyintve. Biztos ez lenne a normális, hogy valamennyire engem is érdekeljen, de hatalmas, világi nyugodtsággal tudtam volna kifejezni, hogy mennyire leszarom a vaginát vagy a nőket. Nem arról van szó, hogy nem tisztelem őket. Tisztelem úgy, mint embereket, de engem nem tudnak megfogni a nagy csöcsök, formás combok, kerek fenekek... Legalábbis, rajtuk a popsik nem. De Taehyung tényleg érdekes volt, viszont eddig valahogy teljesen elkerülte a figyelmemet. Ugye szoktunk találkozni, amikor Yoongiékkal vagyunk, meg a kóruspróbára menet is sokszor látom pattogni a lépcsőn a zeneterem felé, de ennyi. Nagyon nem is társalogtunk még, mégis feloldódtunk egymás mellett, ami valójában Yoonginak és Jungkooknak köszönhető, még ha nem is tudnak róla. Nem terveztem rámászni az egyik legjobb barátom szerelmecskéjének a legjobb barátjára, de vigyorgásra késztet, hogy most legszívesebben kihasználnám a lehetőséget, hisz úgysem hallja senki, ide bejönni sem fog senki, csak mi vagyunk, ő ráadásul frusztrált is. Áhhh, mi legyen...?
Talán, Isten se fog vissza.

Taehyung

  Már régen nem a telefonomat néztem, hanem elbambulva agyaltam azon, hogy miként tudnék innen elmenni végre, mire torokköszörülést hallottam. Felpillantott érdeklődve az előttem ülőre, mire észrevettem, hogy a szemeivel vájkál, elég feltűnően, nem zavartatva magát.
- Nagyon elhalkultál – vontam fel félig a szemöldökömet, miközben egy frusztrált sóhajt hallattam, a hajamba túrva. Egy pillanatra hunytam be a szememet, átgondolva, hogy mégis mi a francért hittem, hogy valaki komolyan vesz egyszer is a kibaszott életemben. Bár… Lehet, hogy csak azért szívatott meg, mert nyomultam? Biztos nem.
- Taetae – szólt előttem a mély hang, mire kipattantak a szemeim. Hümmögve fordítottam oda a fejemet, felhúzva törökülésbe lábaimat. Ez a zakó is kényelmetlen…
- Hallottad már a róka és a nyuszi történetét? – a tenyerébe fektette az állát, oldal mosolyra húzva száját.
Megráztam a fejemet, kikapcsolva a telefonomat a zsebem mélyére süllyesztve az átkozott készüléket. Hiába írok Jungkooknak, ő is lebagóz. Ennyire egy elcseszett napot…
- Akkor jól figyelj.
- Nagyon elakarod mesélni? – horkantottam fel, lesütve a szemeimet, majd erőltetett mosolyra húzva ajkaimra figyeltem fel rá ismét. Észrevette, hogy gúnyos vagyok, de nem éppen tűnt olyan fajtának, aki a szívére veszi az ilyesfajta viselkedést. Tudja a franc.
Le sem bagózta, folytatta tovább. Kuncogva állt fel, míg én a lépteit figyeltem. Az ablak zárját kattintotta fel, hogy széthajthassa a szárnyas üveglapot, majd megfordult, míg végre beáradt egy kis friss levegő.
- Egy világos szőrű, társaitól picit kisebb termetű, Timothy nevezetű apró lény száguldott a mezőn. Az aranyszínű gabonatáblákig meg sem állt, míg a Nap fenn állt az égen, percre pontosan délben – dugta zsebre kezeit, a teremben lépkedve lassan, elnyújtottan. Mi ez a hirtelen esti mese? – A legcsodásabb, ragyogóbb virágokat szerette volna fellelni kedvesének. Madársisak, repce, pipacs, harangvirág… délben minden olyan, akár a nadály. Minden állat lesben áll, de a Timothy nevezetű kisnyúl feledékeny volt. Azon a napon elfelejtette, hogy délben minden állat szája ételre áll, mely olykor, vagy mindig vért kíván. – Elhallgattatott a szavaival, így kivártam, hogy mi lesz a vége. Elvégre... nem lehet olyan hosszú s időközben már türelmetlen voltam. Vártam, hogy folytassa.
– A gólya... elfelejtette figyelmeztetni a kis nyulat, hogy nem szabad délben előbújni, így Timothyra lestek az éhes szemek. Ő mégis ártatlanul szelte a mezőt, keresve, kutatva, amíg csak rövid lábai bírták. Szerencséje, hogy gyorsan talpalt a fürge lényecske, így aznap óvva bújt vissza odújába – aprót köhintett öklébe, ismét elém érve a szemben lévő padnak dőlve. – Vidáman s büszkén vitte a különböző virágokból összefonott csokrot kedvesének, aki megtorpanva figyelte Timothyt. Hmm... szerinted, mit tett a lánynyuszi, amikor meglátta a virágcsokrot? – kérdezte gyanús oldalmosolyra húzva száját, mire heves pillogásba kezdtem.
- Hát... elfogadta? – vakargattam meg a tarkómat, immáron kíváncsian várva, hogy mi rejlik a mindentudó mosoly mögött.
- A földre vetette, majd az egészet megette! – sziszegett Hoseok a történet okozta izgalommal, mire én egy kisebb „o” betűt formáltam a számból, meglepve. – Timothy végtelenül bánatos lett, csalódottnak érezte magát és elhagyatva, amiért félelmet nem ismerve szelte a vadaktól hemzsegő mezőt, csak azért, hogy meglepje kedvesét egy csokor szépséggel. Abszurd, hogy megette, nemde? – kacagott, mire összevontam a szemöldökömet.
- De miért ette meg? Ha ajándékba kapta, akkor... ahj – simítottam a nyakamra, egyre értetlenebben. - Hülyeség... minek beszélünk erről... - motyogtam érthetetlenül.
- Mert ő nem úgy tekintett Timothyra, mint ahogyan a barna nyuszi rá. Ő mindig csak a hasznot kereste benne, erre előbb-utóbb Timothy is rájött, ezért elhatározásra jutott csalódottságában. Másnap ismét kiment a mezőre délben, de koránt sem olyan nagy hevességgel, mint azelőtti nap. Ismét kereste a legcsodásabb virágokat, de eldöntötte, hogy ezeket csak magának szánja. Ki gondolta volna, hogy az apró, ártatlan állat ismét elfelejti, hogyha delet üt az óra, mindenki térjen nyugovóra? Az ártatlanok ilyenkor bújtak meg fészkükben, de ő önfeledten kullogott magányosan, bánatosan a virágcsokrával. „Miért nem vigyázott a csokorra?” Gondolta, miután lehajtott fejjel esett le a porban a gabonatáblák között, reménytelenül.
Egyszerűen nem értettem, hogy miért meséli el ezt Hoseok, de nem akartam már közbeszólni. Kíváncsi szemekkel fürkésztem az arcát, miközben végig vigyorogva, felhúzott lábát átölelve mustrált a meséje közben.

