10. fejezet

Cím: Kiss me my Kookie!
Műfaj: Yaoi (fiú x fiú szerelem), AU (alternatív univezum), nem mint banda, OOC, Humor, Romantika, Fluff, Slash, Bromance
Páros: TaeKook, (Taehyung x Jungkook)
Besorolás: (+16)
Figyelmeztetések: Trágár beszéd
Író: Rossy
Tartalom: Kim Taehyung egy jólelkű, szorgalmas fiatal fiú, aki bekerülve a gimnázium bugyraiba, a sok rossz és jó között, megtalálja a legcsodálatosabb dolgot, amit életében csak kaphatott. Egy Jeon Jungkook nevű kicsit fiatalabb fiú lesz a legelső padtársa, de Taehyung sokkal, de sokkal többet lát benne, mint bárki hinné. Teljesen odáig lesz érte, és ha tehetné, bármit megadna neki, amit csak tud. Két év alatt Jungkook a legjobb barát jelzővel ruházta fel a másikat, hisz még soha nem gondolta, hogy ennél lehetne egyáltalán többről szó, de idővel rájön, hogy Taehyung nem csak felnéz rá, mint barátra, hanem egyenesen, talán kicsit másképp, de szereti.  
Hozzáfűzés: Jó szórakozást kívánok!:) Ha hibákat találtok, kérlek szóljatok, előre köszönöm!:) :DDD (remélem, nem lett borzalmas)

Taehyung

  Pár hét leforgása alatt a kutya se gondolta volna, hogy mi fog történni. Jungkook egy kész döbbenet volt számomra, de ez minden bizonnyal kölcsönös, hiszen egyikőnk sem így tervezte a napja további részét. Egyáltalán gondolni erre…
Már nem tudom mióta sípolt a vízforraló, de egyedül annak az észheztérítő hangja egy idő után átment eltompult, alig hallható silány zörejfoszlánnyá. Semmit nem hallottam vagy érzékeltem, láttam rajta kívül. Teljesen kiszolgáltatott, elgyengült, és szerintem... a világból is csak keveset fog fel, de én még küzdök magammal, mégis a teljes forróság jár át teljesen. Mégis, mit tehetnék? A szívemmel sem bírok, olyan vad ütemet játszik, mert fel sem tudtam fogni, hogy ő nem húzódott el, nem hátrált, nem állt fel, vagy ütött meg esetleg. Nem, nem történt semmi ilyesmi, engem pedig egyre jobban uralt a vágy.
Éreztem, ahogyan előtörnek a szunnyadásba kényszerített érzéseim, a sóvárgás és minden, ami csak hozzáfűzhető, Jungkookhoz.
- Th… Taeh… - billentette lentebb a fejét, miközben hevesen szuszogott, hogy levegőt juttasson a tüdejébe, míg én mohón csókoltam úgy, hogy észre sem vettem, miközben a mellkasomat próbálta paskolni erőtlenül. – Komolyan… - érintette meg a homlokát, mire hirtelen csapódott belém a tudat. Azonnal elhátráltam, felkapva magamat, hatalmasakat pislogva.
- Maradj itt – mondtam egyszerűen, teljesen kizárva mindent. Az sem érdekelt, hogyha haza hívják, nem engedem. Ilyen állapotban pláne nem, ugyanis nem csak az ajkai égtek, hanem a homloka is forró lehetett. Persze, ő értetlenül nézett rám, mégis olyan ragyogással a szemében, ami csak ellenállhatatlanabbá tette, és ha lehetett volna, azonnal letámadtam volna, ha akarja, ha nem, hiszen már csak az egész állapota ártatlanná tette, de ennyire perverz, undorító ember még én sem vagyok – vagy lettem -, viszont ápolnom kell. Nem fogom elengedni, és igen, kisebb önzőség – vagy nagyobb – vezérelt, hogy marasztaljam, persze, láttam rajta, hogy ő nem igazán értette hirtelen ezt az invitálást, de tudtam, hogyha azonnal bekattan neki, félreért.
- Nem kéne, mert… - félbe vágtam, mert tudtam, hogy mit szeretne mondani, szinte a nyelve hegyére kúszott a szó, de ezt nem akartam megvárni.
- Nem fogok semmi rosszat se tenni, ha erre gondolsz, de ilyen állapotban ne is álmodj róla, hogy hazaengedlek – mondtam, ellentmondást nem tűrő hangnemben, miközben a teafőzőhöz eredtem, ezzel is néhány percet nyerve, hogy lenyugodjak. Te jó ég, majdnem rávetettem magamat, miközben láza van… Milyen ember vagyok?
