6. Fejezet

Cím: Kiss me my Kookie!
Műfaj: Yaoi (fiú x fiú szerelem), AU (alternatív univezum), nem mint banda, OOC, Humor, Romantika, Fluff, Slash, Bromance
Páros: TaeKook, (Taehyung x Jungkook)
Besorolás: (+16)
Figyelmeztetések: Trágár beszéd
Író: Rossy
Tartalom: Kim Taehyung egy jólelkű, szorgalmas fiatal fiú, aki bekerülve a gimnázium bugyraiba, a sok rossz és jó között, megtalálja a legcsodálatosabb dolgot, amit életében csak kaphatott. Egy Jeon Jungkook nevű kicsit fiatalabb fiú lesz a legelső padtársa, de Taehyung sokkal, de sokkal többet lát benne, mint bárki hinné. Teljesen odáig lesz érte, és ha tehetné, bármit megadna neki, amit csak tud. Két év alatt Jungkook a legjobb barát jelzővel ruházta fel a másikat, hisz még soha nem gondolta, hogy ennél lehetne egyáltalán többről szó, de idővel rájön, hogy Taehyung nem csak felnéz rá, mint barátra, hanem egyenesen, talán kicsit másképp, de szereti.  
Hozzáfűzés: Megfogtok ölni, érzem, ennyi idő kihagyás után amúgy is, most meg pláne <3 Jó olvasást azért! :D

Taehyung

  Elhamarkodott tettek, megfontolatlan szavak… semmi nem volt hazugság, minden az érzésből fakad. Minden szeretetből, s kilátástalanságból robban. Káosz metamorfózisa? A rendezettség elpusztítása. A tincse lebbenése a szemeim előtt, melyet megengedett magának, betelített mindent. Robbantam, már nem volt csodás megállító erő, melyeket a szembogarainak hívtak. Önző vagyok, ördög, hogy összezavarlak. Mégsem érdekelt, mert megkaptam, amit akartam, még ha csak délibáb is számomra. Pár perc öröm álmomba, keserédes hazugság, de megkaptam. 

Az este még sokat beszélgettünk az új barátommal, ami meglepő volt, mert egész érdekes, hogy ilyen hamar jóba lettünk. Bár csak rájöttem, hogy az idióták vonzzák egymást. Tehetséges táncos volt, és elmesélte, hogy a családjában majdnem mindenki értett valamihez. Az apja kiváló matematikus, a helyi egyetemen okítja a fiatalokat, míg az anyukájának szintén a matekozás volt az erénye valószínűleg, ugyanis keresett mérnők volt.
A húga pedig gyönyörűen énekelt, még volt is szerencsém egy videóban meghallgatni, amit Hoseok mutatott, miközben feküdtünk az ágyamban. Az párnára könyökölt, hogy megtartsa a telefont, míg csodálkozva hallgattam a kislány előadását, valami vizsgájáról. És, ha ez nem lenne elég, Hoseok meg a táncban jeleskedik. Viszont elég érdekesnek találtam, hogy a két utód a művészetekben van otthon inkább. Biztos a matek is művészet valakinek, de az nem én vagyok. Az 2+5-öt is kiszámolom a számológéppel, csakhogy biztosra menjek a dolgomban. Jobb az óvatosság, megviccelhet az agyunk, ha sietünk a dolgozatnál. Pláne engem, mit nekik szinusz, koszinusz. Kémia órán is megtudtam, hogy a hidrogén fele, hat. Persze kiderül, hogy csak én értettem félre, mert a hidrogénnek nincs is fele. Vagy van?
Valahogy lekötött aznapra Hoseok, mégsem tudtam elfelejteni Jungkookot egy pillanatra sem. Minden percben bennem volt, hogy én most azonnal felpattanok és elszaladok a házáig, hogy beszéljek a kis kókuszdió fejével. De tudtam, hogy hülyeség lenne az egész, hiszen megfontoltan kell cselekednem. Régen annyit beszéltünk, mindent megosztottunk a másikkal és, ha kellett a lelkét is ápoltam olykor. Nem hiszem, hogy ennyire kellettem csak neki. Hiszen a barátja vagyok, vagy mi… Ráadásul eddig a legjobbnak hittem magamat, nem szabad, hogy most lelombozzon, csak mert talált egy csajt. De még milyen csajt! Oh, ha egy kanál vízbe lehetne fojtani, miközben a szőke hajába markolok…
Hiányzik Jungkook. Egész héten magányos voltam, és már úgy érzem, hogy behisztizek, ha nem láthatom!