Hoseok

- Nem is sejtette, hogy valami már régóta árgus szemekkel pásztázza őt a búzaszálak között.
- Oh, ne... – lepődött meg saját magán is, amikor szája elé kapta a kezét izgatottan.
- Oh, de! – kacagtam fel a reakcióján, lepattanva a padról. – A Helen nevezetű rókalány kecses teremtés volt, nem hiába tűnt a fajtájához képest ártalmatlanabbnak, mint a ma született bárány... amit valószínűleg már felfalt! – kuncogtam kiropogtatva a fejem fölött az ujjaimat. Hihetetlenül aranyos, ahogyan a kis mesémre hegyezi a fülét, akár egy gyermek. Ide csillogtak a szemei. Ahh, de komolyan, hogy nem figyeltem fel eddig egy ilyen cukorfalatra? 
– Timothy nem tudta, hogy mi veszély lehet egy ilyen gyönyörű, rézvörös bundájú kincsben. Mégis bátortalanul nyújtotta oda, remegő kézzel a virágcsokrot, mondván: „Ön elfogadná ezt a csokrot, gyönyörű róka?” Le sem tagadhatta volna, hogy tartott a lénytől, mégis csodálta.
- És elfogadta? A csokrot? – vágott közbe, mire megjátszott szigorral intettem csendre, a szám elé téve ujjamat. – Oh, bocsi! – fogta be a száját, továbbra is hallgatva, én pedig még több érzést vittem a mesélésbe.
- Helen egy kétszínű róka volt, ki nem hazudtolta meg mivoltát. Őszintétlen mosolyra húzta száját, kivillantva éles fogait. Tudta, hogy ma tele lesz a hasa... – álltam meg már Taehyung előtt közvetlen, végig a szemeibe nézve, mire megremegett. – A megtévesztő szépség a nyuszival is elhitette, hogy a róka talán a barátja lehet, de a nagyobb állat nem tágított. Szerinted – komoly hangsúllyal, már egy másodpercre sem szakítva meg a szemkontaktot értem a történetem végéhez. -, mégis... – simítottam a pad tetejére Taehyung bal, majd jobb combja mellett, megtámaszkodva rajtuk. – mit... – hajoltam az arcához közelebb, drámaira véve a hangsúlyt, míg ő lélegzetét is visszafojtotta. – tett... a róka? – a mellkasom majdnem az övét érintette, míg pár centire egymás orrától, megdermedt közöttünk a levegő.
- Megkímélte az életét...? – lehelte halkan, s ahogyan az arcomon éreztem a langyos szellőt, lehunytam egy pillanatra a szemeimet. Nem volt több három másodpercnél, eszelős vigyorral nyújtottam ki nyakamat s a legnagyobb gyengédséggel kaptam óvatosan fogaim köze Taehyung alsó-ajkát, mire a döbbenettől még a kezeit is kiemelte öléből. A cseresznyepiros, húsos ajkát húztam magam felé óvatosan, majd elengedve, nyelvemet kidugva nyaltam végig az előbb megragadott részen.
- Megette, Taetae. – leheltem szájára, egy szintre emelkedve az ő arcával, orrunkat összeérintve. Elkerekedett szemekkel szuszogott, szapora légzésbe kezdve s szinte idehallottam, ahogyan kalapálni kezd a szíve. Elkuncogtam magamat a reakción, majd megnyalintva ajkam, újra ráhajoltam a szájára, de immáron teljesen rátapadva. Talán a döbbenettől nem tudta, mit reagáljon, de nem is nagyon érdekelt, hiszen már becserkésztem. – Nagyon finom vagy, Taetae – simítottam a combjára, míg másik kezemmel lágyan csavargattam ujjam közé a tarkójánál megbújó babahaját. Benyúltam a combja alá, majd megragadva, magamhoz rántottam, mire felnyögött ölünk erős ütközésére, ami belőlem egy elfojtott sóhajt váltott ki, gonosz mosolyra kerekítve számat.
- T-t-t… Te! – remegtek meg az ajkai, akár egy ártatlan kiskutyának. Közel sem volt olyan heves, mint ahogyan belépett a terembe. Nem is tudom, hogy lehetne ezt mondani, de állítottam a viselkedésén javában. Bár… a meglepettség is rátett, nem mondom.
- É-é-é-én – kuncogtam utánozva őt, mire összeráncolta azt a szép homlokát. Megelégelve a játékot, a lényegre tértem. Oldalra húztam, majd hátra löktem a padon, hogy teljes testtel elfeküdjön. Mire levegőt kapkodva s a szavakat keresve ellenkezett volna, azonnal felmásztam rá a padon, hogy véletlenül se tudjon elszökni.
- Hoseok, figyelj. Én… nos, elfogadom, hogy te nem… nem vagy csajos, mármint, na! Érted, hogy nem őket kedveled, de én nem vagyok olyan srác… Tudod! Tudod, hogy... Na! – támaszkodott meg a könyökein, felnézve rám, hogy hátha befolyásolhat a szavaival, csak sajnos azt nem tudta, hogy én nem az az ember vagyok, aki bedől ennek. Csak mosolyogva hallgattam, mit szeretne még elmondani, mielőtt itt, helyben a padon kúrom szét, mint a kibaszott ég.
- Én nem vagyok meleg, nem vagyok olyan srác! – gesztikulált, a mellkasára téve a kezét, mire bólogattam, így kicsit felbátorodva folytatta. – Szóval… értékelném, ha leszállnál rólam, vagy… Ahh…! – kezdtem a nyakát csókolgatni, marcangolni, mire hátra bukott a feje, immáron teljesen vízszintesen fekve nekem. – Hé…! – nyögött fel, mikor az állára fogva, oldalra fordítottam a fejét, hogy jobban elérjem az édes bőrét. – Na de…! Ahh… Hé!- húztam végig a nyelvemet az ütőerén, felpillantva arcára, ami egyenesen megdöbbentett. Ellenáll, de még élvezi is? Hát, mit ne mondjak, gyorsan beadja a derekát egy kis párnacsatáért.
- Azt mondtam: Hé! - rúgott le magáról olyan erővel, hogy azt hittem kiköpöm a gyomrom abban a szent pillanatban a padlóra loccsanva. Nem, tévedtem.

