11. fejezet (+18!)

Cím: Kiss me my Kookie!
Műfaj: Yaoi (fiú x fiú szerelem), AU (alternatív univezum), nem mint banda, OOC, Humor, Romantika, Fluff, Slash, Bromance
Páros: TaeKook, (Taehyung x Jungkook)
Besorolás: (+18!)
Figyelmeztetések: Trágár beszéd
Író: Rossy
Tartalom: Kim Taehyung egy jólelkű, szorgalmas fiatal fiú, aki bekerülve a gimnázium bugyraiba, a sok rossz és jó között, megtalálja a legcsodálatosabb dolgot, amit életében csak kaphatott. Egy Jeon Jungkook nevű kicsit fiatalabb fiú lesz a legelső padtársa, de Taehyung sokkal, de sokkal többet lát benne, mint bárki hinné. Teljesen odáig lesz érte, és ha tehetné, bármit megadna neki, amit csak tud. Két év alatt Jungkook a legjobb barát jelzővel ruházta fel a másikat, hisz még soha nem gondolta, hogy ennél lehetne egyáltalán többről szó, de idővel rájön, hogy Taehyung nem csak felnéz rá, mint barátra, hanem egyenesen, talán kicsit másképp, de szereti.  
Hozzáfűzés: Jó szórakozást kívánok!:) Ha hibákat találtok, kérlek szóljatok, köszönöm!:)
Remélem, tetszeni fog, hááááát... ide is eljutottunk! :D
(És igen, ne lepődjetek meg, Jungkooknak direkt van rövidebb povja.)

Taehyung 

  A szellő nem fúj el úgy, akár a tollpihét. A futóhomok nem nyel el úgy, mint a kőt. A Nap nem égethet úgy, mint Ő, aki miatt te vagy sebezhető. A kristálycseppek felragyogtak a tengerben, az égre festett színekkel mámorosan keveredtem, míg ő maga az Anyatermészet, a mindenem. Minden vágyam, álmom, mámorom, káoszom, ki életet lehelt belém. Mindenem, kiért mai napig megtenném, s kiért a világ végére is elmennék… szeretem Őt, mindenem Ő, Jungkook.