Csendben maradt, s ezzel szerintem le is tisztázta magában a tényeket. Már, ha tudott mérlegelni. Ha itt marad, akkor valószínűleg velem lesz, itt alszik, fürdik, és holnap csak akkor mehet haza, vagy… csak haza, ha jobban lesz.
- Nincsenek ruháim… - meglepetten hallottam, s kissé talán fellelkesedtem a szavaira, de azonnal kaptam magamon, ugyanis ez a kijelentés egyenlő volt a maradásával.
- Körülbelül egy a méretünk, szóval tudok adni, ha kell – fogtam meg a forralónak a fülét, majd inkább kerestem egy rongyot, hogy azzal bebugyolálva foghassam meg, ugyanis az túlságosan forrónak bizonyult. Ismét elhalkultak a kedélyek, s én pedig fokozatosan izgultam. Képes voltam megcsókolni, nem is akárhogyan... Ráadásul itt fog aludni, én pedig teljesen kipattantam örömömben, annyira felvolt forrósodva a mellkasom. De... mellette aggódtam is, hogy mi lesz vele. Féltem kissé, hogy talán elúszik a lehetőségem, bármilyen beszélgetéstől, s legfőképpen ezt nem szerettem volna most. Akár egy rossz ember, komolyan. Kurvára nem megy el innen Jungkook, mert ha igen, én bekattanok. Nem sajátíthatom ki, s nem hiába kattogtam ezeken a dolgokon, hiszen azonnal tervezni kezdek, gondolkodni, rugóztatni az agytekervényeimet minden apróságon, amikor ez a szerencsétlen alig tud valamit a világáról, én pedig már… már elvenném őt Soomintől, pedig lehet, hogy ép állapotban ezt nem hagyta volna.
Nagyot sóhajtva fordultam meg, mikor az asztalhoz sétált, hogy helyet foglaljon az egyik széken. Ahogy végig néztem rajta, teljesen összezavarodott arc tükröződött vissza. Vajon mire gondolhat most?
Odavittem neki a forróvizet, majd vissza bicegtem a filterért, hogy beletudjam tenni azt.
- Lehet nem kellene teáznod, csak dob a lázadon – jutott eszembe hirtelen, hogy ez talán baromság volt tőlem. – Nem szeretnél inkább valami jegeset? Gyümölcslé, vagy bármi, hm? – pillogtam rá, mire felemelte a fejét. A karjain támaszkodott az asztalnál, előre dőlve, s jobb esetben úgy festene, mint aki éppen leitta volna magát, holott köze nem volt ahhoz. Megsajnáltam, de ahogysn végig néztem rajta… olyat dobbant a szívem, hogy tudtam, bármennyire is leszek rohadék, bármennyire is leszek egy mocsok ember, nem fogom elszalasztani a lehetőségeimet. Amíg tudom, kihasználom, hogy itt van, és amíg ennyire gyenge, én… Istenem. Már megint, megint önző vagyok, és kurvára csak őt akarom! Baszd meg magadat, Taehyung, de tényleg!
- J-Jó lesz az is… - a szemhéja szinte le-le tapadt, de nem tudtam, hogy éppen fáradság miatt, vagy…
- Jungkook, dőlj le inkább – lépkedtem oda mellé, hogy a vállához érintve az ujjaimat, felsegítsem, mire összerezzent. Hatalmasra nyílt szemekkel pillogtam rá. Félne tőlem?
Mire válaszolhattam volna, felémfordult komótosan, majd a vállánál lévő kézfejemhez nyúlt, amit éppen elhúztam volna, ha nem fogja meg azt, meglepetésemre.
- Fürödhetnék? – kérdezte olyan halkan, s bűnbevezérlően, hogy csak sóhajtottam egyet mélyen, remegősen. Szinte azonnal a homlokára tettem másik tenyeremet, s keze megegyezett homlokának hőmérsékletével. Egyszerűen izzott a bőre, én pedig azonnal félre tettem önző vágyaimat, hogy a segítségére legyek.
Míg a kádhoz sétáltam, hogy megengedjek neki egy nem túl kellemes, hűs vizet, ő addig a jegyes italát próbálta meginni, de nagyon lassan ment csak. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e a fürdő, de egy próbát megárt. Azt hiszem...
