2. Fejezet - Glitter-flitter páros

Cím: Kiss me my Kookie!
Műfaj: Yaoi (fiú x fiú szerelem), AU (alternatív univezum), nem mint banda, OOC, Humor, Romantika, Fluff, Slash, Bromance
Páros: TaeKook, (TaehyungxJungkook)
Besorolás: (+16)
Figyelmeztetések: Trágár beszéd
Író: Rossy
Tartalom: Kim Taehyung egy jólelkű, szorgalmas fiatal fiú, aki bekerülve a gimnázium bugyraiba, a sok rossz és jó között, megtalálja a legcsodálatosabb dolgot, amit életében csak kaphatott. Egy Jeon Jungkook nevű kicsit fiatalabb fiú lesz a legelső padtársa, de Taehyung sokkal, de sokkal többet lát benne, mint bárki hinné. Teljesen odáig lesz érte, és ha tehetné, bármit megadna neki, amit csak tud. Két év alatt Jungkook a legjobb barát jelzővel ruházta fel a másikat, hisz még soha nem gondolta, hogy ennél lehetne egyáltalán többről szó, de idővel rájön, hogy Taehyung nem csak felnéz rá, mint barátra, hanem egyenesen, talán kicsit másképp, de szereti.  
Hozzáfűzés: Itt a folytatás, remélem tetszeni fog! :) Igaz, nem történik túl sok minden, viszont fontosnak találom eleinte megismertetni a környezetet, s kik még a szereplői. Fontos kulcspontok lesznek, szóval jó olvasást kivánok! <3 

(Lesznek majd néha pov váltások, szóval ne lepődjetek meg, ha valamelyik fejezetben egyszer Jungkook szemszög jön, egyszer Taehyung, és ki tudja még)

Taehyung

    Úgy, akár  a kereplő hangos ricsaja, pont mint szívemnek arcátlan moraja. Úgy, akár a rafinált róka cserkészi be a kis vadnyulat, úgy keríti hatalmába megbabonázott prédája. Az erősebb válik áldozatul szembogarainak, melyet a puha testű, gyenge lélek vet felé. Leli róla, ártatlan, s a tisztaság melyet sugároz, elvakítja az álnok ént. Belemerültem ártatlanságába, mely szívem is átformálta. 

Nyögve, bágyadtan és öntudatlanul ébredtem. A nyálam az arcomra folyva száradt meg, míg a hajam összevissza kuszaságban honolt. Minden reggelem egy szenvedés. De nekem őszintén fáj, ha fel kell kelljek ebből az ágyból.
- Taetae picim, ébresztő! - szólt be valószínűleg jóanyám, a szobaajtót óvatosan kihajtva. - Elfogsz késni, ha nem sietsz! - szólt rám, de a ködfátyolos szemeimmel halványan, csak annyit láttam a fejemet lustán odafordítva, hogy mosolyog.  
- Muszáj bemenni? - kérdeztem, mire azonnal eltorzult az arca. Jaj ne, megöl! 
- Haladj kifele az ágyból, ne kelljen kétszer mondanom. - hangszíne úgy változott a kedvétől függően, akár a nyári zápor. Elkezdődik, majd azonnal el is tűnik. Akár anya rémisztő éne, ami arra ösztökélt mindig, hogy tegyem amit mond, így szépen kitáncoltam az ágyból és integettem a puha menedékemnek, hogy ne aggódjon, éjszaka megint randink lesz, hogy ne kelljen összetűzésbe keverednem drága anyámmal. Ne essék félreértés, csodás asszonyka, de ha nem az van, amit mond, olykor kiszámíthatatlan intenzitással tud lépni, így inkább mindig szót fogadtam neki. Néha azért lusta voltam, de nem bántott soha. Csak ijesztő volt. Viszont amikor a cukrászdánkban dolgozik, mindig tündérien viselkedett, hisz tényleg ilyen. Pont ezért szeretem, tiszta én. Egy tündér. Kincs. 
- Viszel egy kis sütit? - kiabált be, mikor a felsőmet gomboltam komótos mozdulatokkal. Elgondolkodtam egy pillanatra a semmibe meredve, majd bólintottam egyet magamnak.  
- Igen! - kiabáltam vissza. Imádtam a sütiket, bár mostanában alábbhagyott az édességmániám. Lehet azért, mert amióta süteményeket árulunk, fagyikat, tortákat, meg minden édes, nyalánkságot, azóta valahogy nem kívánom. De szívesen vittem volna Jungkooknak, ha már anyu kérdezte, kell-e nekem. Persze hogy kell, Jungkook édességmániásabb, mint én. Legalább picit meglephetem. A gondolat, azonnal görbéket fektetett az ajkaimra. Sütikémnek sütit.  
 