Taehyung

  Rémülten ültem fel kimelegedve, s amint Hoseokra néztem, még ijedtebben pattantam le a padról, hogy felsegítsem.
- Basszus, basszus, basszus! Nem ezt akartam, ne haragudj! - leheltem majd' kiugró tüdővel és vérnyomással. Nem, nem megy, ez sok volt mára. Mit művelt, miért?!
A padlón feküdt egyhelyben, nyöszörögve, hunyorgó szemekkel meg-megremegve.
- Hoseok, jól vagy? Kérlek, mondd, hogy most nem miattam fogsz meghalni, tényleg nem akartalak megölni! Ugye nem kaptál agyrázkódást? Kérlek, mondd, hogy jól vagy! - fogtam meg a gallérjánál, úgy rázogatva óvatosan. Baszd meg, eljövök a bálba és kinyírok egy embert? Mi kell még ma?!
- Hoseok, láttam már ilyen filmet, ne szimuláld, hogy jól leszel és a végén meghalsz holnap, mert nem mentél el velem a kórházba! - hajoltam oda, egyre idegesebben, mire végre kinyitotta a szemeit. Mint aki alig van eszméleténél, úgy pillogott rám.
- Thh... Th... Tae, te... vagy az...? - hunyta be ismét a szemeit, hátraejtve fejét vissza.
- Ne, kérlek! – pánikoltam egyre jobban. – Sajnálom, a francba! – engedtem el, úgy túrva idegesen dús hajamba, míg őt figyeltem kétségbeesve.
- N-Nem… vagyok… jól… - sóhajtotta. – Nem kapok… levegőt… - fordította oldalra a padlón fejét.
- Várj… - fogtam a nyakkendőjére és kibogozni készültem. Akkorát csattant a feje... – Mit hozzak, mi kell neked? – kérdeztem, mire félig felhajtotta pilláit, s döbbenetemre, a tarkómra fogott, majd lehúzott magához azzal a lendülettel.
Akár egy párduc, úgy fordított maga alá egy pillanat alatt, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Úgy rám kapott ismét, hogy teljesen lesokkolódtam.
Nyelni alig bírtam, úgy dugta le torkomon heves nyelvét, mint még életemben nem tapasztaltam. Ökölbe szorított remegő kézzel próbáltam a mellkasára ütni, hogy álljon már meg, de nem tágított. Csak pár pillanattal később volt hajlandó levegőt engedni szerencsétlen tüdőmbe, mikor kinyitotta kéjsóvár szemeit. Te mocsok!
- Mégis, mit képzeld te magadról?! – töröltem meg hevesen alkaromba arcomat, úgy nézve fel rá. – Te utolsó seggfej állat, nem vagyok olyan homokos, mint te! – keletem ki magamból, felhevülten, kissé szétesve az előző percekben „elszenvedett” csók hatása alatt.
- Nem vagy olyan? Hát akkor milyen homokos vagy? Azt látom, hogy forróvérű, de nem gondoltam volna, hogy egy tüzes kis kandúr… - cirógatta meg az államat kuncogva, visszahajolva ajkamra, ezzel belém fojtva a még csak gondolatimban tengődő szavaimat az ostoba fejéhez. El sem hittem, hogy ismét lelkiismeret nélkül hajolt rám, immáron sokkal gyengédebben, így is elérve a hatást. Nem voltam képes ellökni, míg ismét játékos nyelvcsatát kezdett jóval lágyabban, szenvedélyesebben, mint az előbb. Egyszerűen nem hittem el az egészet. A szívem kalapált, mintha csak most futottam volna le a maratont, pedig csak Jung kibaszott Hoseok szórakozott velem a perceknek törtrészében és még tovább.