Örültem, sőt, kimondhatatlanul boldog voltam, hogy eljött hozzám, de ha ennek az az ára, hogy lebetegedett - vagy visszaesett -, akkor inkább maradt volna otthon. Néha… annyira megtud lepni, hogy elfelejtem, amit megígértem, vagy eltemettem magamban. Menjen a picsába az összes fogadalom… Jungkook nélkül nem bírnám ki mégegyszer. Csoda, hogy Hoseokék feltudtak kaparni földről. Akár az odaszáradt kutyaszar, olyan voltam. Komolyan, borzalmasan éreztem magamat, amikor elküldtem Jungkookot, de nem tehettem mást. Meg is ütött, így jogosan aggódtam, hogy egyáltalán még akar-e látni, hiszen egy ütés sok mindent elmond. Felzaklatottság, idegesség, pánik… védelem. Még mindig nem tudtam, hogy számára az mi volt, de én értettem akkor a szóból: undor. Mégis, teljesen ellentmondtak egymásnak a szavai és a tettei. Rájöttem, hogy ő ledöbbent volt, amiatt, ahogyan a barátnőjéről beszéltem! Aish... Soha többet nem fogom hagyni, hogy az a kis kurva kihasználja. Nem fogom, mert ha kis picsa, ha nem, velem nem szarozhat, ha Jungkookról van szó. Találni fogok bizonyítékokat, annyira világos bizonyítékokat, hogy még a Nap is elbújhat mögötte!
A hátam mögött, apró lépkedés hangjára lettem figyelmes, s megfordulva láttam, hogy érkezik be a látogatóm, míg én a víz hőmérsékletét teszteltem a tenyeremet belemártva a kádba.
- Jó lesz ez, kicsit ki kell bírnod, de erős vagy – törölgettem a pólómba a kezemet, míg az egyik kis faszekrényhez bicegtem, hogy kivehessek neki egy törölközőt. Mikor megfordultam, szinte kihagyott a szívem egy ütemet. Már a pólója sem volt rajta háttal állva, míg én csak egy törülközőért fordultam el. Azonnal éles vigyor kerekedett az arcomra, majd nyeltem egyet, s megpróbáltam – valószínűleg – furcsa grimaszokba fojtani. Nem mosolyoghatok, hiszen ennyire köcsög még én sem vagyok… nem, nem. Taehyung, nem!
- Van tusfürdőd? – kérdezte, mikor megfordult, én pedig azonnal beharaptam az alsó ajkamat, oldalra pillantva, mintha most néznék éppen véletlenül vissza rá.
- Hm? – kulcsoltam össze hátam mögött a kezeimet, míg ő felémfordult.
- Kérhetnék, öhmm… bármilyen tusfürdőt? Ha már hideg a víz, akkor legyen benne egy kis… jó, vagy mi... – túrt bele a hajába, míg én egy másodperc alatt végigfuttattam a szemeimet testét. Mellizom, kocka has, baba bimbi. Oké, kussolj, Tae. Kuss.
- Mit? – pillogtam, enyhén oldalra döntve a fejemet, úgy mosolyogva erőltetetten, mint egy szellemi fogyatékos, s láttam rajta mikor a szemöldökeit összevonta értetlenül, erősen ezt gondolhatja.
- Van tusfürdőd? – nézett rám most már teljesen reménytelenül, mire meglágyult a szívem.
- Ja, hogy tusfürdő! – kacagtam vidáman. – egy pillanat! – hátaltam ki a fürdőből, majd a szobámba eredtem, amilyen gyorsan csak tudtam. Szinte sprintelve csaptam ki az ajtót, hogy az íróasztalomhoz szaladjak, azonnal neki támaszkodva, lihegve.
- Azta… ez közel volt – suttogtam. – Ez kurva közel volt. – Tekertem meg nyakamat, a vállamat megnyomkodva tehetetlenül. – Jungkook, és a kurva bimbije… - ráztam a fejemet tanácstalanul. Ha nem találja meg a tusfürdőjét, vagy mit, akkor úgy kell lennie. De ha én visszamegyek, abból nem sül ki semmi jó.

Jungkook

  Valójában, nem furcsálltam a viselkedését, hiszen mindig ilyen volt. Nem vártam tőle mást, viszont aggódtam, hogy hogyan fog reagálni azután, de… megnyugodtam már. Kissé szédültem s nem volt túl sok lehetőségem nemet mondani, mert úgy sem hagyta volna. Ő Taehyung, mindig is ő figyelt rám a legjobban, talán ezért nem tudtam nemet mondani. Egyszerűen belementem, hiszen hiába voltam tompa agyilag, tudtam, hogy nem bírnék hazamenni egyedül, legalábbis... út felénél szétesnék. Rossz ötlet volt elindulni s egyben nem is. Akkor ütött be a kóma minden értelemben nálam, mikor azt mondta, hogy tetszem neki, "vonzódik" hozzám... Mint ember... soha nem gondoltam volna, hogy vannak hajlamai, vagy hasonlók, de tényleg lesokkolt. Igen, egy pár percre miután megcsókolt. Hogy mit éreztem, vagy mit kellett volna akkor? Fogalmam sincsen, de nem is tudtam ítélkezni, amikor megborzongattatott, s kellemes forróságot csalva a mellkasomban, törődő érintésekkel halmozott el és… Jézus, csak megcsókolt! Mi van velem!? Nem szabad ezt az egészet, egyáltalán nem!