* 

 

 
Már az iskola tánctermében ültünk a nagy tükör előtt, és hallgattuk, ahogyan a tanárnő magyarázza, mik lesznek az elkövetkezendő időre a feladataink, és az elvárások. Év végén gálatáncunk lesz, szóval már most elfogunk kezdeni gyakorolni. Igaz, én bármiben benne voltam, csak koreografálják le nekem megfelelő szaktudással, és olyan jól adom vissza, hogy csak ámulnak bámulnak. A reggeleket viszont még mindig nem bírom teljesen, szóval el kellett telnie egy kis időnek, míg feléledtek a szemeim, és nem tapadtak le. Megint sokáig telefonoztam az éjjel, de ha egyszer Jungkook küld instás baromságokat, akkor jó hogy válaszolok. Lefáraszt, és sokszor ő nem hagy aludni. Nem haragszom ezért, de azért mégis... hogy a picsába tud két lábon állni nap, mint nap? Máig nem értem. Elrejtett energiaforrás van az ágya alatt, vagy mi a lótúró? 
Türelmesen figyeltünk a társaimmal, és hallgattuk a nagy teremben a tanárt. Nekem viszont néha előre bicsaklott a fejem, de próbáltam tartani magamat, hogy ne aludjak be törökülésben a földön.  
- Oh, és hölgyeim, uraim, nem utolsó sorban lesz majd egy új tagunk is, aki csak holnap fog jönni, szóval igyekezzetek kedvesen fogadni, mert nem kismiska nekünk ez a fiú. Tényleg vegyétek komolyan, mert vele egy olyan tehetséget tudhatunk majd magunk között, kimerem mondani, mint még soha. Szorgalmas és mérhetetlenül profi táncost kaptunk a szárnyaink alá, és ti is igyekezzetek tisztelettudóan viselkedni vele. - Nem tudtam ki lehet ennyire magasztos, húú de profi nem mellesleg, hogy még nekünk külön szóltak is róla, hogy legyünk vele rendesek. De ezen nem volt időm sokat gondolkodni, mert a tanárnő körbenézett eltöprengve, majd ismét szólásra nyitotta az ajkait. - Valaki nem látta Jimint? - S mintha így tervezte volna a sors is, abban a pillanatban nyitódott ki az ajtó, csakis erre várva, mire mindenki odakapta a fejét. Istenem, hát megint itt van! 
Az küszöböt átlépve indult be napszemüvegben, melyet a szőke haja féloldalasan takart. Edzőtáskája oldalt a vállán lógott, majd nemes egyszerűséggel dobta le azt a kispadra, mely az ajtó mellett helyezkedett el. Szaggatott, világos farmernadrág volt rajta, melybe betűrve pihent fekete kivágott nyakú fölsője. A kisugárzása most is elbódított mindenkit, és emiatt nem hiába nem mertek sokszor ránézni. Elvakította őket egy igazi díva, maximalista egyén. Nem mellesleg tüzes, akár a nap sugarai. Főként salsát táncolt, de soha nem volt számára megfelelő partner, hiszen eltökélt a leendő hivatásával szemben. Erélyes és nem hajlandó engedni, ha úgy gondolja nincs elég tapasztalata a partnerének, vagy a társának. Igen, sokan ezért nem szerették, mert szerintük túlzottan komolyan veszi a dolgát, de szerintem ahhoz, hogy célt érj, minden lehetőséget meg kell ragadni, és küzdeni az álmaidért. Jimin mellesleg tényleg képes volt arra, hogy áttipor mindenen, csak hogy sikerüljön elérnie a célba. Komolyan, csak ezért nem mertek hozzászólni, inkább csendben figyelték, és eltátott szájakkal kémlelték ragyogó szemekkel, mert féltek tőle. Ő volt az, aki kimondta a nyers igazságot, a komoly kritikájával együtt eltökéltsége miatt. Néha beletiport az emberek lelkébe, de én egyáltalán nem tartottam tőle. Kurva cuki, ha felhúzzák, nem mellesleg rohadt jó haverok vagyunk.  