Egyáltalán, hogy a faszba jut ilyen az eszébe, miért, mikor, és…?
Soha nem beszélgettem vele többet pár szónál, azt is csak azért, mert nem voltunk se barátok, se jó viszonyban. Egyedül Jin és az új barátai miatt találkoztam vele néha, de ennyi, semmi több. Tudtam, hogy ugyanolyan alávaló lehet, mint az a Yoongi gyerek…
A gondolatra még idegesebb lettem, s nem tudtam, hogy a kellemetlen helyzet, a düh, vagy csak a zavartság miatt, amit ő váltott ki belőlem.
A fülemhez simított, hogy a mögé igazgathassa kósza tincseimet, de a gyengédsége már-már megijesztett.
- Hagyd abba… - sütöttem le a szemeimet, ökölbe szorított kezekkel alatta. – Azt akarod, hogy megint lelökjelek? Mert az már fájni fog…
- Ahj már, ne legyél ilyen! – csapott fejem mellé erősen, mire megrezzentem, azonnal rászegezve tágra nyílt szemeimet. – Én nem akarlak bántani, éppen ellenkezőleg. Te miért okoznál nekem fájdalmat, amikor ilyen kedves vagyok veled?
Egy pillanatig elgondolkodtam, de eléggé felzaklatott a jelenet. Hogy miért okoznék neki fájdalmat? Ezt tényleg megkérdezte?
- O-Oké, Hoseok, tisztázzuk! – tettem fel a kezemet, mutatóujjamat szinte az arcába nyomva magyarázás közben. – Én NEM vagyok a te eseted, nem szeretem a fiúkat, nem tűnt fel, hogy egy csajjal jöttem volna be az előbb kefélni?! – vontam össze a szemöldökömet, kissé kipirulva. Az oxigén kis híján elakart fogyni a légtérből. Úgy éreztem, hogy a torkomon akadnak a szavak a rajtam hempergő sráctól.
- Nem éppen tűnsz olyannak, mint aki tudja, hogy mit szeretne… - horkantott egyet, felegyenesedve rajtam. – Ha tudnád, hogy mit akarsz, azt is láttad volna már a legelején, hogy az a lány, soha nem akart tőled semmit. 
Most végképp elakadt a lélegzetem.
- Netán fején találtam a szöget? – billentette oldalra a fejét, mindent tudó mosolyt hintve. Mégis ki a francnak hiszed te magadat…?
- Jó, hagyjuk! Szállj le rólam, mert már rohadtul idegesítesz! – egyenesedtem fel én is, hátha ezzel azt sugallva, hogy ő is letakarodhatna már rólam, de nem tette.
- Taehyung… mind a kettőnknek elbaszott napja van egy elbaszott bállal. Még nem késő fordítani a helyzeten, nemde bár? – simogatta meg az arcomat ismét, akár egy gyermeknek, aki jól viselkedett. Nem tudtam hova tenni az egészet. Frusztrált, de jól esett a cirógatás, még ha idegen kéztől kaptam is azt.
Nagy meglepetésemre, egy szusszanással felpattant rólam, elsétálva mellettem, mire továbbra is ott ültem a hideg padlón, bambán pillogva.
- Mit művelsz most? – kérdeztem, megfordulva, míg ő egyszerűen felhúzta a zakóját.
- Hm? Hazaviszlek. – Mosolygott eszelősen. Már örültem, hogy vége az egésznek, erre…
Azonnal a zsebemben pihenő telefonomba nyúltam, kétségbeesve, remegő ujjakkal írva a legelső embernek, aki megmentheti még az életemet.