Annyira nem számított a tusfürdő, mert körülbelül tíz perc elteltével sem jött vissza Taehyung, így magam oldottam meg. Nem szoktam turkálni, főleg nem más házában, pláne nem első ottlétkor, de ő akarta, hogy maradjak. Ennyit megengedhetek magamnak, így körbenézelődve a szekrényekben, találtam egy számomra szimpatikus tubust. Azt is tudtam, hogy nem fognak hazajönni a szülei - Hoseok jóvoltából -, így nem is idegeskedtem még ezen is. Hogy mit akartam még? Minek maradtam még?
Elgondolkodva ezen, magam sem tudtam volna abban a pillanatban megmondani a választ. Talán kattanva egyet, Taehyungot szerettem volna meggyőzni, hogy ennek semmi értelme, és feleslegesen szeretne közeledni hozzám, nem fogom elhagyni, szeretem őt, hiszen a barátom, de nem fogok vele összejönni. Még a gondolat is sokkoló volt, hogy ő vonzódik hozzám. Egyszerre voltam forróhelyzetben és összezavarodva. Erősen fontolgattam, hogy el kellene-e mondanom neki, én nem tudom viszonozni ezt, hiszen eddig is csak barátok voltunk, és még csak az eszembe sem jutott, hogy ő többet érezhet. Ő mindig ilyen volt, tapadós, ölelgetős, és állandóan az a világot megsemmisítő vigyor is ott telepedett meg az arcán. Nem lehet őt nem szeretni, hiszen mindig ott van a bajban, ha kell, mindig támaszkodhat rá az ember, hiszen ő ilyen. Képes beáldozni magát a legnagyobb szarban is. Voltak anno, akik ezt ki is használták, azóta viszont változott, jó sokat is… Még mindig kiáll másokért, viszont a közeli szeretteiért ölni tudna, ez pedig hihetetlen volt. Emberileg, barátilag egy kincs volt, de én soha nem számoltam azzal, hogy… kicsit más lehet, vagy ő mást érezhet. Nem szerettem volna túlkombinálni a dolgokat, hiszen nem voltam magamra hagyva a kusza gondolatmenetemmel, így nem szerettem volna továbbra is önmagamra támaszkodni. Nem, nem arról van szó, hogy Taehyungot kihasználom. Megbeszélek vele mindent, és ezt az egész dolgot… úgy megszüntetem, ahogyan van. Nem lenne helyes, ha beleélné magát ebbe az egy csókba, bár… nem tűnt, úgy, mint aki máshogyan viselkedne utána.
Nagy nyűglődéssel, de sikerült belelépni a hideg vízzel feltöltött kádba. Nem tudom, hogy hány perc lehetett, de egy kínszenvedés volt, mire beletuszkoltam magamat a vízbe.
- Ahh… - kezdtem el remegi, ahogyan a forróbőrömhöz ért a már-már jegesen ható nedű, míg apró hullámzásba kezdett a víz. – Nem bírom… - hunytam be szemeimet a kicsit sem kellemes érzésre. Azonnal felelevenedtem, s a szívem is elkezdett hevesen verni. Ez borzalmasan szar…
 - Jungkook, jól vagy? – kaptam fejemet a hang irányába, amint megláttam, hogy a félfára támaszkodva bepillantott rám.
- Fogni rá, de ez valami embertelen – masszáztam meg halántékomat fél kézzel, felhúzva térdeimet. – Nem, én ki akarok jönni… - ráztam a fejemet, majd a kád széleibe kapva, felállni készültem. Mintha jégen ülnék…
- Na nem, maradj csak – közeledett be, tiltakozóan felém mutatva a kezét, maradásra ösztökélve. – Így nem leszel jobban. – Végig figyeltem komótosan, remegve, míg leguggolt a kád mellett, hogy a kézfejemre fogva ottmaradásra bírjon.
- De ez túl hideg – szabadkoztam, hiszen már éreztem, ahogyan kezdek átfagyni, hiába volt csak a derekamig víz, bővel sok is volt.
- Nézd – nyúlt a másik kezével a tusolófejért, majd elforgatta a csapot, s megengedte a vizet, mire kérdően, összevont szemöldökkel néztem. – Most ne hisztizz, mert nem lesz jobb, szóval… kicsit dőlj előre.
- Mi? – guvadtak ki a szemeim, amint leesett, mire készül. – Még mit nem! Hát szarrá fogok fagyni! – tudtam, hogy a hátamra akarja engedni a hideg vizet, így azonnal mozgolódni kezdtem, mert ezt bizony nem akartam. Oh, de még mennyire, hogy nem!