- Hey Jimin! - szóltam oda túlbuzgón vigyorogva, a karomat az égbe lengetve, mire a hangra felém fordult. Rám nézett, majd nagyon lassan előre döntötte a fejét, hogy a napszemüveg felett rálátása legyen a térre, velem együtt.  
- Hülye gyerek. - Ennyit mondott, majd leemelte a napszemüvegét, pólója "v" nyakába téve azt, majd mellém sétálva leült, mert annyit paskoltam a mellettem levő üres felületet, míg egy nagy sóhajt kieresztve magából, megadta magát. Persze, eleinte velem is nagyon cinikus volt, lenézett, nagyon nem is változott kilencedik óta, de azért bírom a fejét. Néha leolt, de az se izgat. Mikor komolyabb pillanataink vannak, mindig megértően eltudunk társalogni, még ha ez hihetetlenül is hangzik. Szerintem kikúrt jól salsázik, és ezt azért senki nem tagadhatja le. Úgy bírom igazából, hogy teljesen igazságos szokott lenni, de egyben lekezel simán, ha olyanja van. Sokszor felcseszik, de olyan gyorsan le is nyugszik. Ja, hogy miért tud lenyugodni? Mert van, szerintem egy kicsit radiátor beütésű barátja, - még mindig nem értem, hogy mit látnak egymásban. - aki szinte állandóan csak rózsaszín, fehér, és fekete cuccokban hajlandó megjelenni, és gyakorlatilag ő kezeli a fortyogó fejét a kis szöszkének. A legfontosabb része a ruháinak? A flitter. Miért? Ha tudnám, és elég lenne az a tippem, hogy homár, azzal bőven nyernék a lottón. De komolyan, semmi bajom nem volt se Jiminnel, se Jinnel, de néha a falra tudok mászni, ha ezek együtt vannak. Külön teljesen más személyiségek, hogy is mondjam... valahogy elveszettek a másik nélkül, még ha ezt Jiminből nem is nézné ki senki. De Jint sem kellett ám félteni, ha a külsejét nem nézzük, ő is eltökélt feltörekvő típus. Bármit eltudott intézni, ha kellett, voltak kapcsolatai, befolyása ide-oda, és igazából vele sem voltam rosszban. Kedveltem mind a kettőjüket, bár Jiminnel jobban szót tudtam érteni. Feltörekvő, divatdiktátorok. Ezt nem tudom férfiasabb szavakkal illetni, mert nevethetnékem lenne így is. 
Szóval, gyakorlatilag én már alapból híres vagyok ebben a suliban, de ezzel a párossal egyetemben. Mert attól, hogy mind a kettőjük egy meghatározó személyiség volt, attól függetlenül rohadtul csipázták őket, és igazából mindenki más is. 
- Jó újra látni Jimin, máskor kérlek kopogj. - szólt rá a tanárnő szúrósan, de igazság szerint ő is kivételezett vele. Mostanában viszont mintha kicsit pikkelt volna rá, de nem igazán feltűnően tette azt, mégis az sugalta, de lehet csak én értelmezem félre. Meglepően szelíd mosolyt engedett meg az arcán mellettem, egyenesen a tanárnőnek. 
- Szerintem nem késtem sokat, mellesleg a kopogást nem nekem találták ki. - mondta, majd felhúzta az egyik térdét, és rátette két kezét, hogy az állát pihentesse rajta, bájos, mégis kihívó tekintettel nézve. A tanár erre csak egy mély sóhajt eresztett meg, majd folytatta a maradék információk szükséges ledarálását, mikor már végre elkezdhettük a gyakorlást.  