Jungkook – Üzenetek

 „Jungkook a fenébe is, merre vagy!? Elég nagy pácban vagyok!”



 Próbáltam többször is hívni pár pillanaton át, míg meg nem hallottam Hoseok cipőjének koppjait.
Nem tudtam, hogy féltem-e, mikor megjelent mellettem a cuccaival.
- Ne nézz így, veszek neked kaját – nyújtotta felém a kezét. A szemei és a keze között ingázott a figyelmem. Nem tudtam, hogy elfogadjam-e. Mit fogok ezzel tenni?
- Na, ne parázz már, nem mászok rád!
- Nehéz elképzelni… - morogtam, mire megragadta a kezemet, felrántva engem egy pillanat alatt nagy meglepetésemre.
Az ajtó előtt állt meg, majd egy mély sóhaj kíséretében, úgy kirúgta a fémajtót pár előre rásegítő rúgással, hogy a zár játszi könnyedséggel pattant ki helyéről.
- Jössz? – fordult vissza már a folyosóra, mire én még mindig az államat kerestem a padlón valahol. Na ne… Ha megtudják, hogy így kibaszta az ajtót, őt is kibasszák az intézményből, mint macskát szarni.
- Nem félsz, hogy ezért kirúgnak? – kérdeztem, halkan simítva tarkómra, összeszedve magam s nem túl sok cuccaim.
- Ahhoz meg kell tudniuk, ki volt – kuncogott fel, zsebre dugott kezekkel.
Nem hiszem el, hogy követem ezt az embert…