- Hallod, ne harcolj már! Utána befekszel az ágyba a meleg takaró alá, és sokkal jobb lesz, oké?
- Addig szívfaszt kapok! – ráztam a fejemet indulatosan.
- Micsoda szabatos vagy – kuncogott. – Na, de higgadás van, ígérem, hogy utána jobb lesz, csak bírd ki egy kicsit – küldött egy szelíd, barátságos mosolyt felém, míg én elhúztam a számat.
- Ah… de akkor gyors legyél… - nyúltam bele hajzuhatagomba, majd a térdeimet átölelve, ráhajtottam homlokomat, behunyt szemekkel. Beletörődtem, nem kellett sokat noszogatni, talán csak a harcias vágyam miatt akartam ellenkezni, de… szerettem volna kissé kitisztulni a ködből.
- Finom leszek – simított a tarkómra, mire csak jobban kirázott a hideg. Persze… nem volt túl jó, hiszen forró voltam kívül-belül, és a hirtelen hőingadozásoktól valahogy csak rosszabbul éreztem magamat, pláne akkor, mikor megéreztem hátamon a jéghideg vizet, míg Taehyung a zuhanyrózsát tartotta fölém.
- Embeeer… - vinnyogtam, jobban vacogva, míg összeszorítottam a fogamat. – Áhhh, kérlek… - fordítottam felé a fejemet, míg az irányában lévő kezemmel nyúltam volna a zuhanyrózsáért, de nem engedte.
- Nyugalom, mindjárt, még egy keveset bírj ki – fogta le a csuklómat, amíg könyörögve, kiskutya szemekkel próbáltam hatni rá. Ahogy találkozott a tekintetünk, eszembe jutott megint az a jelenet, ahogy az ajkaira néztem. Ha lehet, egy kicsivel még jobban magam alatt voltam, hiszen nem szeretném, hogy így nézzen rám. Teljesen… kiforgat, nem tudom, de zavarba hoz.

Nagy nehezen és egy kis harccal, végre kikerültem a tundraérzésből, így nagy sóhajjal kecmeregtem társam után, aki bevezetett a szobájába leküzdötten. Ugyanis… nem voltunk szégyenlősek, de megharcoltam vele, míg elzárta azt a szar vizet. Nem tudom, hány percig tarthatta azt fölöttem, de tény, hogy megelevenedtem, ez pedig picit tűrhetőbbé tette a közérzetemet, és kellemesen éreztem magamat, hiszen valószínűleg levitte egy kicsit a lázamat tette. Legalábbis jól áthűltem, az tény!
A derekamra csavart törülközőben álltam meg a kis szobácska közepén, míg körbenéztem érdeklődve, vízcseppekkel tarkított mellkassal. Sötétkékes falak, redőnyös ablak, egy kopott, világossárga íróasztal, egy nagyobb, s egy sötét szürke ruhásszekrénynek adott tároló helyet ez a szobácska. Nem volt nagy, de mégis mindig elférhetett benne, ahogyan figyeltem. Néhány posztert szemlélhettem meg a falon, mely mind különböző volt, teljesen más stílussal és témákkal karöltve. Zenei poszterek, marvel filmposzterek, néhány játék… érdekes volt, az én szobám falán csak egy freskó van.
 - Kook, miben szeretnél aludni? – kérdezte mögöttem, míg én az ablakhoz sétáltam, hogy kinézhessek rajta. A hűvös párkányhoz érintettem az ujjaimat felfrissülve. Sötét volt, de a kinti utca lámpái már régen világítottak, hiszen éjszaka volt. Hallani lehetett a megszokott városi zsivajt is, mely szinte jellegzetes volt Szöul utcáiban. Az emberek még javában járkáltak, telefonáltak, s míg a friss szellő megcsapott, figyeltem, ahogyan az autók sora özönlik az úton, mire a lámba zöldre váltott. T
aehyung s
zerethet itt lakni, egyenesen az életközpontjában. A város szívében foglalt helyet a lakásuk, de én mégis most először jöttem el hozzá. Már régen el kellett volna, hiszen rengeteg közös emlékünk van, de ez valahogy kimaradt...
A kérdést s a választ már pláne elfelejtettem, mikor megéreztem csípőmön a keze siklását. Megijedtem s belém fagyott a szó, ahogyan barangoltak ujjai egyre fentebb a hasam irányába, s szinte lélegzet visszafojtva vártam, hogy mi történik, még ha meg is akartam állítani. Nem tudtam.