Tartalmas napunk volt az biztos, de ötödik órára se láttam még Jungkookot, hiába akartam szünetekbe megkeresni, nem volt túl sok idő. A próbákon ezerrel hajtottunk, hogy meglegyen később a gyümölcse. Vannak napok, amikor csak a szakmánkkal foglalkozunk, és a csoport fele nem is láthatja a másikat, mert teljesen máshol van mindenki. Így csak nap végén, négy óra fele siettem a szobrász műterembe, mikor az ablakokon már a narancssárga sugarak vetültek be fényesen. Kezdett lemenni a nap, pedig milyen korán volt. Bekopogtam az előttem álló ajtón, majd beengedtem magamat, pár pillanat múlva, mikor még mindig senki nem nyitotta ki azt. Mikor óvatosan, becsuktam magam után, felfedeztem egy alakot, az egyik állványnál köténybe és valamin nagyon ügyködve. Nem kellett sokáig morfondíroznom, közelebb lépkedve, azonnal kiszúrtam a formájából, hogy Jungkook dolgozik valamin. Körbe néztem, de senki nem volt bent rajta kívül, ő meg mintha meg se hallott volna, elmerült az agyagformálásban, mire csintalanul elmosolyodtam, majd mögé settenkedtem. Azonnal a dereka köré csúsztattam előre a mellkasáig a kezeimet, majd magamhoz szorítva átnéztem a válla fölött, mire összerezzent. Ahh, kis nyuszim. 
Amennyire csak tudta, oldalra fordította a fejét, de nem ért el sok sikert, talán csak annyit, hogy majdnem az orromhoz ért az övé. Levakarhatatlan görbék telepedtek az ajkaimra, mire csak sóhajtott egy mélyet.  
- A szívinfarktust hozod rám. - visszafordult, majd folytatta annak a kis izének a simogatását, amiből sehogy sem tudtam kivenni, hogy mi az fene lehet. Jobban a nyakába dörgölődztem a fejem búbjával, mire megremegett. - Ohh te, ne bújjál már, tiszta ideg vagyok! - mondta sziszegve, mintha zavarná valami. Nem vagyok meglepve, mindig ideges, de hogy mi a lófüttyért. Túl könnyen felcseszi magát... 
- Na, már megint. Mert? - kérdeztem, még mindig a vállára telepedve, továbbra is szorosan ölelve a hasát. csak figyeltem, min ügyködik, szorgalmasan alkalmazva kézimunkáját, és hallgattam a légvételét. 
- Éhes vagyok, és nem volt időm venni magamnak... - Nagyon erősen össze kellett szorítsam a fogaimat, hogy ne adjak ki hangot, egy kisebb kuncogást se, csak egy hangosat nyekkentem. Végül horkantottam, és elengedtem.  
- És... - még volt egy kis tartásom. - Miért nem hoztál...? - kérdeztem mellette beharapott ajkakkal, csípőmre fogott kezekkel, mire abbahagyta annak a massza izének a masszírozását, és felém fordult. 
- Mert Fasírt drága, úgy döntött, hogy enni fog, ezért felugrott a pultra, és lelökte az egész ételhordómat. - elfintorodva bólogattam a plafonra nézve, majd újra rá. 
- Az a sátán macskája. - teljesen komoly hangtónusban jelentettem ki, hogy igazam van. Soha nem akarom látni azt a macskát. - De ne idegeskedj, hoztam neked sütit. - mondtam, majd a táskámhoz lépve kivettem belőle a kis ételhordómat, majd felé nyújtottam. Csak pislogott egyszer rám, egyszer a dobozra.  
- Anyukád adta?  
-Igen, de vedd már el, mert lerohad a karom. - mondtam, megrázogatva a kezemben lévő tárgyat.  
- Ti... istenem, imádom anyukádat. - vette el végre a dobozt. - Köszönöm. - válaszolta mosolyogva, majd amint megtörölgette a kezét az asztalon lévő törülközőbe, azonnal leült, hogy felfedje, mi rejlik az ételhordóban. - Na neee... minion! - olyan lelkes lett hirtelen, akár egy kisgyerek. Vagy mikor a palacsintákhoz jutott tavaly. Csillogtak a szemei, és éhesen pillantott végig az édességen. Bár rám is így nézne. 