Hoseok

  Nem volt kérdés. Naiv állat az, amelyik követi a ragadózót, ki már régen sebet ejtett rajta. Taehyung is ilyen állat volt. Egy ártatlan kis állat, aki csak a törődést keresi, s bármi áron képes lenne azt megszerezni. Másért miért követett volna engem végig a hóviharban, míg betértünk egy gyorsétterembe, hogy beváltsam neki ígéretem? Én ugyan nem fogom bántani.
Nem voltam rossz ember, nekem is kijárt a jóból, ne mindig csak a rohadt mázsás szart kapjam a nyakamba, amit az élet előszeretettel dobálgat. Mióta megláttam Taehyungot, akkor ugrott be minden. Megfektetem, bármi áron lefogom vetkőztetni. Látni akartam a testét, hogy milyen formája van a bő ruhák alatt, milyen lehet még közelebbről az illata, és milyen, amikor az a mély orgánumú hangszín megnyekken. Soha nem gondoltam többre ennél az egésznél, mint egy egyszerű kaland, egy kis szórakozás, ami mindkettőnknek jól eshet. Ezt pedig nem csak azért gondoltam, mert nem rég szakítottam. Bár… gondoltam már arra, hogy Seokjint veszem célba, de valahogy sosem jött össze. Ő mindig Namjoonnal lóg, ráadásul megtudtam, hogy becsajozott titokban, így régen elvetettem az ötletet.
Ha őszinte akarok lenni, nem számítottam arra, hogy Taehyung követni fog. Arra sem, hogy elfogadja a meghívásomat, pláne azután, hogy széterőszakoltam a kis száját. Nos… Ha nem jutott volna eszembe egy jobb ötlet, talán nem csak a szája vesztette volna el az ártatlanságát. Hmm, de nem is. Nem voltam olyan durva. Csacsiság.
A meleg levegő megcsapott, ahogyan az étteremben sorakoztunk, várva a rendelésünkre. Feltűnt, hogy néhány iskolatársunk pár asztallal arrébb szintén itt falatozgatott. Már éppen a mellettem ácsorgó Taehyung felé fordultam volna, megkérdezni, hogy mit szeretne kérni, mikor feltűnt, hogy lehajtott fejjel a sáljába bújva fixírozta a padlót.
Talán még mindig zavarban van. Nem baj, tartsa meg a jó szokásait…
- Hé – hajoltam feltűnésmentesen a füléhez, mire megrezzent. – Kérd ki gyorsan, mit szeretnél, utána sietünk. – Adtam tudtára az álláspontunkat. Kíváncsi szemekkel sandított rám, s vacillált, hogy szóljon-e bármit is.
- Miért akarsz mindenáron sietni…? – motyogta a sálja takarásában. Áhh, pontosan ezért! Mert kapható vagy… Süt rólad.
g- Az idő pénz. Mindent a maga idejében, kicsi fiú – kuncogtam, de inkább gonoszan csengett s rejtelmesen. Ne nézz így! Nem foglak megenni… Talán csak egy kicsit.