„- Egy szobrásznak láttad már a kezeit? Teljesen… nem is tudom. Különleges. Elsőre nem látod benne, hogy miben tűnik másnak, mint a többi kéz, pedig ott van minden, amit csak tudnod kell és látnod. Az apró, finom vonások, a kézfejen az ereknek a futása… - sóhajtott egyet, majd megállt, táskájának fogóját megszorítva. – Én is olyan kezeket szeretnék és nem csak, hogy ránézésre tűnjön gyengédnek, finomnak, aprólékos munkát végzőnek, hanem inkább… hogy minden tudás már érzéssel mozdítsa az ujjaimat, hogy csodálatos munkák születhessenek alatta. A mintázás… nem volt soha az én stílusom, csak szerettem volna, hogy valamiben megtaláljam a helyemet. Végül, megszerettem, de tudom, hogy nem leszek szobrász, és…
- Várjunk csak – nem bírtam várni, nem hagyhattam, hogy folytassa. – Neked nem azért kell mintázást tanulni, hogy abból keresd a kenyeredet, ebben igazad van. De te tényleg tehetséges vagy, Kookie – sétáltunk tovább a folyosón ráérősen, hiszen az utolsó óránknak is vége szakadt, hál’ istennek. – Néha igazán észrevehetnéd… - ráztam a fejemet, apró mosollyal a számszegletében. – Tudod, én így voltam a tánccal. Nem táncosnak születtem, viszont tudom, hogy imádom, szeretem azt csinálni, amit itt tanulhatok, de mondd, téged mi bizonytalanított el a jövődben? – tettem fel a kérdést, mely még számomra is nehéz volt. Mindig humorral megfűszerezve teltek a napjaink, de voltak különleges alkalmat, amikor fontosabb s jóval komolyabb témákat feszegettünk, amik olykor kellettek, és mindenképpen szükségesek voltak számunkra, hogy ne csak az ökörködéssel teljen el a maradék két év, mielőtt leérettségizünk. Hiszen jogos volt a kérdés: aztán hova tovább? Mit akarunk kezdeni az életünkkel?
Sok olyan dolog volt, amiről ritkán, de részletesen kifejtettük a nézeteinket, gondolkodásmeneteinket, és igen, az sem volt szokatlan, hogy sokszor bizonytalanok voltunk.
- Hogy micsoda? Talán… hogy mást kellene csinálnom. Imádok szobrászkodni, de a szüleim nem szeretnék, hogy ezzel foglalkozzak a jövőben, amit meg is értek. Nekem pedig nem elég csak a szobrászat, bármennyire is jó, ennél több kell, és olyan néha, mintha nem találnám a helyemet. – A nap cirógatta arcunkat, míg a megszokott úton sétáltunk oda, ahova akkor mentünk, mikor szabad volt a délutánunk. A városban volt egy erdős rész, melyen folyó ívelt át, ahol tengetni szoktuk az időnket. Akkor se volt ez másképp, mikor a kilencedik osztály félévénél kaptuk meg a kérdést: mit szeretnénk a jövőben csinálni?
- Ezért még felesleges idegeskedni, süti – huppantam le a magas fűben, mely a derekamig rejtett el, majd a közülük ki-kikandikáló virágszálakat tépkedtem egy marék csokorba kötögetve, a fűvel együtt játszadozva. – Van még időd, mi is fiatalok vagyunk. Végső esetben, ha öröklöm a cukrászdát, diabéteszig eheted magadat – próbáltam jókedvre deríteni, ami sikerült is, mert egy apró mosoly villant meg az arcán, amit a szemem sarkából is kiszúrtam mikor óvatosan leült mellém törökülésben.
- Jól hangzik… - tűnődött el. – De nekem meg kell találnom, hogy mit akarok, ez pedig nehéz, Taehyung – aggodalmaskodva dőlt lassan hátra a fűben. -, te mit szeretnél? – tette fel a kérdést, amire nem vártam pillanatnyilag. Azonnal gondolkodásra késztetett, így megnyalva alsó ajkamat, pillogtam a folyósodrására.
- Nos, én csak békét szeretnék. Olyan békét, ahol nem kell azon aggódnom, hogy… ki marad mellettem, ha én innen továbblépek – mondtam őszintén, nyelve egyet. -, de én… végül is, a tánccal szeretnék foglalkozni, talán ennyi. - Zártam, le, ugyanis csupa sületlenségnek éreztem azt, amit kiadtam magamból. Mégsem tért el sokban a valóságtól. De nem éreztem magamat készen a változásra, s ennek a dolognak a gondolatára, így hanyagolni szerettem volna.
Jungkook csak az eget kémlelte, s tudtam, hogy minden szavamra, apró részletre odafigyelt, hiszen ez volt ő. Nem volt biztos soha a dolgokban, s ez talán rám is igaz volt, de ő mégis hallgatott, s megjegyezte a szavaimat. Talán néma kérés volt, hogy nem szeretnék végtelenül egyedül maradni, hiszen… az egy dolog, hogy ott a családom. Az általánosból pedig elszakadva, mindenki a saját szárnyait próbálgatja az új gimnáziumokban, míg én egyedül maradtam. Vagyis, csak hittem. Mert Jungkook vette a lapot, s ez nem az én döntésem volt, hanem az övé. Megkedveltük egymást és sok dologról hasonlóan vélekedtünk miközben Égnek és Földnek hittük magunkat. Pedig, nem is voltunk annyira különbözőek, ha visszagondolok. Talán csak sejtőnek, félve tapogatózónak, mégis biztosnak az idő múlásával. Abban is biztosak lettünk, hogy mi barátok maradunk, mégsem mondtuk ki, mert nem kellett. Ha szó nélkül cselekedtünk, tettünk egymásért bármit, az őszintébb volt minden szónál. Ez pedig világosabb volt a Napnál is. Feleslegesen szavaltuk volna azokat a szavakat: barátom, szeretlek, szerelmem, életem, társam.
Tányérba tett nyálasan megfosott undormány gondolatok voltak, melyeket akkor megvetettem, s kínoztam magamat miatta. De szerettem benne, hogy igyekszik, s nem adja fel sehol, semmikor, mert ő mégiscsak képes lenne megváltani a világot, ezt pedig… ő soha nem vette észre. Pedig ott volt az orra előtt a világ, s neki csak cselekednie kellett, s ez sokkal egyszerűbben ment, mint a többieknek. Ő mégsem bízott eléggé magában soha. Én viszont tudtam, hogy azt az oldalát előfogom hozni, bármi áron, csak hogy lásson, s felnyíljanak a szemei, terelgetni szerettem volna. Tudja, hogy képes megtenni bármit, amit csak akar. Az én szavaimra viszont mindig kellően figyelt, s tudta, hogy ha én mondom, az valóban úgy is van. Nem köntörfalaztam. Ha tanácsot adtam, megfogatta, s úgy lett, ahogyan megfogalmaztam neki. Képes elérni bármit, ha löketet kap. Legalább, ennyit tehetek érted, igaz, Jungkook?”