Csak megkuncogtam a látványt, s amint letette az ételhordót, szinte nem bírtam ki, hogy ne bújjak oda ülőpozíciójához. A dereka körül öleltem át, és az se érdekelt, hogy meglepődött. Olyan kis édes ilyenkor...  
- Szívesen. - mondtam hajolva, majd óvatosan belenyaltam a fülébe, mire épphogy megborzongott, és a mellkasomra csúsztatott kezeivel hátrébb tolt, grimaszba futtatott arccal.  
- Tudod hova nyalj. - majd azonnal közömbösen fordult vissza a szobor izéjéhez, ignorálva engem. Jaj ne már, pedig csak vicceltem! Na jó, amúgy nem, de kívülről neki, jöjjön már le ez... 
- Na, nyugi, csak játszottam. - emeltem fel a kezeimet megadóan, bánatos tekintettel. Hiába veszi játéknak, és próbálja átirányítani az egészet abba, hogy csak szórakozok, de egyszer felnyitom véglegesen a szemét, hogy én nem viccelek. Tényleg ég érte a szívem. Csak ne lökne el így magától... 
- Jó, csak egy idő után már nem olyan poénos, mint hiszed. - erre akkorát sóhajtottam, hogy szerintem a másik teremben is meghallották. Nem, még nem teszek semmit. Úgy mint mindig. Majd legközelebb, mint mindig... ráér, addig, amíg be nem golyózok egyszer érte. Ha tudná... 
- Bocsánat. - megfogtam a táskámat, hogy elhagyhassam a termet. Csak látni szerettem volna, de olyan borzalmas, hogy nem tudom az istenért se felnyitni a szemét, hogy mennyire odáig vagyok érte. Vagyis, ezt már biztosan tudja, de azt nem, hogy vonzódom hozzá. Iszonyatosan! - Már megyek is. - ballagtam az ajtó felé, mire óvatosan hátrapillantottam, hogy figyel-e. Hát persze, hogy nem. Még lassabban kezdem el kullogni az ajtó irányába, és megint csak hátra hátra pillantva, hogy most már rám figyel-e. Ennyire azért ne legyen már pöcs! De komolyan, ha fasz lettem volna, még a torkába is belenyalok, de nem! Megint visszafogtam magamat, és rendes voltam és ah... fárasztó vagy Jungkook. De annyira szexi és varázslatos. Megvan bocsájtva, hogy vak vagy.  
- Sziaaa, vagy netán még visszafordulsz? - kérdezte mögöttem, mire egyik szemöldökömet felhúzva, enyhén felfújva a fejemet fordultam vissza. Chööh, kinek képzeli magát?  
- Eddig se tettem, csá! - indultam eredeti irányomba, majd becsaptam magam mögött az ajtót, mire átszűrődött a másik oldalon, hogy kuncog.  
- Ne röhögj már! - nyitottam be, majd azzal a lendülettel csaptam is be ismételten. Persze, hogy nekem is mosolyra görbültek az ajkaim. Azért ez vicces volt. Szeretem, amikor megsértettet játszunk egymással. Olyankor mégsem annyira tűnnek komolynak azok az esetek, mikor közeledem felé. Bár, ez egyben fájdítja a szívemet, viszont amíg neki ez jól esik, addig nem fogok semmit sem lépni. Viszont örökké én sem bírom.  
Igaz, ma mi hamarabb mehettünk el a táncosokkal, így természetes, hogy az aulába vettem az irányomat a kijárat felé. Zsebre dugott kezekkel észrevettem, hogy a megszokott kis klub teremből, vagy magam sem tudom, hogy miféle pokol pöcegödrének nevezett cselszövő egyletként fenntartott helyiségből milyen neszek szűrődtek ki, azonnal rájöttem, hogy megint egymásra talált a glitter-flitter párocska. Olyan elveszett volt Jin, Jimin nélkül, amíg lebetegedett a fiatalabb.  