Az éjjel filmeztünk, aminek örültem, mert elterelődtek a gondolataim javában. Olyan baromság volt, amit néztünk, nem hiába nem szeretem a filmeket. A tornádó, hogy a faszba kap fel egy cápát, ami embereket eszik? Inkább néztünk volna pókembert. Azt még szeretem is. Imádom, amikor lövöldözi a hálóit. Felcsavarnám a szőke kurva nyakára, majd egy fára kötném és...
- Nem unalmas? - kérdezte Hoseok, hason fekve a padlószőnyegen, míg én az ágyon öleltem magamhoz a párnámat ülve s telefonoztam.
- He? - néztem fel rá. - Mondtál valamit?
- Ahhj... - megrázta a fejét, majd egy szusszanással feltornázta magát. - Mit nézel? - közeledett fel mellém az ágyra.
- Semmit – kapcsoltam ki gyorsan, majd ránéztem, ahogyan elém hajol.
- Akkor minek nyomtad le ilyen gyorsan? - kérdezte, talán érezve a furfangot, félig felhúzott szemöldökkel.
- Tényleg semmit, mit érdekel az téged? - kuncogtam zavartan.
- Mutasd! - vette ki a kezemből a készüléket, de azonnal megragadtam és befordultam vele a fal felé. - Taehyung! - Hallottam a hangjából, hogy jól szórakozik. De tényleg, nem kell tudnia, hogy Jungkook és Soomin facebookját lesem, MAGAM SEM TUDOM, MIÉRT. Átkozott közösségi oldal!
- Nincs, nem, elfogyott! - szorítottam össze a szemeimet, felemelt fejjel a mellkasomhoz szorítva a telefonomat.
- Aha, vegyél egy nagy levegőt.
- Mi... AH! - a nadrágomon keresztül nyomta a seggembe a két ujját, pisztolynak formálva. - KURVA! - dobtam fel a telefont, mikor görcsösen fordultam hátra azonnal, ő pedig egyből elkapta a készüléket.
- A „kurvát” nem rám illik használni, barátom – simogatta meg az arcomat, majd leült vissza a földre és feloldotta a kódomat. A KÓDOMAT!
- Hogy oldottad fel, te vadállat!? – estem le mellé, azonnal odamászva négykézláb, mire elhúzta a telefont messzebbre tőlem.
- Oh, hagyjuk már, öt percenként oldod fel, nyilván látom és megjegyzem elsőre is – pöckölt az orromra, majd a telefonomat kezdte babrálni, mire dacosan törökülésbe helyezkedtem a mellkasom előtt összefont karokkal. – Szóval ennyire féltékeny vagy, értem. – Vakargatta meg a halántékát, majd tovább nézelődött a telefonomon.
- Nem vagyok féltékeny, de ez a lány már rohadtul a bögyömbe van, ha Jungkook tudná, hogy milyen álnok kígyó, régen nem lenne vele.
- Kígyó… ne is mondd, undorító állatok. - Szem forgatva borzadt el Hoseok.
- Szerinted biztosan végighallgat Jungkook? – fordultam felé, félig felhúzott szemöldökkel.
- Nem vagyok benne teljesen biztos, de egy próbát megér. Hiszen a barátod, nem? – adta vissza a telefon a kezembe, mire lezártam és az ágyra dobtam.
- Ahhh, holnap lesz a bulija a csajnak, oda elmegyünk, ugye? – kérdeztem.
- Nekem Jiminnel kell táncolnom, vagy... inkább bizonyítanom? – tette fel magának a kérdést, elmerengve. – Belegondolva, ő sem teljesen… hogy mondjam. Tiszta elméjű?
- Csak megszállott táncos, ez az élete, természetes számára a megmérettetés, a versenyszellem, hasonlók. Bár a kortárs tánc jobban áll neki, mint a salsa, de ő tudja - hadartam el váll rázva.
- Wow, nem is gondoltam volna, hogy azt is táncol… én azt inkább látni szeretem, mint csinálni. A hip-hop-ot viszont a világért ki nem hagynám - áradozott Hoseok. Ő tényleg őszintén szeret táncolni, akárcsak Jimin. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki ezek ketten, ha versenyezni kezdenek. De az is inkább Jimin részéről teljesedne be, mert Hoseokot nagyon nem izgatja, ahogy látom.