*

  A lélegzetem halkan neszelt, míg ledermedve meredtünk egymásra. A mellkasa fel s alá járt, míg az idő is tovaszállt. Nem mertem kifürkészni gondolatait, nem mertem agyalni sem, csak cselekedni ösztönből, életemben először. Lenyomtam a mellkasánál a földre, hogy a lábamat áthajtva rajta, a csípőjére tudjak ülni.
- Azt nem tudom, hogy… pontosan mi is lesz, de én… nem fogok várni és bocsánatot kérni – hunytam be egy pillanatra szemeimet zavaromban, míg ő még mindig csak hitetlenül feküdt alattam, kissé összezavarodott tekintettel mustrálva.
- Nem kellene ezt tennünk. Ugye tudod, hogy ezután mi lenne? – vonta össze a szemöldökeit aggódva, de még így is zavartan. – Ha rájönnek a többiek, akkor minket fognak támadni – támaszkodott fel a könyökein, ezzel közelebb kerülve az arcomhoz, úgy engedve ki a hangját, míg én csak szuszogva hallgattam.
- Nem érdekel, mert nem fog kiderülni. – Emeltem fel a kezemet az egyik vállára, hogy az immáron megszáradt bőrfelületet végig csodálhassam. Az ujjaimmal simítottam a bicepszéig, s éreztem, ahogyan megremeg. De nem a hidegtől, legalább is, gondoltam, hogy nem attól. Olyan más így, innen megcsodálhatni, mint pólóban, vagy... távolabb.
- Tae, ez nem így megy – néztem vissza a szemeibe, úgy helyezkedve teljes súllyal továbbra is rá. -, én nem tudom ezt hová tenni, de… nem – túrt vele a hajába, s láttam, hogy ezek részben a félelem s az aggodalom miatti mozdulatok. Bizonytalan, de ez nem lep meg.
Nem szólaltam meg, csak elhúztam a számat egy pillanatra, de nem terveztem itt megállni. Tudtam, hogy a rosszabb részét én vállalom, így neki könnyebb lesz, s talán jobban fogja élvezni ezt a felállást, talán nem is fog eldobni, vagy...
Odahajoltam a nyakához, s ahogyan hozzáértem a frissen száradt bőréhez az arcommal egyet szippantva, a füléhez hajolva, halkan suttogtam.
- Szeretném, ha azokat a különleges kezeket úgy használnád, mint amikor az agyagot formálod, Kookie – csókoltam meg a fülcimpáját, míg lassan átcsúsztattam nyaka körül karjaimat. Elérte a várt hatást, mert egyre sebesebben vert a szíve s remegett meg a szavaimtól.
- Hé… - fogott az oldalamra az egyik kezével, hogy visszahajolva ránézhessek. – Nem tudod, mit csinálsz. Ezt nem kellene, mert nagy baj lesz...
Szabadkozott, pedig csak bizonytalanságára világított rá ezzel, ugyanis az arca mindent elárult. Az összes érzelmét s talán ez hajtott a legjobban. Zavartnak tűnik, de mégis éreztem magam alatt, valami eléggé szépen motoszkál, ez pedig számára kicsit sem volt előny, hiszen csak a szavaimat igazolta, bármennyire is ellenezte ezt, a teste nem hazudott. Reagált mindenre, én pedig egyre jobban kábultam a helyzettől. Égett a mellkasom, s a vérem egyetlen irányba áramlott a testemen lefelé menet az ölemnél.
Arcára pusziltam hosszan, apró csókokkal haladva befelé, s mikor szájához értem volna, megálltam mindennel. Elbódított, de nem mertem megcsókolni, ahogyan a szemei megtaláltak, mert azonnal megállított az a bizonyos fék. Nem tudtam, hogy mi lesz, ha még egyszer megteszem, így elvetettem az ötletet. Inkább a nyakára hajoltam vissza, hogy végig édesgessem a selymes bőrét, amit ő meglepő készséggel hagyott. Ha már az ajkait nem… akkor máshol fogom szeretgetni.
Ellentmondott önmagának és nem tolt el. Hagyta, hogy megharapjam aprón, s lassan a fogaim közé véve az érzékeny bőrét cirógassam. Nagyon izgultam, hiszen soha nem tettem mást vele, mindig csak ölelgettem, pacsiztunk, videójátékoztunk, hülyültünk, ami barátok között szokás, de az sem érdekelte nagyon, hogy fiúk voltunk, mert ismert. Tapadós vagyok, és imádok hozzáérni másokhoz – még ha ez kicsit perverzen is hangzott. A plusz az volt, hogy egyenesen őt kényeztethettem, s nem hiába izgultam fel, oh, még jó, hogy nem!
Meztelen testére nehezedtem, amiről a Jóisten se szedhetett le, mert nem, nem fogom őt elengedi, s ami még jobban kizökkentett a fantáziálásomból, míg a nyakát tépáztam, a hangja. Az apró sóhaj nem hagyta el a fülemet, inkább csak dagadni kezdett a mellkasom, s a gyomromban tisztán éreztem azokat a kis maréknyi pillangókat repkedni.
- Engedd ki a hangod, kérlek – mosolyodtam a selymes bőrére, majd lentebb haladtam a kulcscsontjára, míg ő oldalra billentette a fejét, ezzel is utat engedve nekem közelebb férkőzni hozzá. Igen, igen, igen!
- Baszd meg, Taehyung… te nem vagy normális – simított fel tarkómon a hajamba vezetve ujjait, gyengéden megmarkolva. Belevigyorogtam az apró, elhintett csókjaimba, míg ő lehunyt szemekkel élvezte a finom puszikat. Mert bizony, élvezte, s ha lehetett még fokozni az izgalmamat, ez meghozta a várt hatást.
- Voltam valaha...? – hajoltam el, majd ránehezedve a mellkasára, váratlanul döntöttem kecsesen hátra, mire a feje a földön koppanva, elhagyta egy szisszenés a száját.
- Áuhh! – kapta kezét a tarkója irányába, míg én lekúsztam a lábai közé, akár egy kígyó, végig simítva, dörzsölve combjait. – Nem voltál! De te… mi a jó életet művelsz? – nézett lábai közé, melyeket sunyin széttártam a beszéde közben. A nyelvem hegyével nyaltam végig alsó ajkamon, míg a térdein tartottam a kezemet. Mivel meztelen volt, lehetetlen, sőt, hülyeség lett volna azt gondolni, hogy elhagyja a figyelmemet a férfiassága. – Ez bizarr… - hallottam hangján, hogy nyűglődött. – Még abbahagy… Ahh! – ejtette le koppanva fejét a padlónak, amint végignyaltam a tagján. Emberek, figyeljetek, Kim Taehyung vagyok, és éppen valakit készülök leszopni! Anya, mit szólsz? Ha most látnál…