- Nem válaszoltál… - támasztotta meg óvatosan az állát vállamon, mire kiszabadítottam a bennrekedt levegőmet. Mit is tehettem volna? Lehet, hogy félreérti a helyzetet, de ezt akkor sem fogom hagyni.
A karjához nyúltam, hogy elhúzzam magamtól, majd kibújva, megfordultam szemben vele. Ismételten nyelnem kellett, hogy megtaláljam a szavakat. Csak… légy határozott.
- Nem fogdoshatsz össze-vissza, ugye tudod? – tettem fel a kérdést elég nehézkesen, ugyanis nem tudtam ennél ésszerűbben kezdeni. – Nekem van párom, és ez az egész… amúgy is túl furcsa. Nem lehet, érted? – mondtam, nehézkesen, kissé kellemetlenül építve össze a szavakat, miközben a reakcióját vártam. Őszintén? Fingom nem volt, hogy mit lehetne tenni. De szeretném, hogy elfelejtse a gondolatot, hogy köztünk bármi történhet, ugyanis... nem. Én szeretem Soomint, és Taehyungot is, de nem úgy, ahogyan ő ezt elvárja. El kell fogadnia...

Taehyung

  Sokat gondolkodtam, hogy miként javíthatnék Jungkook állapotán, de igencsak nehézkes volt. A hideg kádas ötlet sem volt a legésszerűbb, de ha se gyógyszer nincs itthon, akkor mást én sem tudtam volna kitalálni. Viszont, láttam rajta, hogy jobban van egy fokkal, mint volt, így talán – túlzottan – felbátorodhattam, mikor hátulról átöleltem. Csak szerettem volna magamhoz szorítani, érezni, hogy ismét velem van, de ő ezt nem így gondolta. Szerette volna újra rendbe hozni a barátságunkat, és ez tényleg mindennél többet jelentett nekem, mégis, én nem pont ezt szerettem volna. Önzőség, de én nem a barátja szeretnék lenni, sokkal, de sokkal több, ezért csókoltam meg mindkét alkalommal. Meglepődtem ma, hogy hagyta azt az érintést, de… talán túl sokat láttam mögé. Még mindig távolságtartó, de látom rajta, hogy ő nem ugyanazt szeretné, amit én. De én nem bírok magammal, komolyan! Akkor miért ilyen közvetlen velem? Ennyit jelentenék neki? Tudom, hogy nem lehet mindig az, amit én akarok, de nem is kell, hogy így legyen, basszus! Én csak őt akarom. Egyedül őt, és nem érdekel, hogy milyen módon, az sem érdekel, ha megharagszik, de én nem fogok továbbra is második lenni. Küzdeni fogok érte, és azért, hogy ne csak egy barátot lásson bennem. Szeretném, hogyha úgy tekintene rám, ahogyan én ő rá… de ez nehezebb, mint gondoltam, ez tény. Soomint mindenképpen lefogom buktatni, ha törik, ha szakad, de neki vége lesz. De nem fogom hagyni, hogy a ma estén Jungkook eltaszítson magától.
A szavai kicsit bántottak, de éreztem mögötte az aggodalmat és a finomkodást. Olyan, mintha mindenkinek jót akarna, mégis ezzel tud a legjobban ütni. A jót látja az emberekben, de hányszor elmondtam már neki, hogy több van a látványnál, hogy sokkal több van, mint ő hinné. Olyan ártatlanul és szendén tud viselkedni, ezért nem vette észre, hogy miként érzek iránta, hogyan tekintek rá. Ezért nem vette észre, hogy az a picsa csak kihasználja. A kurva életbe is, nem fogom hagyni, hogy megvezessék, én akarok neki lenni a mindene, szeretném, ha bennem bízna minden feltétel nélkül, mert én soha nem fogom bántani! Soha, de soha! Vezetném, jó irányba terelném, ott lennék mellette mindig, úgy, mint eddig, ezt pedig el kell fogadnia, és idővel belátnia, hogy… tényleg megtennék érte bármit... A bili viszont egy idő után betelik. Úgy, mint nálam is. Most nem csak Jungkook érdekei voltak a szemem előtt, hanem a saját mohó vágyaim is. Hihetetlenül izgatott voltam, mert tudtam, hogy legutóbb megütött, de abban is biztos voltam, hogyha az eltervezettekhez folyamodom, akkor talán sokkal rosszabbat is kaphatok.
- Elfogsz menni? – suttogtam, egy lépésre tőle megállva. szinte olvasni lehetett az arcából: mégis, hogyan menne el? Ő sem akarja, hogy így legyen vége. Hiszen az ellenkezőjéért van itt! De abban biztos lehet, hogy tőlem mindenben a maximumot fogja kapni, bármiről is legyen szó. Jungkook, kibaszottul nem fogom hagyni, hogy elszökj…!