Csak egy kicsit engedtem a kíváncsiságomnak, de mint anno, kilencedik elején, most is megbántam, hogy bekukucskáltam az ajtó résén.
- Szóval haragszik, nem? Nem lepsz meg, de tudod, nem vagy semmi... - rajzolgatott a táblán Seokjin, míg Jimin az egyik pad tetején ült keresztbe tett lábakkal.
- Ugyan, kit érdekel. Az a tanár nem tud salsázni, meg sem érdemli, hogy a tanítóm legyen. - intette le enyhén vattacukor hajszínű társát.
- Azért mégis megdugtad...
- Na jó, azért nem azt mondtam, hogy már egyből rusnya. Meg kell hagyni, feszes combjai vannak, de amikor elmerültem benne... nem éreztem azt a csodát, amit kellett volna. Éreztem, hogy ő nem... hmm... hogy ő nem... hogy is mondjam... - simogatta az állát, plafonra szegezett tekintettel, majd úgy folytatta nagy gondolatmenetét. - Ő nem megfelelő partner nekem a salsához. Nem túl tehetséges, és azonnal éreztem ezt rajta.
- Woah, erre abból jöttél rá, hogy lefeküdtél a tanárnőddel? - kérdezte, miközben firkálgatva mosolygott az idősebb a táblánál, majd letéve a krétát, megfordult, és a tanári asztalra támaszkodott, amit igazából nem is használtak, hisz ez a terem, csak egy klub helyiségként volt fenntartva.
- Hé, nem tehetek róla, ezekre ráérzek. Meg amúgy sem vagyok vak. Táncolni esetleg tőlem tanulhatna. Az ágyban nem volt rossz, de nem kellene többször. Megvolt, nem volt túl jó, viszlát van. - Olyan nemes egyszerűséggel mesélte a közös tanárunkkal való légyottját a barátjának, mintha a napi híreket mondanák a tv-ben. Nem tudtam, hogy most ledöbbentett a tény, hogy dugott a tanárnővel, vagy inkább sírhatnékom lett volna a vicces kis anekdotától, hogy ő komolyan ebből jött rá arra, hogy nem megfelelő táncpartner az a nő. A szám elé kellett tennem a tenyeremet, majd behajtottam az ajtót, és most már tényleg a kijárat fele iramodtam. Ezek nem viccelnek, tényleg mindenki megtesz már mindent, amit nem szabadna, erre én fogom vissza magamat Jungkookal? Jó-jó, ő fiú, értem én. De Jimin meg egy nála sokkal idősebb nővel feküdt le, aki nem mellesleg egy tanár. A tanárunk. Legális ez? 

Istenem, milyen bolond. Soha nem fogja senki sem konfrontálni, mert úgy gondolják, hogy egyszer igaza lesz. És megtalálja a tökéletes tánc partnerét. Tiszta vicc... én megtaláltam magamnak Jungkookot, de ő meg észre se vesz. Tanulnom kéne Jimintől, és talán engedni a vágyaimnak, hátha nem tévednek, hogy én is megtaláltam-e az én "partneremet", még ha nem is a táncról van szó. Érdekesnek tartottam a módját, hogy így kutatja, keresi a másik megfelelő társát, aki kiegészíti, de nem tudtam eldönteni, hogy ő most csak a tánc miatt csinálja, vagy szerelmet keres. Pfft, lófütty. Jimin salsa buzi, nem változik, nem kell neki senki. Egyedül fog ő is meghalni, míg a csicsa salsáját táncolja el nap, mint nap a saját kis lakásában, a saját Fasírt nevű macskájának és... áhh, kit álltatok, csak én vagyok fosos ahhoz, hogy olyat tegyek, amit a szívem diktál. Jimin okos, tudhatja mit csinál. Csak tudnám, hogy én miként venném rá magamat arra, hogy Jungkookal őszintén beszéljek az érzéseimről...