Kibaszottul nem tudott érdekelni a nemem pillanatnyilag, ugyanis a legfontosabb tényező a szemeim előtt most Jungkook volt. Azt is elfeledtette velem, hogy ki vagyok s hol vagyok, milyen évet írunk, egyszerűen csak teljes készséggel kiszerettem volna elégíteni. Semmi másra nem tudtam már gondolni innentől.
- Teeeehh… ahh… - mart bele a szőnyegbe mindkét kezével, míg én továbbra is a nyelvemmel nyalogattam, s vezettem végig az egész vesszején.
- Szeretnéd, hogy erősebben csináljam? – pillogtam fel nagy szemekkel a lábai között hasalva, míg egyik kezemben tartottam őt gyomorgörccsel. Fhu, de fura… olyan érdekes íze van.
- Hogy erősebben…? – nyöszörgött hunyorítva, mire továbbra sem tudtam leplezni a vigyoromat.
- Így! – hajoltam vissza a makkját bekapva, s lehunyt szemekkel, körkörös mozgással ízlelgettem a csúcsát nyelvemmel. Azonnal felnyögött, én pedig tudtam, hogy ő már… a kezeim között van.

Jungkook

- Ne! – ültem fel remegve, hogy a homlokánál fogva eltoljam. – Túlzásh… túlzásba esünk… - ráztam a fejemet, úgy lihegve, teljesen kivörösödve. Az isten szerelmére, az életben nem hittem, gondoltam, hogy ezt megfogom tenni. Elhatároztam, hogy nem fogom megengedni neki, bármennyire is a barátom, hogy ezt nem teheti meg velem, amikor hűséges vagyok. Vagyis, már csak voltam…
A végletekig próbáltam ellenállást tanúsítani heves ellenzéssel, de csökkentett az egész hatékonyságán a rémültségem. Megrémültem és szinte a körmeimet rágtam volna, nem akartam arra az egy dologra gondolni, hogy lehet ez nekem… tetszik. Nem, nem tetszhet, nem lehet, hogy Taehyungra álljon fel a zászló, ez biztos csak azért van, mert OTT huncutkodott. HUNCUTKODOTT?!
- Naaa! – dörzsölte meg a mellkasát, úgy térdelve fel, míg én feltápászkodtam gyorsan, nehogy ismét rám tudjon mászni. – Nem mész sehová! – fordultam meg, amint a fülembe csengett a hangja, de mire bármire is gondolhattam volna, cselekedhettem volna, ez a barom, a vállamra fogva az ágyra lökött.
- Baszki, ne tedd már ezt! – vontam fel félig a szemöldökömet, azonnal hátrafordulva, mikor ismét rám ült. – Komolyan, Tae… - Belül sírtam. Ember, ezt nem kellene, de nem fogja fel, nem érti meg… vagy csak nem akarja. Kikészít, ha ezt folytatja, ezt pedig lassan el is éri, de én... nem akarom! Nem akarom, hogy ráálljon a...
Ahogyan a vigyorgós arcár pillantottam ingerülten, elállt a lélegzetem. Először láttam teljesen másképpen őt.
- Pedig tetszett, amikor őt... – fogta meg ismét a tagomat, csak éppen a saját háta mögé vezetve le kezeit, mire felsóhajtottam kínomban. – ... pesztráltam pár pillanattal ezelőtt – búgott, mégis egy jól szórakozott kisfiúra emlékeztetett. A legrosszabb az volt, hogy megremegtem a viselkedésére, s ahogyan masszírozni kezdte az érzékenypontomat egyre jobban elszégyelltem magamat. Hátracsaptam fejemet egyenesen a párnába. És megint hagyom, hogy olyan túlzásokba essen, amikbe nem kéne. Tudtam, hogy sokkal erősebb vagyok nála, azt is, hogy egy ütéssel véget vethetnék ennek az egésznek, de nem lettem volna képes bántani. Te jó ég... ha belegondolok, hogy ő mennyit szenvedhetett értem, még mindig alig bírom elhinni. Magamnak sem vallottam be, hogy élvezem, egyszerűen élvezem, ahogyan viselkedik, és hogy teljesen új, furcsa érzéseket generált bennem akaratom ellenére. A maradék józanságom volt az, ami a láz, közte, és a hűség között észben tartott. De ez végleg összedőlt, ahogyan egy szabályos ütemet kezdett el diktálni rajtam.
Úgy sóhajtottam alatta egy-egy erősebb mozdulatnál, hogy már a szemeimet sem tudtam nyitva tartani, végleg megadtam magam.
A csípőjére fogtam, mire megállt a keze munkája, s ekkor nyertem egy kis erőt, hogy felhajtsam pilláim.