 - Nem, nem fogok. De szeretném, ha tudnád, hogy ez nem lesz így jó – tért ki mellőlem, míg én csak figyeltem, ahogyan helyet foglal a szőnyegen, mint aki csak most szándékozik belekezdeni a hegyi-beszédbe. – Nekem ott van Soomin, te a barátom vagy, ez eddig is így volt, igaz? – tette össze a kezeit, felnézve rám, mire sóhajtottam egyet hatalmasat. Rendben. Játszunk. Én nekem van időm.
A feszült légkörben én is odaléptem a szőnyeghez, s egyenesen előtte kuporodtam le törökülésben. Szokatlan volt a helyzet, az, hogy ilyenről kell beszélnünk, s szerintem mind a ketten érezzük azt a kínos pillanatot, ami folyamatosan jelen van. Feszültek voltunk, de egyikőnk se engedett.
- Tovább? – masszíroztam meg a csuklómat gyengén, pótcselekvésképp.
- Tovább? Nos… Tudod, nem szabad, hogy ez folytatódjon. Mármint… el sem kezdtük, de nem szabad, hogy ennek utat engedj, érted? Nem csókolhatsz meg, ennek sokkal másabb jelentése van, mert én nem úgy viszonyulok és… nekem ott van a barátnőm, és… - félbevágtam, mert már idegesített, hogy mindig azzal a lánnyal jön.
- Barátnő, barátnő, barátnő… - mutogattam az ujjammal, mintha csak árny-játékoznék, kissé gúnyosan. – Kit érdekel? Jungkook, én mikor hazudtam neked bármiben? – dőltem előrébb, felvont szemöldökökkel, várva a válaszát.
- Honnét tudjam? Nem, nem hiszem, hogy te hazudtál valaha is nekem, de tudod, hogy én szeretem Soomint. Ha valaha is tett volna ilyet, észrevettem volna, tudnám! – szabadkozott. Már megint kezd idegesíteni, nekem pedig egyre jobban ment fel a vérnyomásom, pedig nyugodt ember vagyok. Ennyire makacs, hogyan lehet?!
- Jó, mindegy, hagyjuk őt – ráztam a fejemet, ugyanis tudtam, hogy ebben a témában még egy darabig nem fogunk dűlőre jutni, mert ő úgysem fog beletörődni. De mégis fájt, mert ellent mond önmagának. Nem hiszi, hogy hazudok, de ezzel gyakorlatilag arra utalt éppen. Csodálkozik, ha ideges leszek? –, térjünk vissza inkább a témához. Mit szeretnél, miért vagy itt?
- Mert rendbe akarom hozni a barátságunkat… de már mondtam - ült a sarkain, kissé begörnyedve, míg a combjain pihentette a kezét.
- Rendbe hozhatjuk – néztem rá kifejezéstelenül. -, de azt mondtad, hogy nem csókolhatlak meg, igaz? – pillogtam rá barátságosan, negédes mosolyra váltva, mire csak megköszörülte a torkát, degradálva nézve. Tudta, hogy ha ezt csinálom, azzal felbaszom.
- Ezen már túl vagyunk, az nem barátság, ha…
- És az ölelés? Kibújtál az ölelésemből, pedig abban nem volt semmi – tartottam felé az ujjamat, figyelmeztetően. – Kookie, nemár… - duruzsoltam fülbemászóan, amint végignéztem a felsőtestén. Baszd meg, még a testére is feltudok… Áhh!
- Jó, de az… nem úgy kell megölelni valakit – nézett oldalra, mire meglepődtem kissé. Láttam, ahogyan pírba kezd borulni az arca, miközben az tanulmányozásába kezdtem. Nem hiába rajonganak érte, hiszen... csak rá kell nézni, hihetetlenül jóképű. Döbbenet, hogy szóba állt egy lánnyal, nemhogy... dugja is.
Ismét felbosszantott, ahogyan eszembe jutott a telefonálásunk, de az arcát továbbra is figyelve... Zavarba jött volna?
- Hát hogyan? Okíts ki, kérlek – támasztottam meg az államat, míg a könyököm combomon pihentettem. –, megölelhetlek anélkül is, hogy neked az gond lenne? Csak kérdem, nekem mindenhogy jó – búgtam a szavakat. Viszont cserébe láthattam a töprengő arckifejezését, amint agyal, hogy most vajon mit lehetne mondani gyorsan visszavágva.
- Hát… nekem nem gond, de – vakargattam meg a tarkóját. -, vagyis… túl finoman ölelsz, és hát… - töprengett el, s azonnal el kellett mosolyodjak. 
Pár másodperc csend volt, ami szerintem csak neki volt kínos, én élvezettel hallgattam, hogy mit tud mondani.