*

  Elhalkulva sétált mellettem az utcán, míg falatozgatta a kapott hamburgerét. Nem sokat melegített, de pótcselekvésképp csak zsebre dugott kézzel bírtam ki az utcán. A csicsás, átázott ruhát hamar szerettem volna levedleni, így gyors léptekben igyekeztünk a hóviharban. Taehyung nem tudott vitába szállni velem, hogy miért nem maradunk még az étterem kellemes melegében, egy asztalnál ülve, míg nyugodtan teletömi a fejét. Miért is nem? Mert nem ez volt a célom. Már reggel óta, Jiminnél is, a suliban is csak azt vártam, hogy hazatakarodjak. Viszont még érdekesebb lett az este, mikor összefutottam ezzel a kölyökkel. Esküszöm, hihetetlen volt, hogy kajával meglehet őt venni ilyen könnyen.
Valóban nem terveztem többet egy futókalandnál, egy szórakozásnál, talán egy új kihívásnál. Megfektetni egy hetero kisfiút… Égetett a kíváncsiság, hogy hogyan fog reagálni a dolgokra. Mégis ki a fene gondolta volna, hogy ennél több valaha is lehet közöttünk?
Az ismerős emeletes házhoz érkeztünk, melynek lépcsőfokain óvatosan léptem fel a csúszásveszély miatt. Taehyung még ott ácsorgott, s láttam, hogy vívódik, kövessen-e.
Gyengéd mosolyra húztam ajkam, kinyújtva a karomat felé.
- Ne ácsorogj a hóviharban! – szóltam rá, de olyan volt, akár egy megnémult gyerek. Nem gondoltam volna, hogy akinek ekkora szája van, így betud némulni. De komolyan, mi van vele? – Megfázol, gyere fel inkább.
- Jó! De csak egy kicsit… - fonta össze mellkasa előtt karjait, ignorálva a tenyeremet. Felhúzott szemöldökkel sóhajtottam, próbálva visszafojtani vigyoromat, míg az ajtóval babráltam. – Utána hazamennék.
- Hát persze, haza.
Haza mész majd holnap. Olyan, mintha az ellenség széttárt karjaiba rohantál volna, és úgy teszel, mintha mindez nem lenne nyilvánvaló. Hihetetlenül édes… Biztos, hogy nem hibáztathatsz majd engem semmiért.
A lépcsőházban csak a mi cipellőnk csattanása hallatszódott, míg a harmadik emeletre érkeztünk. A hátizsákomból előhalásztam a bejárati kulcsomat, míg a társam mögöttem toporgott. Míg a kulcslyukba mélyesztettem a fémet, számtalan gondolat cikázott végig elmémben. Ha fázik, talán megfürdethetném… bármit megtehetnék, hiszen olyan, akár egy kezesbárány.
- Üdv szerény hajlékomban – dobtam le a táskámat oldalra, ahogyan beléptem a kis előszobába. Előreengedtem, s megvártam, míg vacillálva, de besétál. – Szeretnél valamit? – csaptam be az bejáratit, majd bezártam kulccsal. Az ajtónak dőltem háttal, végig figyelve, ahogyan felfedezi az idegen környezetet. Kicsit magasabb voltam, mint ő, ahogyan megfigyeltem. Viszont… ilyen arccal… csodálkozom, hogy még tényleg nem szerzett magának egy párt.
- Hát… ha már felhívtál, kaphatnék valami meleg ruhát? – kérdezte, míg nézelődött s lassan rám emelte ártatlan szemeit.
Elrugaszkodtam, majd felé sétáltam. Nem tudom, nem tudom… Pedig szeretek szeretni, régen volt már, hogy kalandokba keveredtem…
- Bármit megkaphatsz, de előbb – léptem oda, elég közel hozzá, hogy hátrasimíthassam nedves hajkoronáját. – Nem szeretnél egy jó meleg fürdőt?
Nyelt egyet. Ide éreztem, hogy milyen heves tempóban kalapált a szíve.

„Tudtad, hogy miért jössz fel, nem? Tudtad, hogy mi fog történni és belementél! Engem nem hibáztathatsz semmiért, csak mert te…!”

- Az jól esne… - pillogott oldalra. Félt, hogy ha rám néz, talán rossz dolog történik? Ha az élvezetek bűnnek számítanak, talán tényleg nagyon rossz dolog fog történni.
- Vetkőzz le – döntöttem oldalra a fejemet, úgy mustrálva azt a gyönyörű arcot. – Vetkőzz le, Taehyung.

Taehyung

  Nem tudtam volna megmondani, hogy miért mentem bele. Miért mentem fel hozzá, miért fogadtam el a meghívását. Kíváncsi voltam? Az nem kifejezés. Egyszerre dolgozott bennem a düh, a szomorúság a csőbehúzás miatt. Az a lány már nagyon régóta tetszett nekem, egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy az önérzetem sérült. Ez van. Jungkook mindig azt hitte, hogy örök kemény-legény vagyok, pedig szó sem volt. Talán szerettem volna felvágni, néha példát mutatni neki, hiszen ő volt a fiatalabb és az ártatlanabb. De nem tudom eljátszani azt, ami nem vagyok, ha nem tudok érvényesülni. Várom, hogy az ölembe pottyanjon a sült galamb, de soha nem fog megtörténni, mert mindig csalódok.
Hoseok megdöbbentett, hiszen soha nem mászott még rám senki. Pláne nem egy másik pasi. Mégis... rohadt kíváncsi voltam. Senki nem érintett még úgy, mint ő. Remegett a gyomrom, ahogyan belegondoltam, milyen szenvedéllyel csókolt.