Taehyung

  Megálltam a tekintetétől. Egyszerűen úgy fagyott belém a mozdulat, ahogy rám nézett.
- Te sem tudsz gondolkodni, nem igaz? – figyeltem le kezeire, amikkel erősen megmarkolt. A pólóm korcára fogtam, hogy fölé magasodva, letudjam húzni a fölsőm, felemelve az égbe azt, majd elhajítva. Fingom nem volt mit fogok tenni, de azt tudtam, hogy mindenképpen szeretném elcsavarni a fejét, hogy utána csakis én járjak benne. Tudom, nem vagyok olyan csábító, mint egy formás fenekű, nagy idomokkal rendelkező nőci. De azért... ha már benne vagyok, akkor csak megpróbálom a legvonzóbban csinálni.
- Fogd be… - rázta a fejét, pírban égve, én pedig folyamatosan csak vigyorogtam. A felsőtestemet figyelte, míg én követtem szemeinek útját. Az egyik csuklóját majd a másikat megfogva, a mellkasomra helyeztem, ezzel ösztökélve, hogy nyugodtan simítson végig rajtam. Közel sem volt olyan kidolgozott a testem, mint az övé, mégsem izgatott annyira, hogy csak egy sima babapocim van. Az ő kis kockáit megharapdálnám, mint a táblacsokit.
Szinte elbűvölve figyeltem, ahogyan végig barangolt az ujjaival bőrömön, végigjárva gyengédségével testemen, míg én alsó ajkamat beharapva hagytam érvényesülni. Baszki, tényleg kész leszek tőle…
Nem tudom, hogyan történt, de hihetetlen gyorsasággal igyekeztem megszabadulni az utolsó altájon elhelyezkedő ruhadarabjaimtól is. A mellkasom folyamatosan égett, alig bírtam elhinni, hogy tényleg ezt tesszük. Túl boldog voltam, egyszerűen szárnyaltam ahogyan a tarkómra simított, míg én mellkasára hajolva, ismét megtaláltam őt a csókjaimmal, de most kicsit másképpen, mint eddig.
Az érintése is beindított, pláne hogy végre hajlandó lett bátrabban is megfogni, míg én a mellbimbóiját találtam meg éppen a nyelvemmel.
- Ahh… - markolt bele a hajamba. – Ezt általában… nem srácnak kellene csinálni, Tae…
- Mmh… - nyalogattam lassan, felnézve az élvezkedő arcára pillantva. – Nem tűnik úgy, mintha zavarna – cuppantam rá, körkörösen ízlelgetve, majd egy apró szikra robbanásával, a fogaim közé vettem a kis szervét, mire kicsusszant egy elfojtott nyögés.
Egy ideig csak rajta dolgoztam, míg meglepetésemre, valamelyik keze egyre lentebb csúszott a combjaimon, s remegve sóhajtottam a mellbimbójára. Épphogy elengedtem, ő a fenekemre fogva fentebb húzott magához, felülve hozzám s a nyakamba bújva.
Hátrabillentve a fejem próbáltam lehunyt pillákkal átadni magam az érzésnek s felfogni, hogy most tényleg ő bombázza az érzékeny bőröm, vállam, s ádámcsutkámat apró harapásokkal. Mámorító volt, s néha fenn-fenn akadtak a szemeim, hihetetlenül vágytam rá. A legapróbb érintése is óriási hatást váltott ki belőlem. Míg ő a félgömbjeimet markolászta, hátrébb csusszantam úgy, hogy a fenekem partjai közé érjen a férfiassága.
- Mégh… - sóhajtottam, amint az államra csókolt, majd nagy meglepetésemre, a farkamon kezdett el tevékenykedni a kezével. – Azt nem kell csinálnod, ha nem akarodh… - suttogtam kissé gyorsan reagálva, mikor az utolsó csók csattant az államon, s lenéztem rá lassan könnyező szemekkel. Nem azért kezdtek nedvesedni, mert féltem esetleg, hogy mi fog történni ezután, vagy az aktuális érintésektől, melyek annyira szokatlanul isteniek voltak, hogy alig bírtam tartani magamat, pedig még csak nem is vágtunk bele pont abba, amitől picit tartok. Maga az érzés, a tudat, hogy velem foglalkozik, valahogy táplálja a szívemet, ezt pedig nem szeretném átadni senkinek. Még ha csak „szívességből”, vagy „essünk túl rajta” elvekben cselekszik, akkor sem lehet panaszom, mert foglalkozik velem. Ez épp elég számomra... még.
- Most már te akarsz megfutamodni? – nézett az íriszeimbe párcentire tőlem, a szívem már oly hevesen vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
- Mégh, hogy én? – kérdeztem hitetlenül. – Mindig én voltam biztosabb mindenben! – nyúltam a hátam mögé, hogy már merev tagjára fogva, kicsit megemelve testemet, rátudjak ülni indulatból a rózsaszínfelhők vakságában. Mire észrevettem rajta, hogy megdöbbent, szinte semmit nem tudott tenni ez ellen, mert rájöttem mi a gondja. Azonnal megértettem, hogy ez miért nem egyszerűbb srácként, mint ha lány lennék. – Áhhh…! – éreztem, ahogyan legördült az első sóscsepp az arcomon átívelve, mire ő is felszisszent. – Basszush…! – engedett el, hogy azonnal a csípőmre fogva leemeljen magáról, míg én a vállára ejtett fejjel karoltam át a hóna alatt.
- Te… istenem, de buta vagy! – paskolta meg a fejemet megdorgálva, amíg én nyöszörögve, kissé szégyenkezve bújtattam homlokomat vállába. – Jól vagy? Nem fájt annyira? – hajolt oda míg én csak nyüszítettem, de már a kínos szituációtól. Hát jó, ennél gázabb már nem is lehetnék…
- Nem fájt… neked? – hagytam rá, valójában fájt. Nem gondoltam, hogy ez ennyire kellemetlen érzés, mielőtt megpróbáltam beleülni az ölébe.
- Egy pillanatig, ahj… - simított a hajamba, kisebb csodálkozásomra. – Egy percet várj… - emelt le magáról lassan, hogy kimehessen a szobából.
- Ugye nem mész el? – pánikoltam be, amint megállva, visszanézett az ajtófélfától.
- Szerinted itt lennék még, ha nem akarnám? – küldött egy bátortalan, talán… kissé szánakozó oldalmosolyt, míg kiigyekezett.
Hát ennyire nyomott is csak én lehetek. Komolyan, hogy a faszba csinálják ezt a melegek!? Rohadtul nem így kéne, azokban a tumblr-ös szexvideókban is csak ráült az a fazon a másik farkára. Meg a másik, csak úgy simán odament és berakta. 