- Ölelhetlek finomabban is – mosolyogtam, majd a lábaimat kibogozva, lazábban tettem szét őket. – Ha csak ez a probléma, nem lesz gond. Még finomabb leszek – „poénkodtam”, úgy egyenesedve fel.
- Neeem, félre értesz. – Vágta rá, zavartan. – Én nem így értettem, te is tudod! – nézett rám szigorúan, amint látta, hogy négykézláb kezdek mászni felé, akár egy kiskutya. – Hallod, maradj ott, baszki! – rázta a fejét lassan, utalva.
Tudtam. Ha nem bírok a véremmel, akkor elpoénkodok mindent, mert addig nem lehet baj! Lehet, hogy ezzel jutok is valahová…
- Vakkantsak is? – álltam meg előtte, míg ő megelégelve a hülyeségemet, felállt volna szemforgatva, de nem hagytam. A combjába kaptam, hogy letudjam fogni a padlón.
- Szeretnéd, hogy tényleg megüsselek? – nézett rám, s talán kezdtem kihúzni a gyufát, de már tényleg nem volt mit vesztenem. Fog a faszom sóvárgó barát lenni! Ha emiatt egy világi rohadék vagyok, akkor az vagyok, leszarom, eleget vártam! – Taeee, hová nyúlkálsz?! – fogott csuklómra, sipákolva ahogyan a combján végig futtattam az ujjaimat, egyenesen a törülközője alá csusszanva. Hiába akar kakaskodni, én nem fogok.
- Csak egy kicsit, kérlek… Olyan sokáig vártam rád, és… - most jött a lelkizsarolás része, amire soha nem voltam büszke, de túlságosan is besokalltam. Itt van előttem, egy rohadt törülköző fedi, és ha már… ha már nem úgy tekint rám, legalább had mutassam meg neki, hogy én valójában mit érzek. Nem csak szórakozom, ezt tudnia kell. – Ha a barátságunk tényleg jelent neked valamit… legalább… foglalkozol velem egy keveset, ha szeretsz, hm? – néztem rá, akár egy kiskutya, úgy tornyosulva félig rá, míg ő megdőlve tartotta magát. Kirajzolódott a hasizmán, ahogyan tartotta a testét. – Én soha nem foglak bántani, csak egyetlen egy esélyt adj nekem, kérlek – mondtam egyre mézesebben-mázasabban, tenyérbe mászóan duruzsolva a szavakat. – Csak egyszer engedd meg, hogy szeresselek úgy, mint más még nem. – Valójában, fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok tenni. De ahhoz mindig értettem, hogy Jungkookot meggyőzzem. Kivéve a picsa nőjéről, de az más…
Magam ellentéte vagyok azzal, amit most teszek, de talán ezért izgulok még jobban. Teljesen új dologra készülök, az elveimmel szembe megyek. Várjunk... vannak elveim?
Mély csend telepedett ránk, még a kezem is megállt, ahogyan felforrósodott a mellkasom, várva a válaszát. Mi lehetne ennél idegtépőbb, komolyan?
Az óra apró hangja csengett a háttérben, az ablakból beáramló hűvös szellő cirógatta a bőrünket, s már egyre jobban aggódtam. Hiába gondolom, hogy nem érdekelne, hogy mi történne, ha visszautasítana, de… az tény, hogy a szívem végleg összetörne, s szinte már fohászkodtam izgalmamban, hogy ne történjen ez. De nem válaszolt, csak szorította a csuklómat, s félrepillantva beharapta alig feltűnően az ajkait.
- Jungk… - még a nevét sem hagyta, hogy kimondjam.
- Nem – vágta rá, azonnal felém fordulva. – Nem engedem. – Nézett a szemeimbe olyan megrendíthetetlenül, hogy azt hittem helyben süllyedek el a föld alá. Mi az, hogy…
- Nem akartam ilyen lenni, de… - tudtam, hogy itt volt a szakadás. Kétségbeestem, de nem akartam, hogy feltűnjön neki.
A törülközőjét úgy, ahogy volt, leszakítottam róla mire a döbbentettől meg sem tudott szólalni, csak azonnal utánam kapott, hogy visszavegye azt, de elhajítottam mögém. – Talán egy dolognak örülhetsz. – Mondtam, kevésbé lelkesen, de tettre készen. Végig sem mertem nézni a testén, annyira izgatott voltam. Nem fogom hagyni, hogy itt legyen vége, nem ezért küldtem el a közelemből. Nem lesz itt vége semminek, Jungkook. Most vagy soha!
- Minek örüljek?! – emelte fel a hangerejét hitetlenül, ingerülten.
- Leszek én a lány.