Az éjszakára megágyaztam neki a földön, még matracunk is van, így kényelmesebb fekvőhelye volt, mint nekem. Mikor csak a kislámpa égett, éppen az utolsó párnát dobtam le a matracra, majd lehuppantam rá, immáron a pizsamámban. A fehér póló és rövidnadrág volt számomra a legkényelmesebb alvó felszerelés. Sóhajtottam egyet, amint az ölembe fektettem a kezeimet, az ujjaimra néztem, majd a kézfejemet pásztáztam.
- Meg is ágyaztál? De kis kedves. – Azonnal a hang irányába emeltem a fejem. Az ajtóban állt, egyenesen a fürdőből átsétálva, miközben a haját dörzsölgette a törölközővel. Odaballagott mellém, majd lehuppant nyögve egyet.
- Érezd magad megtisztelve - dőltem lassan hátra az ágyra, majd a tarkóm alá tettem a kezeimet.
- Érzem én - kuncogott, majd ledőlt mellém.
- Nem vagy te egy kicsit közel? - néztem rá a szemem sarkából.
- Nem nekem ágyaztál? Mert akkor szívesen fekszek az ágyadra is. - Erre morogtam. Nem, nem miatta, hanem csak így jött. Morcos lettem, de csak mert Jungkookon méláztam egész nap, mégsem tettem semmit azért, hogy lássam. Hoseok csak jó fej volt, én meg fáradtam. Nyilván nem leszek vele bunkó, amikor ő csak játszadozik. De majd holnap...
- Jól van, hagylak, aludj! - Keltem fel, majd az ágyamra feküdtem át, azonnal begubózva a takaróba, akár egy hernyó.
- De még csak este tizenegy van... - könyökölt fel felém nézve, lebiggyesztett ajkakkal.
- Korán alvó vagyok. - Persze, ezt még én se hittem el.
- Én meg a télapó, hagyjuk már. Beérsz 10 perc alatt a sulidba, nem kelsz fel te nyolc óra előtt órákkal.
- Jól van, Hobi. Hobinak hívlak, szóval először is, kuss – kuncogtam. -, másodszor... túl gyorsan jár az agyad. Mit akarsz? - néztem le rá. És így történt, hogy Hoseok egy egész éjjelen át csak beszélt és beszélt. Gondoltam én, hogy egy intelligens gyerek ő, csak néha nem áll be a szája. De valójában nagyon kedvelem, már most közel kerültünk egymáshoz, szóval nem bánom, hogy átjött itt aludni. Az tény, hogy lefárasztott, mint a hét szentség...

Jungkook

  A reggeli ébredés... csodálatos volt. Az édes lélegzetére kezdtem el pillázni, ahogyan a csupasz mellkasomon szuszogott. Soha nem hittem volna, hogy leszek valaha annyira érzelgős, mint most, de őt nem szeretném elveszíteni. Olyan gyönyörű, okos, vicces, és még csak mindig ámulok, hogy tegnap óta kétszer feküdtünk le. Olyan tüzes, hogy gyakorlatilag bármivel feltudott izgatni, komolyan. Bármit csinált, én azt hittem eldobom az agyam. Talán ilyen jól még életemben nem éreztem magamat!

Elmosolyodtam, s éppen egy csókot adtam volna a feje búbjára, mikor megcsörrent  telefonom. Úgy nyúltam érte sietve, nehogy felébredjen a mellkasomon szendergő szépség.
- Hello...? – szóltam bele a telefonba reggeli rekedtes hangommal.
- Ah, Kookie! – hallottam meg Taehyung lelkes hangját, mire még szélesebb lett a mosolyom. Vele is hihetetlenül régen találkoztam már, úgy hogy rendesen összetudjunk ülni, legalább valami italra a városban. Elhanyagoltam, ami miatt kissé bűntudatom lett, de eszembe jutott, hogy beszélgethetnék már vele, hiszen ideje lenne, nekem is hiányzik és megoszthatnám a tegnap estémet is. Biztosan a vállamba csapna, és nevetne egyet, hogy: „Előbb becsajoztál, mint én?! Nem ér, te kis rohadék!” képzeltem el a hangtónusában ezt a mondatot. Hmm, ki más lenne, aki ilyet csinálna, mint Taehyung?
- Szia, Taetae! – suttogtam halkan, kedéllyel. – Mi újság? Hogy-hogy hívtál?
- Mi az, hogy „hogy-hogy hívtál?”, nem is beszéltünk egy ideje, tán megfeledkeztél rólam? – adta elő drámaian a monológját, mire elkuncogtam magamat. – Halkan hallak.
- Persze, nem szeretném felébreszteni Soomint, azért suttogok.
- Mert hol van? – kérdezte jóval rendesebb hangsúlyban.
- A mellkasomon alszik. – A mosolyom már el se tűnt, annyira vártam reakcióját, hogy azt elmondani nem tudom!
De mintha nem akart volna válaszolni, ami azonnal furcsa volt hiszen Taeról beszeltünk.
- Tae, hallasz?
- Mindent hallok, Jungkook.
- Akkor megnyugodtam - szusszantottam egyet, elmosolyodva.