Azt hittem, hogy eleget tudok ahhoz, hogy egyszerűen menjen minden, hisz hallottam az análról, és arról is, hogy nem túl kellemes elsőre, de utána elvileg valami baromi jó érzés tud lenni. De ez… ha most Jungkook nem tekint rám idiótaként, akkor sehogy. Csak úgy égett a pofámról a bőr.
Mikor visszatért feltűnt, hogy a kezében tart egy flakont, mire beugrott, miért volt távol.
- Te anyám tusfürdőjét hoztad? – kérdeztem, érdeklődve.
- Miért, ez az övé? – kérdezte, félig felhúzott szemöldökkel a tubust mustrálva, míg mellém sétálva az ágyra ült fél lábbal.
- Hát... én csokis tusfürdővel nem kenegetem a csúnyámat – simítottam a tarkómra, mire kivillantotta nyuszi fogait egy mosolyra. – Viszont az íze biztos jó lehet – merengtem el, beharapott ajakkal.
- Te kész meglepetés vagy két év után is, Taehyung… - rázta a fejét hitetlenül, de az arcáról a kétszáz wattos vigyor nem tűnt el.
- Te nagyobb meglepetéseket okozol – másztam oda hozzá négykézláb, combjai mellett megtartva magam, az arcához hajolva, s végig követte a mozdulataimat szemével. A lélegzetem is elállt, s ez az a pillanat volt, mikor a gyomrom szaltózott egyet ismét. Oh, anyám…
- Akkor… - nyomta fel a kezében lévő kis tárgynak a tetejét, hogy azonnal a tenyerébe nyomhassa annak tartalmát. Tényleg a csokisat hozta. – Most próbáljuk meg – markolt magára, hogy elkenhesse rajta a folyékony anyagot, míg én is odanyújtottam a tenyeremet. Szó nélkül nyomott az én kezembe is, mire elkezdtem munkálkodni szintén. Most akkor… a fenekembe, vagy… hogyan?
- Huhh...! – sóhajtottam egyet, amint a fenekemhez ért a hideg.
- Várj, majd én. Dőlj hátra… - utasított, én pedig szó nélkül tettem, amit mondott. Zavarban voltam, mert kiderült, hogy mégsem vagyok eléggé jártas ebben. Legalább is... azért aztán tényleg nem lehetett volna gáz a helyzet, hogy még nemvolt análban részem. Baszki, komolyan... Jungkookért képes vagyok rá.
Készségesen hagytam, hogy hozzáérjen ahhoz, amihez jobb esetben nem kéne másnak rajtam kívül. Nagy levegőt vettem, amint az egyik ujját lassan belém nyomta. Ez egy kifejezetten furcsa előjátéknak sem nevezhető eseménysor volt. Teljesen szokatlan volt az egész, ahogyan belém került az első, a második, s idővel lassan a harmadik ujja is a többihez társulva. Szinte alig bírtam, kapkodtam a levegőt, s már az alkarjába kapaszkodtam egyedül, úgy markolva a húsát, hogy tudtam, annak nyoma lesz, de abban a pillanatban alig tudtam mást tenni.
Egy idő után tudtam csak a feszítő, kellemetlen érzést megszokni, ahogyan ki s be mozgott a bejáratomon. Kezdtem ellazulni, mely meglepett, mert elég sokat sóhajtoztam, ahogyan masszírozott. Igen, hülyén hangzik, de olyan volt, mintha masszírozott volna azzal, ahogyan bennem mozgatja az ujjait.
- Kooook, téged akarlak…! - nyújtottam el a szavaimat, aprón ívbe feszült háttal, majd vissza egyenesedve. A hasamra simítottam, úgy nézve fel rá, ahogyan egyszerre dolgozik saját magán s rajtam is. Iszonyat szexi látvány volt, ezt pedig nem is tudtam volna feltűnőbben lereagálni, minthogy körbenyaltam ajkaimat, felsóhajtva amint kihúzta belőlem az ujjait. Teljesen forrt bennem a tűz, izzott a vérem, s végig miatta vert oly hevesen a szívem minden egyes percben. Megtudnám szokni ezt a furcsa, új érzést az alfelemben, de csak is miatta.
A szavaimat tisztán hallhatta, míg én teljes testtel remegtem érte, megadva magam. Ha most elszökne, azt valóban nem élném túl, de nem tette. Azt sem tudtam, hogy mi történt, miért gondolta meg magát ennyire, s éppenséggel mi is történhetett az elménkkel az elmúlt fél órában.