A szívem szaporán vert, izgatottan pillogtam rá. Nem voltam soha egyenes, hiszen az idősebb nőkre is buktam, de ahogyan végignéztem Hoseokon... mintha egy teljesen új dologba kóstoltam volna. Férfias volt, még csak nem is jutott eszembe, hogy tetszhetne nekem. Nem vonzottak a jóképű srácok, se a férfias test, a szép vonások. Nem is értettem magam. Talán mégis van benne megy kis elbaszottság?

Mikor azt mondta, vetkőzzek le, megijedtem. Még úgy is, hogy tudtam, miért jövök.
-  J-Jó, de akkor adj ruhát, légyszíves... – fordultam el, hogy úgy gombolgathassam ki nedves zakómat. A csokornyakkendőmet is letéptem magamról, míg ingemmel babráltam.

Nem tudtam, mire ez a nagy csend, reméltem, hogy mikor elkezdek levetkőzni, esetleg elindítok egy folyamatot, mely arra ösztönzi a társamat, hogy tovább álljon, nekem keresni valami ruhaanyagszerűséget. De nem így volt. Még elmerengeni se hagyott időt. Egy bársonykéz simított be az ingem alá, mely félig már ki volt gombolgatva. Hatalmasra nyílt szemekkel fagytam le, aprót nyelve, míg hozzám simult hátulról.
- Hoseok, ez nem... – Simított le egyenesen a nadrágomra, nem kertelve, nem szarozva. EMBER, MÁR MEGINT?!
- Hmm...? – csúsztatta be fekete nadrágomba tenyerét, s egyből a férfiasságomra simított hosszú ujjaival. Jobban magához szorított, míg én továbbra is életképtelen retardáltként viselkedtem.
– Voltál már férfival? – duruzsolt egyenesen a fülembe, míg ujjai külön feladatot találtak maguknak. A boxeremen keresztül masszírozgatott, míg a hasamnál karolt át, végig a fülembe lehelve, néha-néha beleharapva érzékeny cimpámba. Nem tudtam, mi ez az extázis, ami így elködösítette a fejemet, hiszen ezzel a sráccal még csak beszélőviszonyban sem vagyunk nagyon. Mégis, most hagyom neki, hogy úgy fogdosson, érintsen, kényeztessen, ahogyan még senki sem tette. Alig fogtam fel a kérdését, úgy ellepték fejemet a gondolatok, mint a fészket a méhek. Szintén úgy éreztem, mintha ezer felől duruzsolnának.
- Nem... – hunytam be a szemeimet, rámarkolva csuklójára, mikor egyre intenzívebben masszázta a farkamat kénye-kedve szerint. Rohadtul érzékeny voltam erre, így néha megrángtam s reszkettem, de bármennyire akartam, nem tudtam elfedni ezt előle.
- Ígérem, hogy tetszeni fog – kuncogott a vállamra, majd nyakamra csókolt, lágyan végig harapdálva. Az államra simítva fordította maga felé a fejem, s úgy néztünk farkasszemet pár pillanatig. Mintha az idő megfagyott volna. Egy szende, szűz kislánynak éreztem magam, s nem ismertem fel egyáltalán, hogy ki vagyok. Hagytam, hogy az ajkaimat tépje, nyalogassa s adjon minél több kellemes érzést nekem. Vibráltam, mikor megállt keze mozgásával s ajkaimra koncentrált. Oly finom volt és érzéki, hogy egy pillanatra kihagyott a szívem egy ütemet. A nyelve gyengéden siklott be ajkam közé, melyet együttműködően hagytam, hogy vezessen.

Fogalmam sem volt, hogy mikor kerültünk az ágyra, hogy mikor tűntek el nedves ruháink, s mikor kapott fel engem Hoseok, hogy bevigyen a szobájába. Nem bírtam a térre koncentrálni, mindenhol csak a tömény vaníliával átitatott illatot tudtam érzékelni. Fantasztikus volt...

Minden fantasztikus volt, amíg be nem dugta az ujját oda, ahova nem kellene. Riadtan s hevesen reagáltam, s kis híján lerúgtam az ágyról, de még időben lefogott. Mindenhol nyugtató csókokat hintett el, néha elég volt csak egyetlen szó, amit duruzsolt, nekem pedig egy egész éjjelen át fogalmam sem volt, hogy miért tölt el békességgel a közeledése. Furcsa dolgokat csináltunk s ez nem volt kifejezés mindenre... korántsem.