Jungkook

  Rettegtem bevallani, szinte már a pokolra kívántam magam, amiért ezt csinálom, de nem bírt nemet mondani a testem, egyszerűen ha nem kaphattam volna meg Taehyungot azonnal, akkor nem tudom mit teszek. Félve gondoltam arra, hogy ha nem ma, akkor egy nap, egyszer biztos megtörténne ez. Talán ezért törődtem bele abba, hogy mit művelek. Eszem ágában sem volt, hogy megcsókoljam, nem hogy lefeküdjek vele! Erre tessék, itt vagyok, és mit művelek? Az ujjaimmal próbálom kielégíteni teljesen más úton a farkával együtt. Miért? Erre baromi egyszerű volt a válasz. Taehyungnak egy másik oldalát láttam, ami nem csak hogy megdöbbentett, lesokkolt, hanem abszurd módon felizgatott. Ez pedig baromi nagy baj volt. Egy, nem lenne olyan durva, hogy fiú, de azért... az még elmegy. Kettő, hogy a faszba tud ilyen arcokat vágni és hol rejtegette eddig a hangját...?
Hát persze, hogy nem mutatta senkinek! Hisz ez az az arc, amit nem mindenki láthatott csak úgy. De akkor is... a hosszú szempillák, az eltátott ajkak, a sóhajai, s a homloka, mikor egyszer-egyszer ráncba szalad... elbizonytalanított a nemi identitásomban. Arról szó sincs, hogy összejöjjek vele, vagy bármi ilyesmi történjen, egyszerűen csak, ha nem bírjuk kikerülni a csapdát, mert beleestünk, így jártunk. Meg kell tanulni kimászni a slamasztikából, de addig is bűnbe estél. Én kurvára benne voltam, nyakig a szarban.
A combján végig simítva széttártam jobban a lábait, hogy közéjük térdelhessek. Ő a kígyó, én pedig Éva, hiszen elcsábított, ösztökélve, harapjak bele a tiltott gyümölcsbe. Őszintén úgy éreztem, hogy ez bűn, amiért ezt teszem a barátnőmmel, más részről viszont... Taehyung lebegett a szemeim előtt. Az édes arckifejezése, ahogy elképzelem, hogy könyörög, amilyen érzékenyen reagál arra, hogy a makkomat a bejáratának ütögettem. Nem bírtam betelni vele. A kezem munkája felgyorsult, míg a másikban magamat tartottam, hogy eleget tegyek a vágyainak. Óriási lassúsággal kezdtem benyomulni, mire megfeszült izmokkal kapott a vállaimba egy „o” betűt formálva az ajkaiból amint elmerült benne merevedésem csúcsa.
- Fáj? – kérdeztem, mire átkarolta a nyakamat lázasan, hogy lehúzzon magához.
- Dugj meg úgy, mint még senkit! – az arcomon éreztem a leheletét, miközben megremegtek a karjai. Megnyaltam az alsó ajkamat, úgy tolva egyre bentebb s bentebb magamat, néha kihúzódva s vissza. Meg kellett szoknia, hogy valami teljesen új van bent a… hát igen, erre én sem gondoltam. Még nekem is tartanom kellett magamat, mert azt hittem, hogy szétroppant, s akkor vége lesz. El sem tudnám mondani, hogy mennyire fogom magamat átkozni ezután, de nem bírtam épen gondolkodni. Még szédelegtem s érzékeny voltam, akárcsak ő, én mégis kicsit jobban, hiszen mindentől függetlenül, éreztem én, hogy nem lesz jó vége ennek. A láz még mindig jelentős erővel nyomott le, aminek tudtam, hogy később meglesz szintén a következménye, de akkor próbáltam elnyomni.
Ahogyan magába fogadott, úgy szorított, akár a satu. Viszont, a szavai csengtek a fülemben. Mióta vágyhatott ő bármi ilyenre? Mióta epekedhetett ő csak azért, hogy mi ezt csináljuk?
Fogalmam sem volt, mégis érdekelt a válasz, s egyben eltemettem volna a föld legmélyére. Nem tudnám megmondani, hogy ebbe önszántamból egyeztem bele, de talán az, ahogyan kijelentette, hogy ő lesz a lány… vagyis, aki alattam van… talán egy kicsivel könnyített a helyzeten. Mégis tudtam, hogy helytelen, amit teszek, de már benne voltam nyakig, szóval ebből már kimosni sem fogom magam, ebbe pedig, ha tetszik, ha nem, bele kellett törődnöm miközben sikeresen tövig merültem benne. A szája szegletéből folyt le a nyála, s én is éreztem, ahogyan valami eszméletlen érzés járt át testemen. Benne mozdultam, s miközben arcát figyeltem, valami teljesen újat láttam meg. Soha nem gondoltam rá úgy, mint ő rám, ez pedig nem bírta elkerülni a figyelmemet, csak kezdtem rájönni, hogy a helyzet – sajnos - igencsak tetszik. Sőt, nagyon tetszik. Hogy mindvégig kiszolgáltatott volt, én pedig azt tehettem és tehetek, amit csak... bassza meg, egy mocsok vagyok!
Taehyung sem segített azzal, hogy szinte csaholt alattam, s lihegett összevont szemöldökökkel, miközben a vállaimba markolva hunyorgott kéjesen.
Kibaszottul… szenvedélyes.

Taehyung

  Nyelnem kellett, miközben egyre gyorsabb mozgásba kezdett, alig bírtam tartani magamat, mintha bármelyik pillanatban összezuhanhatnék, de ez nem történt meg. Kellemetlen volt elsőre, de időközben kezdtem hozzászokni a furcsa és kényelmetlen helyzetbe, ami lassacskán átváltott valami teljesen másba. Mi a franc az a mámor… alig bírtam ép ésszel elhinni, hogy Jungkook vesszeje ott mozog, ahol én… én...
- Igeeen! – húztam ki magam, a nyakamat úgy nyújtva, mikor egy mélyebb lökésnél tövig elmerült bennem. Teljes testtel rám dőlt miközben a bőrömet tarkították az általa kiváltott izzadságcseppek. Azt sem tudtam, hogy a fejemet melyik oldalra vessem, annyira átjárt a varázslat, hogy a szemeim is fennakadtak. – Kookh… - fogtam a tarkójára, míg másik kezemmel gyengén simítottam le gerincvonalán egy aprót sóhajtva, mikor ismét lassabb, de erőteljesebb mozgásba kezdett. – Ahh… - a mellkasomnak nyomta a homlokát, én pedig továbbra is ott tartottam a kezeimet, odatapadva miközben tőlünk hullámzott az ágy. A jobb térdemet végigsúroltam az oldalán ahogyan felhúztam a lábamat, hogy félve, de átölelhessem vele. Csak az egyiket mertem, de nem volt ellenére. Mintha ez a tettem őt is jobban beindította volna, mert felemelkedett rólam s a lábamba kapott a vádlimba markolva, lökdösött egyre intenzívebben.
- Engedd ki… - suttogta ahogyan felgyorsult, de nem értettem teljesen.
- Mith…? – fordítottam oldalra a nyakamat, majd a szemeim teljesen kiguvadtak, mikor egy olyan pontot súrolt meg bennem, hogy a szám elé kellett kapjam a kezem. Nyüszítve remegtem, ahogyan végigfutott az orgazmus a gerincemen, s úgy nyögtem egy hosszút alatta, kezeim lehullottak róla egyenesen a testem mellé. Rohadtul nem élveztem el, vártam is, hogy mi történik, de az égvilágon nem jött ki semmi onnan, ahonnan kellene. Alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, s éreztem, hogy nem hogy nem könnyebbültem meg, hanem csak jobban tornyosult bennem az élvezet, s egyre jobban éreztem, hogy közel a vég. A nyögéseim megszaporodtak, mikor Jungkookra pillantottam, aki szüntelenül döngetett. Ahogyan találkozott a tekintetünk, még jobban gyorsítani kezdett, míg én nyögdécseltem továbbra is kínos női hangon, már a szégyenlősséget is elfeledve, végignézett rajtam, néha-néha egy-egy elfojtott sóhajt eresztve ki a torkából. Égetett a légcsövem, hiszen ő is élvezi azt, amit csinálunk, hiszen iszonyatmód gyorsan kezdett el mozogni.
A nyakam ívbe feszült, s le kellett nyúlnom közénk, hogy saját magamra fogva, ugyanolyan tempóban mozgathassam a farkamon kezemet, akárcsak ő mozog bennem.
- Koooookh…! – nyüszítettem s csaholtam, mikor tekintetét kerestem, de fel sem fogtam, hogy mi történik. Túl gyors volt minden, a szembogarainak csillanása, a nyögésink... A szemeit megtalálva, azonnal egymáshoz hajoltunk, szinte tökéletes pontossággal s együttműködéssel, hogy megkeressük egymást. Éreztem, ahogyan az ő szíve, talán még az enyémnél is jobban kalapál, még a mozgásban is megálltunk, mikor egymás ajkaira martunk. Lehunyt szemmel, átkarolva a nyakát, édesgettem, míg ő próbálta vadabbul táncra hívni a nyelvemet. Az alsó ajkamat harapta, sóhajtottam, míg ő megtámaszkodva testem mellett falta a számat. Nem tudtam, hány perc, másodperc lehetett az egész, de akkor éreztem a legteljesebbnek magamat, akkor, amikor őt éreztem. Egy pillanat volt talán, amikor kinyitottuk a szemünket, s azonnal egymás íriszébe meredtünk. Szapora lélegzetvételek és megfagyott idő.
Így éreztem, amikor jobból a bal szemembe pillogott, s fülig pirulva elvesztette a fonalat. Én hasonlóképpen vethettem egy döbbent pillantást rá, míg valahogy, valamikor, nem is tudtam már melyikünk, de megtörte a jelenetet. Ismét eldőltem az ágyba, míg ő és én mintha mi sem történt volna, a térdeimre fogva, széttárva lábaimat folytattuk, amit elkezdtünk.
Persze, sikerült elrepítenünk egymást a csúcsra idővel, de kimondatlanul is, mind a ketten éreztük, hogy a legzavarbaejtőbb pillanat az a megmagyarázhatatlan, heves csókváltás volt az éjszakában, amiről fogalmunk sem volt, hogy hogyan történt. Csak… egymásra tapadtunk, de ez több volt, mint puszta élvezet. Jungkook sem csókol meg csak úgy valakit, ha nem érez iránta… mást is. Vagy… megint csak téveszméket futtatok magamban, s csak túl játszok a gondolatokkal, de abban sokkal több volt, mint puszta érintkezés, ezt pedig ő is tudja, érzem.
Zavartak voltunk, s mikor elért a vég mindkettőnket, rám borulva szuszogott, míg én is hasonlóképpen tettem. Az a csók... de őszintén... miért csókolt meg pont akkor...? A szemei... lángoltak, a bőre pedig verejtéktől ragyogott. Őszintén, fogalmam sem volt, hogy mi történt abban a pillanatban...